Belle Belle Bánkitó

Bevalljuk töredelmesen, közülünk még senki nem járt a Bánkitó fesztiválon, pedig az idén már a negyedik alkalommal kerül megrendezésre. De ha mi – legnagyobb sajnálatunkra – ki is kell, hogy hagyjuk idén negyedszer is ezt az igazán szimpatikus fesztivált, te ne kövesd a példánkat! És, ha már ott vagy, akkor mindenképpen hallgasd meg a Belle Belle produkciót is! Hogy mi az, ki az a Belle Belle? Na erről szól ez az ajánló!

Belle Belle – A 22 éves Nagy Bence dalszerző/énekes/multiinstrumentalista.

Első lemeze 2011-ben jelent meg Pain of Horses címmel szerzői kiadásban, amellyel egyértelműen megalapozta helyét a kortárs hazai popzenében. Mind hangzás, mind zenei ötletek tekintetében egyértelműen hiánypótló az itthoni zenei palettán.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Soundcloud blogja által a tavalyi év során Budapestről készített összeállításban is helyett kapott négy kollégája mellett.

Eddig két live set mellett számos fellépés is áll a háta mögött. Játszott budapesti klubokban és olyan nevek előtt is, mint az M83, vagy Zola Jesus.
A koncertek során egyedül vagy színpadon, szintetizátorokkal, gitárral, énekkel, valamint számítógépről vezérelt sávokkal.

Jelenleg második albuma munkálatai folyank, mely várhatóan még az év vége felé megjelenik. Emellett Birtalan Áronnal (Kanagawa, Failotron) készülnek közös zenei/művészeti projekttel. Ennek előzményének tekinthető a januárban az Odeon moziban adott közös koncertjük.
Mindemellett Bence videoklipet készít külföldi és hazai zenekaroknak, filmfesztiválokon ért el előkelő helyezést szerte Európában.

Mindezek mellett Belle Belle a Soundkitchen Istálló egyik meghatározó “paripája”, márpedig, ha egy koncertben a Soundkitchen keze van, akkor ott jó zene várható.

Belle Belle
Bánkitó Fesztivál, 2012.július 22, vasárnap 19:00 Toldi Klub Színpad