Egy NEM a Szigetre

Másképp látod, és?

Most az van, hogy már biztosan tudod, nemet mondasz az egész szigetre, nemet az igénytelenségre is, meg nemet a tömegre, tömegben lelkekre, porra és piára, egyszerűen úgy néz ki neked most lett elég belőle.

Még emlékszel az első szigetekre, amikor még diáknak hívták és Orosházáról vágtál neki csővázassal, amikor még az is nagy szám volt, hogy a nagy Budapestre utazol, nagyobb csapatban, leírhatatlan hangulatban, meg élményekkel gazdagodva. Volt bunji jumping benne, meg hagytál el pár dolgot, és szövődött nagy szerelem is. Ártatlan csókok és rengeteg olyan pillanat is, amitől most kevesebb lennél te is meg az életed is, ha nem lett volna. Aztán már jöttek a pesti szigetek, amikor is egy idő után rájöttél, mennyivel jobb a saját ágyadban másnaposan magadhoz térni, mégis sokszor kiköltöztél, mert kellett egy hét együttlét, az utsó kettőt már eléggé nyögve-nyelve sikerült túlélni. És aztán elmúlt a feelingje, mert már annyira minden piac benne, meg szponzorok és versengés, hogy elveszett belőle az, aminek indult. Már nem vágyod a több kilométeres gyaloglást, a tartalmatlan kóválygást, anyagilag odavágást sem. A kinti kosztot sem, ami javarészt csak jó illatú, de ízre minden ugyanolyan füstös. És bár tudod, hogy vannak programok és koncertek, amelyek megérintenének, és vágynál is oda, idén mégis otthonmaradsz, a sziget idején, a nyarat pedig inkább baráti körben Peres holtágnál töltöd, meg kis fesztiválokon, nagyobb értékeket, beszélgetéseket igényelve abban. 14 alkalommal voltál vendég és néha dolgozó is, a számodra most kezdődő 15. szigeti veszedelem, bizony kimarad.

Viszont aki kilátogat, annak azt kívánod, hogy találja meg a zenéit, szerelmét, az élményeket, a hangulatot!

5 thoughts on “Egy NEM a Szigetre

  1. azt hiszem, nálam jövőre lesz egy hasonló. idén még nyögdécselve, de megvan. 🙂

  2. én idén a harmadik éve hagytam ki a szigetet asszem…most azért mert máshova mentem, az FM4 Frequencyre Salzburgba..és teljesen más, egyáltalán nem bánom, hogy kihagytam miatta az idei szigetet, pedig majdnem mentem. kicsit felháborítónak találom, hogy egy ilyen fesztblogon csak a szigetről van szó, bár tényleg a Frequencyn nem találkoztam original magyarral eggyel sem, hát ez van 😀

  3. tényleg bazz. háborodj már fel azon, h arra megyünk és arról írunk, amire és amiről kedvünk van. éppen kérni akartalak. jah és az összes egyéb koncertet, vidéki fesztivált, roskildét és a rock werchtert is a szigeten tartották idén. mellesleg ha nem tetszik a tartalom: „Kontakt – Szeretnél fesztblogger lenni? Írj a szerknek!”. talán nézz körül először az oldalon, mielőtt sznob ostobaságokat írsz.

  4. nem tudom mi a sznob ostobaság abban, amit írtam. és körülnéztem. és nem tudom miért kell azonnal így reagálni, mintha én személyeskedtem volna, vagy akármi. csak pl szerintem érdekesebb lenne, ha nem csak szigetes beszámolók lennének amik ezermilliárd helyen, hanem osztódnának a fesztblogolók és ezen időpontban máshová is ellátogatnának, ez a Frequency sem kerül sokkal többe összességében, mintha egy hétig szigeten lettem volna, és ennek rengeteg oka van…
    nem akarok fesztblogger lenni, csak írtam egy kommentet, de úgytűnik nem kellett volna.

  5. Figyelj Placida, ne parázz, nincs semmi gond. Bal oldalt a menüben kattints rá a címkék főcímre, és kapsz 100 000 címkét, aminek a fele nem Sziget. Azt azért tudnod kell, hogy ez korábban szigetblog volt, mára pedig minden eseményről írunk, ahol a bloggerek megfordultak. Az természetes, hogy ebben a pár napban sziget bejegyzések vannak, okos blogger nem is próbálkozik be mással, mert elveszik a sűrűben a bejegyzése. Egyébként immár második éve jómagam se megyek a szigetre, pedig egész nyaramat rendezvényeken töltöm. Szabad akarat, szabad döntés. Salzburg nagyon jó hely, igaz én csak Mozart Fesztiválon jártam ott. Szerintem is, ha kedved tartja, jelentkezz be a szerkesztőnél és a blog még sokszínűbb lesz.
    k.

Comments are closed.