Mintavétel

Renyhülésben megereszkedett, hombár testet ágyból-lakásból kiparancsolni szokatlan időtöltés az elmúlt hetekhez képest, de mint utólag kiderül, megérte dél előtt beváltani a jegyeket, felrakatni a karszalagokat, hiszen este már dózsai tömegek ostromolják a pénztárakat és a bejáratot. Valószínűleg kisebb népvándorlás következhetett be a nulladik estén, amelynek a nyomai mindenhol jól láthatóak. Viszont az első piros pont …

Luminárium, Boban és Robert

Hát elkezdődött. Bejutni igen nehéz lett volna, már délután kettőkor hatalmas sor állt, de szerencsére nekem már karszalagom volt, nem jegyem, így berohanhattam a központig, hogy feleségem jegyét is csinos sárga karkötőre cseréljék – tíz perc volt az egész, és máris kéz a kézben indultunk befelé a szokásosan köszöngetősre feldíszített hídon. Első nap ilyen korán …

Sziget első napok

Nulladik nap – támadás!!! … szabad csapataink ismét győzedelmesen lestipitopzták a sátorhelyeket már a mínusz egyedik napon, így a keddi nulladik estén nem maradt más hátra, mint az elegáns szétcsapás, a nemzetközi VIT találkozón, a világzenei színpad melletti Dalmát Pince asztalain. Mert a nulladik napon mindig ezen a helyen a legnagyobb a pörgés, ahogy hirtelen …

programfüzet első oldal – ami kimaradt

A buli színe…. A Sziget programfüzet első-belső oldalán mindig megdöbbentő dolgokat olvashatunk, idén sincs ez más módon, de mi lett volna ha a bevezetőt nem a 22. csinyovnik írja, hanem valóban maga Hiller haver… szerkesztőségünk ez után nyomozott. Nos… Kedves barátaim! A kirobbanóan sikeres Magyarországon van egy hét, amikor kétfajta állatfaj létezik, van a szigetlakó …