Tapasztalat

Nem tudok jobb választást elképzelni a SZER és az epresso.hu

szervezőitől, mint a Sziámi meghívása a SZOTE Klubba. A fiatal csapat Müller
Péterék vendégül látásával jelezte, hogy egyfajta progresszivitást képviselnek
az egyetemi médián belül, és a Sziámin is érződött, hogy a hangulat magával
ragadta őket. A zene profi volt, a technika jól szólt, a közönség kevés, de
annál lelkesebb. Müller Péter a Dervis tánc alatt forgással szédítette magát,
félő volt, hogy leseggel (bocsánat) a színpadon, rövid hajával úgy szédelgett,
mint a megrendítő ütést elszenvedő ökölvívó. Egy jószívű punk lány sörrel
kínálgatott, egy srác, aki láthatóan fáradt volt már, s táncával a birodalmi
lépegetőt próbált utánozni, ennél kicsit tovább ment, s egész egyszerűen a
nyakamba öntött fél korsó sört egy rossz lépés után. Ám engem inkább a punk
lány érdekelt, akinek fogalma nem volt a Sziámi zenéjéről, de a végére bent
pogózott középen, s boldogan énekelte, „százból,
ha százból, ha százból egyszer jó, az már nagyon jó.
” Ez a koncert húsz
évvel ezelőtti bulik spontán jó hangulatát idézte, magam is meglepődtem
magamon, hogy mennyire jól éreztem magam.

Nem mondhatnám, hogy
az NSZK zenekar élete legjobb koncertjét nyomta volna tegnap délután, de az
odalátogató szegediek ezrei, akik esetleg csalódtak, hogy elmaradt a koncert,
szombaton kárpótlásban fognak részesülni
…” -írta az NSZK az Iwiw-en, az
üzenőfalra. Vannak törvényszerűségek, amikre gondolnom kellene, mielőtt
koncertre megyek. Abban mindenesetre biztos lehettem volna, hogy az a koncert,
amire én parkolójegyet lyukasztok a BTK előtt, az elmarad. A kezdés után egy
órával üres színpad, néhány, az eget kémlelő fiatal, zene sehol. Aki élt és
mozgott, az a bográcsokban fortyogó pörkölt illatának hatása alatt kóválygott
az udvarokon. Jómagam tanácstalanul ácsorogtam (fogyókúra bakker), aztán
összetéptem a parkolójegyet, s leléptem. Azt már csak hallomásból tudom, hogy a
váratlanul érkező „sarkvidéki hideg” következtében az összes koncert elmaradt.
Hogy valami emlékünk legyen, azért felsorolom azokat, akik nem tudtak fellépni:
NSZK, Grimaszk, Tepsi Épség, Friday’s Dust és a PASO.

Sziámi – SZOTE Klub, 100 néző

Szevasz Tavasz, a bölcsész fesztivál – BTK, ???

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Elektronikus blues jön a Gödörbe Elektronikus alapokkal és effektekkel modernizálja a blues műfaját Oláh Andor szájharmonikás és Gál Csaba Boogie énekes-gitáros közös zenekara, a Mississippi Big Beat. A fiúk november 6-án a budapesti Gödör Klubban repítik a száz éves dalokat a mai h...
Ilyen volt az Asking Alexandria az Akváriumban – beszámoló 2017. március 13-án, hétfőn este nálunk adott klubkoncertet a brit metalcore banda, az Asking Alexandria. A bulit eredetileg a Dürer Kertben rendezték volna, azonban december közepén elfogytak már a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel az...
Gyógykezelés – The Cure koncertbeszámoló Nem érdekel, ha szomorú a hétfő, a kedd szürke — a szerda szintén — de nem érdekel, mert csütörtökön jött a the Cure. Cureva jó volt, ha valami menő bulvár portálra írnánk a beszámolót — már le is írtuk vazz —, de még egy kicsit bennünk van a hangul...