Pljeskavica, nosztalgia. Első este a SZIN-en.

A meglepően erős nulladik napi program ellenére azért érződött, hogy mindenki a második éjszakára vette fel végleg a ritmust. A fiúk előkotorták a legjobb napszemüvegüket, a lányok minden eddiginél szebben mosolyogtak, a zenekarok meg csak játszottak és játszottak, mi pedig ide-oda sodródtunk a nap folyamán. Ezt láttuk.

Bár nem látszik, de gyakorlatilag félig-meddig rác volnék, úgyhogy tudom, milyen a jó pljeskavica; maradjunk annyiban, hogy nem ilyen. Bár egyszer-kétszer úgy tűnt, a tudósításunk rovására megy ez a kis ballépés, végül mégis rendeződtek a dolgok, egy fájdalomcsillapító után újra láttam, többek közt ugye a Jurij koncertjét, velük majdnem csináltunk interjút is. Ha Lam elmondaná a véleményét a Belmondo fellépéséről, ki tudja, talán Czutor rólunk is írna egy számot, ahogy annak idején a Quartról – idővel minden kiderül.

Meglepően jól éreztem magam az Akkezdet Phiai/Hősök-kombó fellépésein, eszembe jutott szülővárosom egykori legendás kollektívája, a Delegáció, akik simán itt lehettek volna, ha tovább csinálják. Mindenesetre a garbós-intellektuális panelhiphop nem kifejezetten a kedvencem, a tűző nyári napsütésben mégis valami elcseszett Miami Beach-ként funkcionált a Silent Disco medencéje, ami egyszerre volt szürreális és szórakoztató.

Az orosz Erofeich Electric Band még kellemesebb meglepetés volt, előzetesen nem sokat tudtam róluk, ráadásul pont olyan népieskedő langyosvíznek tűntek, amitől kiráz a hideg, de olyan pszichedelikus hangfüggönyt rittyentettek a Party Aréna pokolian forró katlanában, hogy azt bizony elismerő biccentéssel lehetett csak honorálni.

Nem sokkal később a Nagyszínpadon Nick Bracegirdle, azaz Chicane és zenekara lépett fel, a helyszín és az időjárás pedig ideális volt a nosztalgikus Ibiza-érzéshez; pluszpont az ezredforduló környékén dívó klubvokálokat tökéletesen reprodukáló Natasha Andrews miatt. Nem hittem volna, hogy egy padról nézem végig, mégis így történt. A Sugababes fellépését egyelőre nem részletezném, nemsokára jön Lam beszámolója, annyit azonban elárulhatok, hogy nem kellett csalódnunk, sőt.

A mai nap pedig igazi őrülettel kecsegtet, hiszen nem is kell mondanunk, melyik két zenekar lép fel a Nagyszínpadon (erről jut eszembe, mondjatok két Europe, illetve három Alphaville-számot, gúglizni nem ér), szóval hájpájáhjpá, illetve stadionszinti. Ott leszünk, ahogy ti is.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

SZIN – Csak őszintén! A Szegedi Ifjúsági Napokról nehéz évről évre újat írni; no nem mintha annyira kiszámítható, urambocsá' unalmas lenne - egyszerűen arról van szó, hogy a szezonzáró szegedi banzáj szervezői évek óta megfontoltan, koncepciózusan építik a leghangulatosab...
Élőben pontosabb – Odett és a Go Girlz! a SZIN-en Polgár Odettet ezernyi szál köti a nyolcvanas évek legendás hazai underground-szcénájához - édesapja, Polgár Tamás például a Sziámi kilencvenes évekbeli inkarnációjának gitárosa volt, a Megasztárt is megjárt énekesnő első lemezén többek közt Müller P...
A kevesebb több – Jurij a SZIN-en A nyíregyházi Jurij hosszú évek óta építi lépésről lépésre renoméját, miközben szép lassan az ország egyik legszimpatikusabb "nem befutott" zenekarává vált. Idei szegedi koncertjük mintha azt bizonyította volna, hogy - Örkénnyel élve - legmerészebb á...