Szombaton végre már a kora délután a Szigeten talált, civilezés, zsákmány gyűjtés, hogy aztán vasárnap hétfőn hajnalban egy csinos kis pakkal lépdeljek kifelé a K-hídon, mondogatva, hogy viszlátviszlát.
Szombaton és vasárnap a játékoké és a látványé, a megvalósult álmoké volt a főszerep, kis zenei körítéssel.
Az egyik legjobb hely, amióta van, a magyar falu. Hivatalos nevén Hungarikum falu, de erre valahogy nem áll rá a szám. Idén nem kontyoltattam, a hajam már nem alkalmas rá, de henna tattoo helyett idén gyönyörű virágok nőttek a karomra, mindössze 10 perc alatt. Aki nem a színeset szerette, annak a másik sarokban szőlő mintát festettek feketével. Kár, hogy nem fedeztük fel őket hamarabb, lett volna minden nap más minta rajtam.
Jártunk a fogyasztóvédőknél, az MNBnél, pörgettünk úja erényt, szokás szerint benéztünk a zsidókhoz meg a Földművelésügyi minisztériumhoz és a Széchenyi terv sátrában minden ajándékukból gyűjtöttünk egyet. Addiktív dolog a civilezés, mulatságos amint az ember hajt piszkosul, hogy jó legyen a teszt, kirakódjon a kirakós és mi elégedetten távozhassunk a legyezővel, pólóval, édesnemes paprikával, ceruzával, kézfertőtlenítővel, nyakpárnával és egyéb, fontos, értékes dologgal.
6 után fáradtunk bele a zsákmányok hajkurászásába, ezért bor vételezése után átmentünk a Cirkusz Porondra, ahol a Cabaret Medrano zenélt artisták társaságában. Kedvelem zenéjüket, több koncertjükön voltam már, de ezt most nem volt lehetőség végighallgatni, mert arról szó sem lehetett, hogy lekéssük a hiperkarmát az MR2-n.
Kevesebben voltunk a színpad előtt, mint számítottam, de keringőzni azért nem lehetett volna. Robiék játszottak végig, nem volt időhúzás tapsoltatással a ráadáshoz, de a Subisok jóvoltából öt perccel meghosszabbított fellépési idő így is kevésnek tűnt. Bérczesivel éjjel még a VIPben összefutottunk, hát embert nála gyorsabban esemesezni még nem láttam!
És mielőtt elfelejtem! Karma után jött a Nagy Utcaszínház. Alig fértünk el a téren, nem tudom minden nap ennyien voltak, vagy csak mindenki látni akarta még az utolsó napi elájulás előtt? Látványos, bár helyenként unalmas előadást kaptunk, a végén egy komplett 20-ai tüzijátékkal.
Utána már csak borok voltak, gyaloglás kilométereken keresztül és tánc. Nekem pedig csak a K-hídon jutott eszembe, hogy minden cuccomat egy sátorban hagytam, de már nem volt kedvem visszamenni érte, bíztam a szerencsémben, sikerrel. Másnap minden – majdnem – ott volt, ahol hagytam, csak került rá még pár hátizsák.
A vasárnap a megvalósult álmok napja lett. Igazi gyereknapi vasárnap.
Már a Gogol Bordelloval jól kezdődött a délután, még akkor is, ha Toi szagban táncoltam végig, mivel csak ott találtam árnyékos helyet, minimális tolakodással. A táncra, különösen a melegben megszomjazik az ember lánya, így utam természetesen a Fröccskertbe vezetett, majd roséval felvértezve kellett volna mennem a többiekkel valami koncertre, de útközben rettentően megkívántam egy adó feliratú pólót és ezzel a kívánsággal menthetetlenül lemaradtam. Mire a NAV sátrában megszereztem amit akartam megjelentek a gólyalábasok, akikkel bementünk bámulni a vurstliba, ahol olyan sokáig tátottam a szám, hogy csak a Kerekes Band végét kaptam már el az Wan2-n.
Mivel a Szobaszigeten fergeteges hangulatot csináltak, ezért benéztem a Bohemian Betyars-ra a Civil színpadra és láttam, hogy a táncoltatással most sincs gond. Egyik kívánságuk, az enyhén ittas, mindenre táncoló közönség nekik, akkor megvalósult.
Nem az én ötletem volt, hogy menjünk be a Magic Mirrorba, Kapócs Zsókát nem is szeretem. Illetve még csak azt sem tudom szeretem-e, mert soha nem érdekelt, de jobb ötlet híján mentem én is.
A csaj épp állt egy széken a közönség között és átöltözött, természetesen nézői segítséggel. Aztán énekelt és a Hajmási Péternél hiányolni kezdte az ovációt, majd hirtelen ötlettől vezérelve Barbikat és Keneket osztott a közönségnek és a babás egyedeket kivezényelte a színpad elé, táncoltatni a játékokat, majd megtáncoltatni őket is. És ez volt az a pillanat, amikor végre én is felléptem a Szigeten! Volt ováció, taps, ezt az álmot nem kell tovább álmodnom, már valóság!:)
Nem állítom, hogy megszerettem Kapócs Zsókát, sőt még csak azt sem tudnám megmondani, hogy jól csinálta-e amit csinált, de egy biztos: nagyszerű hangulatot csinált, igazán fesztiválhoz méltó fellépése volt!
A vurstli felé útba esett a Fröccskert, ahol a késői időpontra való tekintettel vörösbort vételeztem.
A vurstli igazi titkai csak este tárultak fel azoknak a kitartóknak, akik kiállták a sort az útlevélért – a Sziget hosszára való tekintettel nem kellett éveket várni és azt sem láttuk, hogy valakitől megtagadták volna -, átküzdötték magukat az ellenőrzésen és bebocsátást nyertek a hatvanas évekbe.
Bent igazi vurstli, célbalövő és célbadobós, horgászós és más régi játékok vártak mindenkit. A második álom ezen a varázslatos terepen vált valóra. A seggberúgós – elnézést, de az, amit rúgni kellett nem egy kis fenék volt, hanem egy méretes segg – játékon két percen keresztül vezettem a ranglistát a holland és francia fiúk előtt! Teljes győzelem, dobogó, első hely. Aztán két perc múlva valaki új világcsúcsot rúgott, de addigra én már visszavonultam.
A vurstli ártatlan helynek tűnt, de nem lehetett elfelejteni, hogy a hatvanas éveken jártunk. A rendőrörsön bárkit be lehetett súgni és az emberek között besúgók jártak. A legveszélyesebbnek egy panda tűnt, akiről az este folytán még sötét titkok derültek ki, amikről nem beszélhetek. A jós a zsebébe csúsztatott készpénz nagyságától függően mondta a jövőt, nekünk egy VIII. kerületi lakáskiutalást sikerült elérnünk, ami, lássuk be, maga a királyság!
Hajnalig tudtunk volna játszani, mint ahogy azt a többi betérő meg is tette, de éjfélre át kellett mennünk a Kaleidoact utolsó előadására. Mi voltunk az utolsó 4 ember, akit még beengedtek a cet gyomrába. Nekem az első sorban, gyakorlatilag a földön jutott hely, kialudtak a fények, vártunk a sötétben. Aztán elhúzták a függönyt, feltárult a kaleidoszkóp, hogy aztán jó negyed órán keresztül káprázatosabbnál káprázatosabb képeket mutasson. Sajnáltam a vurstlit, de ezt is kár lett volna kihagyni.
Hajnali egy előtt nemsokkal újra a vurstlinál álltunk, bentről zene szólt, az emberek táncoltak, mi meg alkudoztunk a határőrökkel, hogy engedjenek be minket. Lengettük az útlevelet, de semmikép nem akartak megenyhülni. De ha valaki elfelejtette volna, akkor megint emlékeztetném rá, hogy a vurstliban megállt az idő, így természetesen sikerült megtalálni a módját a bejutásnak (protekció, mi más?). A színpadon egy zenekar, nem tudom van-e nevük, csak azt tudom, hogy minden tag más országból jött.
Ezen a koncerten valósult meg a harmadik álom, barátnőm a színpadon énekelt velük. Felhívták mikor látták, hogy a dalnak, amit játszanak, tudja a szövegét magyarul.
Hajnali kettő körül zárt a mókatár, fájó szívvel hagytuk ott.
A Fröccskertben még átbeszéltük a hetet, én megittam a kedvenc boros bódém maradék vörösborait, egyikünk még átnézett Sziámira, ahonnan gyorsan visszaért, majd talán olyan 4 körül búcsút vettünk a Szigettől.
Jövőre 20. Annak még nekifutok.