Újra Belvárosi Fesztivál az V.kerületben!

Idén június első hétvégéjén kerül sor a már-már hagyományosnak tekinthető Belvárosi Fesztiválra az ötödik kerület több pontján. Ez alkalommal is neves hazai zenekarok lépnek majd fel a fesztivál mindhárom napján a Szabadság téri Nagyszínpadon, de lesz Táncdalpódium és Világzenei színpad is, és természetesen este tíztől csend-diszkó. A részletes programokról a hajtás után értekezünk!

Összesen három helyszínen kerülnek megrendezésre a programok az előttünk álló hétvégén, június 1-3-ig. A Nagyszínpad szokásos módon a Szabadság térre került, az Erzsébet téren lesz található a Világzenei színpad, míg a Táncdalpódiumot a Zrínyi utcában kell majd keresni. Lássuk is a programokat részletesen!

1.nap június 1., péntek

A nyitónapon délután kettőtől várják programokkal az érdeklődőket, így akinek már nincs tanítás vagy munka, jobb programot nem is találhat a város szívében. A Világzenei színpadon egészen este nyolcig testvérvárosi és nemzetiségi fellépők produkcióit lehet megtekinteni, ezzel párhuzamosan pedig a Zrínyi utcában fél háromtól egymás után következnek Aradszky László, Muri Enikő, és Kocsis Tibor koncertjei.

Délután öttől beindul a Nagyszínpadon is az élet, fellép a Compact Disco. A srácoknak ez lesz az első fellépésük a bakui Eurovíziós Dalverseny döntője után, egy fröccsel a kézben érdemes őket meglesni. Őket követi háromnegyed héttől a Carbonfools, amihez nem is kell sokat hozzátenni, mindenképp érdemes őket csekkolni, Balázséknál mindig jó a hangulat. Fél kilenctől kezd az este legnagyobb durranása, színpadon a Brains! Hallgassátok meg ezt a számot alant, ha ettől nem jön meg a kedvetek erre a bulira, akkor hallgassatok meg még egyet!

Este tizenegytől pedig kezdetét veszi a hajnali négyig tartó fejhallgatós buli, a Csend-diszkó. Erre már évek óta próbálunk bejutni, reméljük, idén sikerül is. Ami fontos, hogy a fejhallgatóért húszezer forintot, vagy egy személyes iratot kell letétbe helyezni, ezt ne felejtsétek el!

2.nap június 2, szombat

Ez a nap már délelőtt tízkor kezdődik egy családi Halász Jutka koncerttel a Nagyszínpadon, gyerekeknek garantált a szórakozás. A következő program délután háromtól kezdődik, egymás után lépnek fel a Zrínyi utcában L L Junior, Korda György & Balázs Klári, valamint Kökény Attila.

Innen még pont átérhetünk az ötkor a Nagyszínpadon kezdő Colorstarra, akik után háromnegyed hétkor érkezik Péterfy Bori és a Love Band. Mostanában kevésszer lehetett őket a színpadon látni, érdemes lehet csekkolni őket.

Este fél kilenckor kezd az Irie Maffia, felhőtlen másfél órás szórakozást garantálva. Ezután természetesen ismét Csend-diszkó hajnali négyig a Szabadság téren!

3.nap június 3, vasárnap

Ezen a napon már csak a Nagyszínpadon lesznek programok, kezdve a fél hatkor fellépő Intim Torna Illegállal. Őket követi Petruska András, akiről nekem fogalmam sem volt, hogy kicsoda, de a Google segítségével azt sikerült kiderítenem, hogy a Megasztártól ősszel visszalépő gitáros figura, aki azóta koncertezéssel foglalkozik. Biztosan izgalmas lesz.

Este nyolctól érkezik egy két órás koncerttel a Quimby, akik várakozáson felül nyújtottak a hétvégén a Pannónia Fesztiválon is, így fellépésük kötelezőnek ígérkezik. Figyelem, ezen a napon a koncertek után már nem lesz Csend-diszkó!

A legfontosabbat majdnem kifelejtettem: természetesen az összes program ingyenes, találkozunk a hétvégén!