Engedjetek ki! (escapism)

“Ne légy önmagad!”

A művészet és a szórakoztatás ott találkozik, hogy mind a kettő – egymással karöltve – abból indul ki, hogy a befogadó unja és/vagy utálja az életét, ott akarja hagyni, el akarja felejteni, akar helyette egy másikat. A most helyett kell valami, ami szép, ami izgalom, ami élet, ami Isten, ami korláttalan.

Kell, hogy legyen egy másik világ is.

Kell, hogy legyen, ezért gyártunk is egy csomót, aztán belemegyünk, szétnézünk, elvagyunk benne egy ideig, aztán hazamegyünk. Jó esetben. Rossz esetben aki belemegy, az szépen magára zárja az ajtót belülről, és eldobja a kulcsot, amit később már max. csak orvosok tudnak megkeresni helyette.

Mindegy, hogy Harry Potter vagy tökéletes szépségű görög isten vagy Shakespeare vagy monaliza vagy pornó, mind egy-egy ajtó egy másik világba, egy olyanba, amelyikben el lehet felejteni ezt, amelyikben ezt a blogot olvasod. A Sziget is egy ilyen ajtó, sőt, bizonyos szempontból a Sziget maga egy másik világ, amiben nem felelőtlenség eldobni a kulcsot, mert legkésőbb egy hét elteltével bizonyosan föl fognak belőle ébreszteni.

De addig lehetsz szabad, lehetsz magányos, lehetsz részeg, lehetsz rocker, lehetsz lúzer, lehetsz szerelemes, lehetsz tehetséges, lehetsz ronda, lehetsz beforduló, lehetsz véradó, lehetsz külföldi, lehetsz buzi, lehetsz menő, lehetsz több is egyszerre, váltogathatod az identitásodat akárhányszor, találkozhatsz, utazhatsz, fogyhatsz és fogyaszthatsz. Ha jól csinálod, akkor az, amit nem szeretsz saját magadból, az ez alatt az egy hét alatt nem csak szabadságra megy, hanem megszűnik létezni. Pihenés. Kikapcsolódás. Töltekezés.

This is the only time when the most exhausted part of your brain finally gets to take a rest. The part that is constantly absorbing the stress, the part that worries all the time, the part that keeps you from doing something that could ruin your entire life.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Összegezzünk, méricskéljünk, számoljunk Voltak dolgok amik nagyon tetszettek, és voltak amik nagyon nem. Nyilván, egy ekkora rendezvény, mint a Sziget Fesztivál óriási előkészületeket igényel, de főleg korrekt kivitelezést. Vannak körülöttünk pl. Ausztriában nagy fesztiválok, ahol kimész a...
Olyan idegesítően könnyű Tegnap csak éjfélre értem ki a Szigetre, addig a többiek a VOLT teraszon vártak. Pont tök jó volt, azonnal táncoltunk. Aztán körbemászkáltunk egész éjjel, beásítottunk a Layo & Bushwacka-n (pedig tavasszal hallottam egyszer őket és akkor valahog...
Pirulák, megtévesztés –>Placebo Ha jól emlékszem az első emlékem a Placebóról egy kitalálhatatlan nemű ember szörnyen magas hangon való éneklése, és ugyanolyan hangszínű erősítők vinnyogása volt. Azóta már azt is tudom róluk, hogy a brit-pop zene történelmébe vésték magukat olyan s...