2ManyBloggas2 – játék a páros belépőkért

Részben ismerkedő-feszt, részben divatbemutató, részben technikai gyűlés és egészében őrület: a Kunk megrendezi a 2ManyBloggas2-t, szeptember 20-án a Trafó Bár Tangóban, ahol összecsapnak a művészettel, zenével, kultúrával és divattal foglalkozó blogok, egybegyúrva egy ízléses indie-electro buli-csomagba. A téli buli sikerére építve, az eseményt élőben blogolhatja majd a közönség a rendezvény oldalára és a bejegyzések láthatóak lesznek helyben, kivetítve.

A megjelenők érkezéskor névcédulákat kapnak, amiken az üres mezőket egyrészt a saját nevükkel, másrészt annak a blognak a nevével kell kitölteniük, ami leginkább közel áll a szívükhöz. Az este során ajándékokkal díjazunk egy véletlenül kisorsolt jelenlevőt és a blogot, amelyiknek a legtöbb viselt névcédulát sikerül összegyűjtenie. Emellett minden blognak lesz egy asztala, hogy lerakhassa promóanyagait.

Annak ellenére, hogy egyes blogok csak magyarul, mások csak angolul és vannak mindkét nyelven is olvashatóak, mindegyiket összehozza a közös rezidencia: Budapest. A 12 résztvevő blog a BpFashion, a Budapest Style, az Ektiv, a Gumipop, a HelloRepublic, a the hub, a Juicy (mashKULTURE), a Kultplay, a Kunk, a Mindennapi Betevő, az Our Style in Hungary és a PEP! Magazin.

A szórakozásért a zeneblogok képviselői felelnek, nevezetesen: a házigazda, a bűnös örömöket-smart electrót szállító Kunk; ketten az Ektiv raver csapatából, Tmx és Popbitch (Kollektiva) és a We Plants Are Happy Plants; az indie-őrség Gumipop + különleges vendégként Tonyo vs. Ádi (The Moog).

Ha szeretnél az öt páros belépő egyikének nyertese lenni, küldd el a jatek@econet.hu-ra a megfejtést:

– Hány blog vesz részt az idei 2ManyBloggas2-bulin?

A játék határideje: szeptember 18.

A két személyre szóló belépők kisorsolt nyerteseit e-mailben értesítjük.

Kunk presents: 2ManyBloggas2
2008 szeptember 20, szombat, Trafo Bár Tangó
Cím: IX. Lilliom utca 41
Belépo: 800 HUF
DJ-k: Kunk,
Kollektiva, WPAHP, Gumipop, Tonyo vs. Ádi (The Moog)