A legkerekebb nulladik: mi lesz a SZIN-en nulladik napon?

Mínuszos és nulladik napokra egyes rendezvényeket vagy alibiprogramokat szoktunk meg, a SZIN viszont idén ebben is bontja a prekoncepciókat és a megrögzött gyakorlatot: már a nulladik nap (aug. 25) olyan teljes programmal indul, hogy nem is teljesen értem, miért hívjuk ‘nulladiknak’.

Azért ha visszaemlékszünk, legalább tavalyra, a SZIN nulladik napja már akkor is elég telt és energikus volt, mint egy jó Tankcsapda-koncert. Előtte ugyan lement már egy mínusz egyedik nap, tribute-zenekarok bulijaival, amiket azért ki lehetett hagyni, de persze mondjon nekem valaki valami olyat, amit ne lehetne kihagyni. Az idei SZIN nulladik napján is működik már minden helyszín, lesz külföldi előadó is, továbbá már első este túlleszünk a United-on, a továbbiakban már nem kell aggódni, nem szaladunk-e bele egy United-koncertbe valahol, mert hát ki szeretne véletlenül United-koncertre keveredni.

A Nagyszínpad programja tartogat aztán még érdekességeket: a két első fellépő, a Fabula Rasa és a Csík zenekar pl. külön bejelentett vendéggel fog játszani, aki nem más, mint Presser Gábor. Kicsit nehezen tudom elképzelni ugyan, ahogy a ‘Szerelem fáj’-t vagy a ‘Nagy utazás’-t morogja el hegedűkísérettel, de addig is legalább nem zongorával, minden apróságnak kell tudni örülni. Este meg aztán Parov Stellar a nagyszínpadon.

A nagyszínpaddal pont szemben, mármint a fesztivál átellenes végében felállított Pepsi színpadon megint Vad Fruttik, utána pedig Russkaja, amit még egyszer sem láttam, most már kezdek kíváncsi lenni. Likó Marciék meg elég szilárdan jók élőben, tessék őket megnézni.

A Borsodi malátabárban lesz egyébként a United, én szóltam. Utána viszont Frenk, míg a Silent Discóban Duende, arról is szóltam. És akkor olyanokat még nem említettünk, mint a Napra, vagy Deák Bill, vagy a Tátrai Trend (vajon miért).

Látható tehát, hogy már a SZIN nulladik napján lesz bőven olyasmi, amit meg lehet nézni, meg olyasmi is, amit el lehet kerülni, és ez szolgáltathat indokot partra és medencébe menni, sörözni, ismerkedni a helyszínnel, aki még nem ismerné. Itt semmi nincs messze, itt mindig olcsó a sör, vidámak az emberek, legyünk mi is vidámak, elég kerek nulla ez, és még van is benne valami.

Link:
SZIN hivatalos oldal (nulladik napi program; idén már működik)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Langyos tea és diszkófények, avagy miért lesz jó a Scooter a SZIN-en... Nemsokára, egészen pontosan augusztus 27-én az Újszegedi Partfürdő vendége lesz a kilencvenes évek Magyarországának egyik leghitelesebb kordokumentuma, a német Scooter. Aki cikinek gondolná, annak most elmondjuk, miért nem az, továbbá megragadjuk az ...
Szubbasszus, pózok, művészet: H.P. Baxxter-exkluzív Miután a SZIN sajtósai egyetlen leadott interjúigényünket sem erősítették meg, nagyon meglepődtünk, mikor maga H.P. Baxxter igazolta vissza a mélyinterjú-kérésünket. Kicsit gyanús volt ugyan, hogy azt írta, legyünk 9-kor a nagyszínpad előtt. 9 körül ...
Élőben pontosabb – Odett és a Go Girlz! a SZIN-en Polgár Odettet ezernyi szál köti a nyolcvanas évek legendás hazai underground-szcénájához - édesapja, Polgár Tamás például a Sziámi kilencvenes évekbeli inkarnációjának gitárosa volt, a Megasztárt is megjárt énekesnő első lemezén többek közt Müller P...