Jövő héten rajtol a SZIN!

Pontosan egy hét múlva veszi kezdetét a Szegedi Ifjúsági Napok, így mi ismételten kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmeteket a legizgalmasabb koncertekre, illetve, hogy kedvet csináljunk a dél-alföldi zenei piknikhez, amin csak az nem érzi jól magát, aki nagyon nem akarja. Vagy még az is. A tovább után csemegézünk a programból, megosztjuk veletek a legfontosabb alapinformációkat, és egy kis OFF-programajánló is következik a szegedi látnivalókkal.

Hogyan jussunk le a SZIN-re?

Nos, lehetőleg szalonspicces állapotban, így már odefelé megismerkedhetünk esti ivócimboráinkkal/alvópartnereinkkel. A túlzott alkoholfogyasztás odaúton azt eredményeheti, hogy még a fesztiválra bejutásnál is falakba ütközünk, és valahol egy bokor tövében ébredünk másnap reggel. Komolyabbra fordítva a szót, mi a vonatot ajánljuk. A szervezők is, akik a következő infomációkat közölték az utazáshoz: Augusztus 21-én és 22-én 10.48-kor és a 11.48-kor Budapestről Szegedre kijelölt SZIN-es kocsik közlekednek. A Budapestről: induló vonatokon a SZIN plakáttal kijelölt kocsikban együtt utazhattok a többi fesztiválozóval, és már itt elkezdhetitek az ismerkedést. A kocsiban megtaláljátok a rendezvény részletes programfüzetét is. A visszaúton augusztus 26-án, Szegedről 11.45-kor indul a SZIN-es kocsit továbbító vonat Budapestre. Részletes infót és menetrendet megtalálod a www.mav-start.hu honlapon.

Érdemes vonattal érkezni a SZIN-re, mert a vonatjegyed ill. kerékpárjegyed felmutatásával utazási kupont kaphatsz. Menetjegyeknél 100 km-ként 100 Ft-os kupont, az IC pótjegyekre és kerékpárjegyekre további 100-100 Ft-os kupont vehetsz át a MÁV-START Információs Pontnál a bejárat közelében.

Nyitva tartás: cs-p 11.00 – 18.00, vasárnap: 8.00 – 11.00.

Ha vonattal érkezel, a Nagyállomásról az 1-es, 2-es számú villamossal tudsz bejönni a belvárosba. A Tisza L. körúton a Centrum áruház megállónál szállj le! Innen indulj a Bartók a térre, vagy a Széchenyi térre, ahol 60, 60Y, 70, 71 és 72 jelzésű autóbusz, vagy az 5-ös és a 7-es trolibusz átvisznek a Belvárosi hídon. A híd utáni első megállónál szállj le és a Torontál téren keresztül közelítsd meg a főbejáratot. A Mars téri autóbusz pályaudvarról is a felsorolt járatokkal jutsz el a SZIN-re.

Mennyi gempát vigyek magammal?

Nos ez attól függ, hogy bent szeretnél borozgatni, vagy esetleg a kinti CBA előtt ütnéd magad Ritterbrauval. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy kint szeretnéd minden nap egy étteremben enyhíteni a másnaposság tüneteit egy fincsi halászlével, vagy éppen bent tömnéd magadba a tömd magad hotdogot. Annyi azonban tuti, hogy a napijegyet augusztus 20-ig 6500 forintért kapod meg (a helyszínen 9500 lesz), míg a bérlet elővételben 17900 pínz (ez a bejáratnál már 22900-ba fog fájni). Készpénz természetesen már itt sem lesz, így mindenki készüljön fel, hogy legjobb barátja és egyben ellensége is a nyakában lógó SZIN Kártya lesz (ami reméljük jobban működik majd, mint a Hegy Kártya).

Mit csináljak a SZIN-en?

Igyál, egyél, énekelj, táncolj, ismerkedj, pogózz (de csak normálisan), ölelkezz, csókolózz, koccints, fényképezz, napozz, mosolyogj! És természetesen menj koncertekre, mondom is, miket kár kihagyni!

AZ első nap legizgalmasabb koncertjének egyértelműen a Yellowcard fellépése ígérkezik. A floridai punk rockerek (popperek?) már 15 éve tépik a húrokat, és gyakorlatilag folyamatosan koncerteznek.  Southern Air című albumuk idén jelent meg, így várhatóan a setlist nagy részét az új dalok teszik majd ki, de várhatóan felcsendülnek az ismertebb dalok is, mint például az Ocean Avenue vagy éppen az Only One. Rajtuk kívül mi semmiképp sem hagynánk ki a Magna Cum Laude és Kowalskyék buliját sem.

 

A csütörtöki napot az MR2 legújabb hype-je, a Kozmosz nyitja a Nagyszínpadon (nem túlzás ez kicsit?) , míg este a Russkaja és a Kosheen a kötelező program.

Pénteken már azt gondolnánk, hogy elfogy a lendület, de nem! A Heineken Nagyszínpadon Josh Gallahan adja a kilincset ATB-nek, és e két férfiútól mi másra számíthatnénk, mint hogy megtáncoltatják a fiatalságot?

 

Arról, hogy a szombati nap se csak egy laza leveztés legyen, arról a Parov Stelar Band és Lou Bega gondoskodnak, akik sajnálatosan egy idősávba kerültek, így biztos sokak lesznek kénytelenek kettészakítaniuk magukat.

 

Mit nézzek meg Szegeden?

A pohár fenekén kívül mi mindenképpen fordítanánk egy kis figyelmet a Dómnak, mely egyben a város jelképe is. A józanabbaknak melegen ajánljuk a szegedi Vadasparkot, illetve a Pick Szalámi és Paprika Múzeumot. No meg persze aki kihagyja a szegedi halászlevet az nem is ember!

Minden további információt megtaláltok a SZIN csini kis honlapján! Akkor hát jövő héten irány Szeged! Addig is nézegessétek Facebook oldalunkat!