Tartható-e farkas akváriumban?

Naná, csak ne tegyél rá vizet és legalább az anyjának adj egy gitárt a kezébe. Már csak fél hónap és az Akváriumban lép fel Andrew Stockdale és bandája a Wolfmother! Ha valaki nem ismerné őket: az együttes 2000-ben alakult és már 2005-ös első albumukkal (minek elsietni a dolgot?), amit egyszerűen csak Wolfmothernek neveztek, befutottak. Majd …

Iron Maiden meg a többiek – ilyen VOLT a 3. nap

Igen, a VOLT harmadik napján fellépett az Iron Maiden. A lényeg ennyi, de kezdjük a napunk elején. A napot a Magashegyi Undergrounddal kezdtük. Ahhoz képest, hogy mennyien nézték őket (értsd, kevesen), nagyon színvonalas koncertet tartottak. Jól játszottak, a gitáros és a basszusos kicserélték egymással a hangszereiket pár számra, majd vissza és még a közönség is …

Az ellentétek napja – ilyen VOLT a 2. nap

Az ellentétek napja – ilyen VOLT a 2. nap

Az első napot úgy követi a második, mint a Halott pénzt Wiz Khalifa. Vagy kezdjük inkább az Irie Maffiával, esetleg a remekre sikerült Skillettel? Esetleg azzal, hogy a két nagy név miatt a fesztivál egyszerre volt tele lilahajú feketeruhásokkal és bő inges rapperekkel? Íme a VOLT második napi beszámolója: A bejáratnál kisebb meglepetés ért minket, ugyanis (bár …