Holmi melankóliába göngyölgetett gyönyörérzelmes pillanatok nem lehetnek jól sikerült hétvégi beszámfolyamom gátjának építőkövei, az igéret szép szó, az olvasó szentség, főként ha résztvevőként joggal el is várja maga említését, avagy történeti hitelességéül jussék ki nekik erre a reflektálás lehetősége vala, tessék.
Ötletet adta ugye a lentebb megveszekedett nyeremény. No meg ezer lelkes írott és iratlan beszámoló, mely egyesével rakosgatta az érveket hozzá ama távoli mítoszhoz, hogy Szigetre készülődvén is van az az áhított mintalét, mikor megannyi fiatal parkol közös izlésüktől felindultan átlag feletti népsűrűségen, és ezidő alatt olyan közvetlenek, milyenek öröktől fogva – kisgyermekként még sikerrel – lenni akartak…
Csütörtök este érkeztünk Kéki haverommal a Volt-ra, italtól jól lakottan gátlástalan eszet osztva, sátorszomszédaink kellő kritikával (jobbról 17 éves győri srácok, balról 14 éves soproni lányok) megválogatva, mi szükség a biztos alapokhoz. Bááár, ágból, kőből, konzervdobozból jutott még a puceválatlan fekhely alá, ha már pokróc, hálózsák, ilyesmi nem is, a vadon közvetlen közelsége adja a cserkészérzést, fíldöszánsájn!
Nosza hallottuk már, hogy a Kispál asszondja “ezernyi bársonyfüggönybe bele-beleszúrtak…”, Tankcsapda meg “a sztyuárdesz szőke, a pilótafülke tele van gombokkal…” – tompán, mint akik estükben hordják a munkát és iparilag róják a nyári kűröket, mert fellépéseik többször tucat, noha tényleg.
Egyedülállóra keveredni mondjuk így is sikerült. Rémlik, hogy kolbászoltam színpadokat keresve a világosban feltérképezetlen sötétben, s egy szemkontaktot követőn megszólított forbidden, majd szinte belebotoltam néhány tört ütembe, a ritmuscsászár behúzott egy brutál bugiveszedelembe: Dreadzone Sound System, Andy C és Palotai… Valami elkapott, leszíjjazott, s úgy felspanolt, hogy ritka transzcendenciálisan eggyé váltam a zenével. Igenis, mi ketten voltunk ott az egyek, a külvilág csak olcsó makett, hogy már csak a sokadik Vera “nem véletlen te vagy a puska?” közhelyes, de hiúságomnak szőrszálmeresztőn kellemes kollegális blogismerettséggel fennhéjazó csipkelődése rántott ki képességei alapján percekre belőle, de amúgy a nagy hajnali megvilágosodásig, hangfalelnémulásig semmi más, esetre sem.
Az első kisérletet ekkor indítottam az alvásra. Hűvös volt, kemény és üres a fél órás felfedezőtúrám után újra bekalibrált puritán sátram belseje, ezt lépteit a tárgy felé szintén ekkor koncentráló haverom is megerősítette, gondoltunk hát így közösen egy nagyot: fogmosás. Jöhet? A csomagmegőrzőből kikértük a pakkot, majd hirtelen felindulásból kiültünk a kelő nap fényében a fesztivál-tábori főtérre, honnan minden út táblázottan egyirányú, és szakadatlan mértük az ébredező járó-kelőket. Egy lesántult és egy tenyerét felhasító vérző fiatalért mentőautó jött, melltartók nélküli pólókban vagy törölközőbe csavartan tisztaságra jelentek zuhany elé a hölgyek, alsógatyában lébecolva a hideg vízhez feszítettek az urak, ergo igazán illusztris és választékos látvány részeseivé váltunk, amire naná hogy innunk kellett! De közben még lekezeltettem az orvosi sátorban a jobb kezem mutatóujján megjelent vízhólyagot, elborzasztó egy sebesülés. Rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen szörnyűséget a helyszínre kitelepített orvosok ezidáig még nem láttak, a legkorszerűbb technikát alkalmazva steril tűt bontottak, és szúrtak. Mészáros, üvöltöttem, majd egy higgadt Chuck Norris-os pörgőrúgást elengedtem, és hősi hanyag eleganciával visszasétáltam aranyon habzó sörömhöz.
Igazándiból vonzó alternatívát nyújthattunk egynéhány korai kakasszótól megtévelyedettnek. Szépen lassan, de biztosan, többek körénk települtek, majd szimplán a piknik-szerű szituáció nagyszerűségébe ragadva maradtak és tovafejtegették velünk az örökérvényű bölcsességeket, mint például a szerelem, az esztétika, a hogyan legyünk gazdagok, és a legnagyobb öröm a söröm méltán népszerű fogalomkörét. Brillíroztam. Világmegváltó ötletekkel rukkoltam zsinórban elő, melyek leghasználhatóbbika a Mega Instant Biznisz, melyhez már csak a bevállalós fejlesztőmérnököket keressük, kutatjuk. “Por, papír, tasakban a minden, oldja fel egy pohár vízben” szlogennel a jövőben egyéni igényeket is kielégítünk, noha mégis csak a tömegtermékekben gyanítjuk a siker zárába hibátlan illeszkedő üzletünk kulcsát. Képzeljétek csak el, kedves olvasók! Istant mobil vécé, instant strandpapucs, instant mentőhelikopter, instant függőágy, instant nagyszínpad… a lehetőségek (nem csak fesztivál szerte) egyszerűen korlátlanok! Ha belendül a bolt, akár instant földrészekre is vállalhatunk megrendeléseket, miként a Superman visszatérben próbálkozott a főgonosz, persze pofátlanul gagyin, negyed ennyire sem eredetin.
Aztán hosszas elemzésbe bocsátkoztunk a “jaj” szó túl gyakori használata miatt. Szerintem ezt nem szabad! Helyettesíteni kell azt bíz egyebekkel, mert mi van, ha életünk végére egyszer csak elfogy? Hiszem, nem állnak ezek felélhetetlenül a rendelkezésünkre, mikor lehet, több-kevesebb kijutott személyenként mindenkinek úgy ötezer darab, s ezen logika alapján tényleg nem mondhatjuk például minden vidáman meredező mellbimbóra (még páronként egyszerűsítve se!), jaj, hiszen együltünkben százas nagyságrendnyivel könnyítenénk meg magunk. Mi lesz, ha nem marad a saját halálos ágyunkra, vagy mi még rosszabb, az ezt elváró szeretteinkére? Csak óvatosan kedves olvasók, ez nem vicc, ez mély filozófia!
Mintegy 12 órás ücsörgés után azt gondoltuk, újra eljött a szórakozásnak az ideje. Kimentünk minimált izzadni Emil.Rulez!-re, untamból útban sörrel másfelé belebotlottam ex imádott jólábú középiskolai magyartanárnénimbe, kinek anno udvaroltam, pajkos hobbiként ha lehetett zavarba hoztam, miközben figyeltem rá, s jól tanultam, tehát szembe került velem ő, a nő, ki a Sziámi szabadcsapatával lógott. Hoppá-hoppá ijedeztem, miféle társaságba keveredett ez a bűnös lelkű pedagógus, s honnan a zenéjükhöz tartozó rossz izlés, mire szíves örömest tájékoztatott, ő vokálozik immáron másfél éve köztük. Hűűű. Akkor ez most ciki? Naná, hogy egyből újságolta Müller Péternek egy a sok közül véleményem, ki nem hogy érdektelen nyugtázta, hanem borra hívott és kolbásztetemre, egy zsír új cédét adott ajándékba, s megmagyarázta mitől is gondolhattam (eddig) én ezt így, mert most új zenei ihletet kapott, avagy jelen verzió a régiekkel ellentétben hibátlan. Majd átviharzott feletünk valami agresszív eső, mi bezavart a fedett Cha Cha Cha kertbe, alattább pörögtem egy drum and bass szettre, átszivárogtam Neo-végre, Kraftwerken aztán megint jött a hűde-hűde szabálytalan tánclépésekben mozogni kell erre érzés, mi Yonderboi-jal valamelyest levezetődött. Hurrá, pajtásom is ismét megkerült, hát bolyongtunk és ittunk még egyet, míg mocskos dörgés, villámlás és esőfelhők azt nem hirdették, hogy a reggeli hazaindulásig még aludhatunk cseppet, de pont ez a csepp követett cseppet és ázott be tőle a sátor, mi végül pihenésünkben nagyban akadályozott, de kit érdekel, mert igazán jó buli VOLT.