A SZIN tegnapi napjáról két dal maradt a fejemben mára, persze metonimikusan jelölve a két koncertet, amit becsülettel végighallgattam tegnap. Egyik jobb, mint a másik, és most ezeken keresztül fogom elmondani, milyen is volt a SZIN első napja.
Az Atomtorta szegedi zenekar, Szegeden sokat játszanak, ezért nem meglepő, hogy a SZIN-en is felléptek, igaz, délután, a Party Arénában. A dögmeleg valóban megérkezett, de ehhez képest a bazi nagy sátorban kellemes idő volt, és kellemesen szellősen üldögéltek az emberek. Néhány szám után kezdtek jönni többen, de azok is leültek. Én megint a saját különbejáratú 4 és fél éves mini-Iggy Popommal, Zsófival érkeztem, aki viszont egy pillanatig nem maradt egy helyben: körberohangált, táncolt, pózolt a füstgép előtt, és a helyiség közepén álló Marlborós pult két lépcsőfokos magasságából gyakorolta a stage diving-ot (azt azért idősebb rocksztár korára elmondtam neki, hogy nem mindig az apád áll az első sorban, hogy elkapjon), ezzel csodásan ellensúlyozva az Atomtorta félunplugged programját. Mert hogy nem csak a közönségben, a színpadon is ült mindenki, Braunitzer Gábor MA PsD énekes kivételével. Tisztán szólt minden, bár elektromos gitárokon játszottak, és időnként még hegedű is beszállt, Barna Emília révén, aki nem csak ezért ugyan, de ezért is jött haza Liverpoolból.
Annak ellenére, hogy az Atomtorta sokat játszik Szegeden, és két régi tanítványom is van benne, én még sosem hallottam őket, se rendesen, se unplugged, és ez az unplugged így nagyon jó bevezető volt. Nem is nagyon tudom elképzelni ezeket a számokat gyorsan és dobbal és valami, vagy torzítva; az Atomtortának szép alapjai vannak, sok kimondottan kedves hangszerelési ötletük, és jól szólnak együtt tisztán. A pengetős gitáralapok meg a basszus korrekten alapoznak, vannak jó kiállások és motívumok, még szólók is, na jó, azokat sokszor ki lehetne hagyni. Összességében ez egy kellemes zene, csak hát Hank Moody óta tudjuk, ilyenkor mindig jön egy nagy, ronda, szőrös ‘de’, hát valóban. Mert sajnos sokszor hiába a szép alapok, a jó váltások refrénbe, az olyan unplugged dimanika, amire az ember elégedetten és elismeréssel felhúzza a szemöldökét: mert sokszor egyszerűen túl hosszú, túl hömpölygő, és ha már az ötödik szám hömpölyög 4-5 percnél, akkor valamit csinálni kéne, szólókat kidobálni, vagy egész versszakokat, ilyesmi. És itt érkezünk az ‘Engedjetek be’ c. dalhoz, ami rendes verzióban ugyan szar, de a refrén unpluggedban nekem azt az élményt adta, mikor a szimpla csendes-szép unpluggedozgatás átfordul valami nagyon súlyosan szépbe, és itt még a szöveg is engedi neki.
És ez a legnagyobb baj az Atomtortával: Braunitzer Gábor MA, PsD, akinek azt szeretném üzenni, hogy különösen a Kispál feloszlása után már tényleg kurvára ciki ennyire lovasisan énekelni (nem érdekel, hogy szereti-e a Kispált, és lovasisan akar-e énekelni, mert mindettől függően tök egyértelműen úgy énekel). Vagy akkor kezdeni kell vele valamit. Mert mondjuk, és erről beszélek, amikor jön az a váltás, lassan, szépen, hogy “engedjenek be, engedjenek be”, akkor nagyon működik a szívbemarkolás, tényleg; csak úgy általában viszont, az összes verzében és az összes sorban, ott nagyon nem. A “paraszt vagyok, tanyán lakok”- és “de az autómat meg a nőmet békén lehet hagyni”-féle dolgok meg egyenesen a Kaukázus legmélyebb bugyrait idézik; ez a másik baj, hogy a szövegek is túl hosszúak, sokszor túlírtak és túllovasiasodottak (ezért is hömpölyög és áll meg, mert ha írunk 3 hosszú versszakot, akkor ugye azt el kell énekelni; nos, nem, ki kell húzni egyet). Vicces azt mondani ezek után, és úgyse hiszi el senki, hogy nekem (és Zsófinak is) kimondottan tetszett az Atomtorta (ha másnap is a fejemben van egy dal, amit életemben most hallottam először, az azért teljesítmény), de szokott keresetlen és obszcén módosítási javaslataimon keresztül mondtam itt el, min lehetne (kellene) itt változtatni. És kérném, nem lehetne akusztikus felvételeket felrakni, én ezt hallgatnám egy kicsit.
Metonimikusan egyébként nem csak az egész koncertet, az egész délutánt is jelöli ez, rohangálás, mini-stage diving, sör nem, mert kocsival vagyok; viszont nagyon kellemes és vidám. Egyszer-egyszer markolnak az emberbe a súlyosan szépbe forduló refrének. Aztán belehallgat a nagyszínpadon a Belmondóba meg a Magna cum Laudéba, és elmenne az életkedve is, ha ez nem lett volna ott előtte. És akkor tovább az estére, mert jönnek a csajok.