Romana helyett

ismét Zsuzska (DZs) barátnőmmel estünk ki végre valahogy este kilenc órára a szigetre, hogy aztán a tegnapi törzshely-sörpadon ott találjuk ismét a volt kollégákat, élénken vitatkozva a depresszió, a párkapcsolatok és a mézespálinka relációjáról.

Volt aztán mászkálás, banhofnál ténferegtem, egyeztettünk ebbel hogy találkozzunk, majd tizenegyre átsétáltunk a Magic Mirrorba, ahol a Les FarFadais nevű meleg duó adott bravúros vizes-meztelen erotikus-akrobatikus performanszot. Hű, néha még pislogni is elfelejtettem… kissé kótyagosan bandukoltunk tovább, bekukucskálva a Medúzába, majd el a vásárosoknál ahol vettünk két 300 forintos kis gyűrűt, meg ennivalót is lángos meg falafel képében, majd felsétáltunk a színházdombra, és lehenderedtünk a csillagos ég alá pont úgy mint egy kerek esztendővel ezelőtt amikor összekuszálta a sors az életünk fonalát. És megkérte a kezem én meg természetesen csak vigyorogni tudtam meg bólogatni, aztán romantikusan gyűrűthuzigáltunk egymás kezére (“várj, ez a másik kezem, nem erre kéne?“) és megbeszéltük hogy milyen jó is nekünk tulajdonképpen, meg milyen szép is ez a sziget. Lassan elindultunk le a dombról, kicsit parás volt az enyhén nedves füvön hogy mikor esek hasra, de aztán nem, ennek örömére kis nekifutással pároslábbal ráugrottam egy otthagyott masculan-os lufira ami olyan remek hangerővel durrant ki, hogy utána nem győztük vadászni a következő áldozatokat. A tűzpörgetők felé indultunk ahol mindig borzasztó elvarázsolt mindenki, és spontánzenél, meg bámul a tűzbe nagyon. Itt lehet kicsit még elcsípni azt az érzést amilyen annakidején Woodstockban lehetett… egy vörös pici lámpákkal kirakott sátorra lettem figyelmes, ahol – amikor közelebb mentünk kiderült – egy tucat automata marionett volt kiállítva – azthiszem hogy a Teatro de Autómatas része lehet -, ahogy zenére mind mozgott önállóan. Olyan nagyon más dimenzió volt ahogy az üres vörös bársonnyal borított sátorban az üvegbúrák alatt zenéltek, táncoltak vagy csak vonaglottak a végletekig naturalista bábok, közben szólt az andalító zene, és a teret megtöltötte a félhomályos valami nagyon furcsa füstölőszag.

Rusnya érzékiség – talán ez a legjobb szó leírni. Lelkileg az este már így is túlcsordult, csak szorongattuk egymás kezét, úgyhogy nem volt más hátra, csak elbúcsúzni a Táncdalfesztiválsátorban a Guns’n’Roses tribute-re pálinkázó többiektől, hogy mi most akkor talán inkább hazamegyünk.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A gyulafirátóti szörny akcióban :: Sub Bass Monster :: Van nekünk Zana Zolink, kicsi Dope-unk meg Nagy Dope-unk, gengsztereink, maffiózóink, Ja Rule klónunk meg 50 Cent reinkarnációnk és 'hál Istennek Máté Szabolcsunk alias Sub Bass Monsterünk. Ő nem mond olyat, hogy "...európa gengszterei csakis a cigán...
Most van csak vége igazán Most néztük meg szigetjeggyel negyedáron a Szépművészetiben a Picasso szerelmeiről szóló aranyos, és a Rembrandt rézmetszeteit és -karcait kimerítő mennyiségben bemutató érdekes kiállítást -- ezennel immár tényleg levághatjuk az idei szigetes karszal...
Utolsó nap, avagy a maradék por felrugdosása Aki sokat jár fesztiválokra, az tisztában van azzal az érzéssel, milyen utolsó nap felkelni -tudatában annak, hogy ez az utolsó nap- , és nekiindulni valamelyik színpadnak, hogy namost akkor még utoljára egy jónagyot, meghogy ameddig bírjuk fenn lesz...