Leningrád

Előre bocsájtom, hogy az előző két Leningrád koncertet kihagytam, tehát teljesen szűzként kerültem be forgatagba, és ebből kifolyólag az újdonság ereje megsokszorozta az egyébként felülmúlhatatlannak tűnő élményt.

Ami viszont még így is feltűnt, hogy a fékevesztett kocsmahangulatot ha nem is lecserélték, de tompították egy párductestű, aranyruhába bujtatott vokalista csajjal. Persze nem sokat vetett vissza a lendületből, de mégis. A kiterjedt fúvós szekcióval megtámogatott banda végig pontosan és lendületesen hozta a repertoárt, az emberanyaggal teljesen feltöltött Világzenei színpad előtti katlan pedig együtt ugrált és énekelt, és rólam is már a második szám után patakokban folyt a víz.

A szláv évszázados bánatot duhajságba ölő stíluskavalkád az első napra jó kezdés volt. Mondjuk én szíves hallgattam volna több nótát a számomra favorit albumukról a Pulya-ról, de nem csalódtam egy kicsit sem.

Jövőre veletek ugyanitt…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

szigetmérleg itt a vége, vonjunk mérleget. rajzoljuk meg a sziget ívét. szubjektívét. társaság: ki gondolná, hogy a legnagyobb buli az, amikor az ember a fiával nyomja végig a hetet? persze nem egy 7 évessel, hanem egy 17 évessel. mert vele már buli az egész. ...
Van ami rock ‘n’ roll… Nagyon szerettem volna őket élőben látni már régóta, mert hogy koromnál fogva erről eddig lemaradtam. Pedig egyébként mind a zenei ízlésemet, mind a világlátásomat meghatározta, és a kamaszkoromat át meg átszőtte az URH. És idén teljesül a kívánságo...
-1? rendben! utoljára azt írtam, "rövidebb, de alakul". még 2006ban azt, hogy "már első találkozásunkkor tudtam, hogy kedvelni fogom. éreztem szeret engem" - állításomat a sziget a nulladik napon már tavaly igazolta. idén pedig kezdem úgy érezni, hogy hízelegni a...