Előre bocsátanám, nagyon nehezemre esik nem szuperlatívuszokban fogalmazni. Eddigi pályafutásom talán legnehezebb feladata szavakba önteni a tegnap estét. A tovább után olvashatjátok, ami felett legalább másfél órája ülök, és írom át újra és újra.
Még augusztusi ajánlónkban szóltam a 30Y Szentimentálé koncertjeiről, melyek külön egységet képeznek a zenekar munkásságában. Ott valami olyasmit írtam, hogy ezeken az alkalmakon nincsenek külsőségek csak a DALOK. A tegnap este után kicsit átfogalmaznám a tételt a következőképpen: a Szentimentékon nincs semmi csak MI, ŐK és a DALOK.
Az óriási Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet szinte teljesen megtöltöttük, mi, hallgatók, csak elvétve lehetett látni üres helyeket (ők bizonyára jegyvásárlás után döntöttek úgy, hogy inkább a Quimby születésnapi bulijára mennek). A zenekar 8 után pár perccel lépett színpadra, szépen, fehér ingben és fehér zokniban. Nem okozott meglepetést, ha csak kellemeset nem, hogy az elhangzott dalok kb. 75%-a nem az eddig megjelent öt lemezről szólt, hanem a kifejezetten erre az alkalmakra összeálló Szentimentálé repertoárból. A MüPáról lévén szó, említeni se kell, hogy kristálytisztán szólt az egész koncert, az ember úgy érezte, mintha a zenészek között ülve hallgatná a koncertet, és bizony ebben az esetben a „lemezminőség” jelző inkább lenne sértő, mint dicséret. A zenekar kiegészült Bóra Áronnal a Kispál és a borz volt dobosával, aki ezúttal az ütőhangszerekért felelt, illetve egy fúvos(!)zenekarral. A számomra külön öröm volt, hogy akusztikus koncert címén nem a már-már elkopni látszó, és néha hatásvadásznak tűnő vonósszekcióval bővült ki a zenekar, hanem fúvósokkal. Ez első számnál, melybe becsatlakoztak, kicsit még ráncoltuk a szemöldökünket, de a fináléban elhangzó Kipakolta alatt majdnem táncra perdítették a közönséget.
Az elhangzó dalok listája a cikk végén található, nem emelnék ki egyet sem, itt tényleg MINDEN dal tökéletesen szólt, azok is, amelyekkel azért voltak üdítőek, mert még sohasem hallottuk őket élőben és azok a jól ismert számok is, amiket elemeire szedtek a zenészek és valami teljesen mást hoztak ki belőlük (például az általam kevésbe kedvelt Bogozd ki-t még a saját anyja sem ismerte volna meg). A közönséggel nagyon természetesen kommunikált a zenekar (leginkább Zoli persze) néha úgy érezhettük magunkat, mintha éppen egy próbatermi jelenetbe csöppentük volna. Ötletes volt az is, hogy a zenekar a koncert közben kis világító lámpákat osztott ki a nézők között, ezzel teremtve még bensőségesebb hangulatot, bár ezekből kicsit nagyobb mennyiség komolyabb hatást váltott volna ki (de esküszöm, ez legyen a legnagyobb problémám koncerttel életemben). Még itt a zenei résznél említeném meg Gradvolt Endre (Endy) gitárjátékát, akiről eddig is tudtuk, hogy kivételesen tehetséges zenész, de én a magam részéről tegnap este óta már felruháztam a gitárművész jelzővel. (Remélem nem haragszik meg érte.)
A koncert körülbelül 2 órája körülbelül 2 percnek tűnt, olyan hamar véget is ért. 2 óra utazás volt ez barátainkkal, és kedvenc dalainkkal. Volt mikor nevettünk (Zoli egy-egy poénja alatt) volt, amikor csendben tűrtük, ahogy szanaszét törik a szívünket (Felhő csorog című dal pl.) és volt, amikor csak behunytuk a szemünket és élveztük az OTT-ot és az AKKOR-t. Na jó, most hagyom abba, kezdek elszállni.
Az elhangzott dalok:
Öltöztetnéd megint
Próbáld fel
Elrobog (köszönjük a kedves kommentelőnek 🙂
Rubikernő
Pusztítós
Cipeld helyettem
A világ lepedője
Ufó
Felhő csorog
Mentés másként
Emberirtó
Suhanjon
Ásító
Csönded vagyok
Jó Január Hercege
Egypár
Olyan,csak olyan
Bogozd ki
Kiszámoló
Olyankor
Azt hittem érdemes
Kipakolta
Kerticsap
Ül és vár