Akkor jó, ha zajos (Bloc Party a Szigeten)

 A Bloc Party a brit indie-szcéna “másfeledik” generációjának egyik legprominensebb zászlóvivője, épp ezért bőven ideje volt már egy magyarországi fellépésnek. A tegnapi koncert nem lesz felejthetetlen élmény, de végső soron kellemes élménynek bizonyult.

Vagy tényleg ennyire barátságos hely a Sziget, vagy csupa-csupa rendkívül szimpatikus frontembert sodort idén a sors a szervezők útjába. Reménykedjünk, hogy mindkét állítás igaz, mindenesetre a fülig érő mosollyal színpadra szökellő Kele Okereke puszta látványa elég volt ahhoz, hogy az ember újabb energiákkal töltődjön fel – még akkor is, ha e sorok írójához hasonlóan kora reggel óta talpon volt. A Bloc Party sosem tartozott ahűdejó számokat író zenekarok közé, viszont eddigi három lemezükön mindig volt egy-két megjegyezhető sláger, ráadásul a tavaly augusztusiIntimacy kérdés nélkül a formáció eddigi legkísérletezőbb lemeze, így méltán előzte meg nagy-nagy várakozás első itthoni fellépésüket.

Nos, a legfőbb tanulság, hogy a Bloc Party sikerének titka nem Okereke Robert Smith-et idéző orgánumában és rendkívül barátságos színpadi viselkedésében rejlik, de még csak nem is Russel Lissack őrült, széteffektezett gitárfutamaiban, hanem a dobos Matt Tong fékezhetetlen groove-jaiban, melyek – legyen szó akár takarékosan vad zúzásról, akár érzelmes balladáról – folyamatosan lüktető, táncolható alapot adnak minden egyes dalnak. Tong már a harmadik szám tájékán félmeztelenre vetkőzött, ami nem csoda, tekintve, hogy messze a zenekar legaktívabb, legenergikusabb tagja. A debütalbum (Silent Alarm, 2005) és a második lemez (A Weekend in the City, 2007) ismertebb szerzeményei mellett persze elhangzottak a legutóbbi kiadvány experimentálisabb, elektronikusabb dalai is, a kontrollált káoszt tökélyre fejlesztő “Ares” vagy a vokál-loopokra épülőkislemezdal “Mercury” például már-már katartikus élmény volt, bár a lemezminőséget élőben azért nehéz visszaadni; nem is mindig sikerült. Okereke láthatóan élvezte, amit csinál, a végén szélesen mosolyogva, a közönségből rekvirált zászlót lengetve búcsúzott, ami kifejezetten biztató jel, az utóbbi napok történései ugyanis azt mutatják, hogy Magyarországon igenis van helye az éppen aktuális nyugati trendek éllovasainak. A koncert végén perceken át zúgó tapsvihar legalábbis ezt engedte feltételezni…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hardcore Szigetkór Tegye fel a kezét az (ha még bírja) akinek legalább egy kicsit fáj a torka! Ez a minimum egy ilyen hét után, még ha nem is toltad meg annyira. Pláne, hogy a számtalan elfogyasztott hideg fröccs, meg a leizzadás, aztán szaladgálás, és a soha nem elege...
sziget 2009 – 1. nap Az idei Sziget első napja nem sok meglepetéssel szolgált: a színpadok, sátrak, elvetemült fesztiválarcok és az ismerős arcok mind ugyanott álltak/feküdtek, mint ahol tavaly hagyta őket az ember. A tömeg talán nagyobb volt egy megszokott első naposnál...
Két évtized margójára: a Tankcsapda a Szigeten Az idei Sziget fesztivál első napja (ami hivatalos keresztségben ugye a mínusz egyedik) a Tankcsapda jegyében telt. A 20 éves debreceni brigád körül forgott minden, amit egy monstre fellépéssel háláltak meg. Ami ráadásul talán az egyik legjobb Nagysz...