Az ősz legnagyobb bulijai a Bladerunnaz jóvoltából

Megszokott, hogy a Bladerunnaz minden hónapra tartogat legalább egy nagyobb szabású eseményt, melynek általában az Akvárium ad otthont. Ez idén ősszel sincs másképp, sőt! A jobbnál-jobb bulik mellett például már az őszi neurobérletet is bejelentették. Lássuk hát, mit tartogat az előttünk álló másfél hónap törtütem téren!

BLZ
fotó: Bladerunnaz FB

Az első (és talán legfontosabb), hogy folytatva a tavaly tavasszal megkezdett hagyományt, az idei őszi szezonra is lesz neurobérlet, melyet 8990 forintos egységáron megvásárolva részt vehetsz a BLZ 3 legnagyobb őszi dnb-s eseményén, plusz egy fesztiválkarszalaggal is gazdagabb lehetsz.

BLZ
Őszi ‘neuróbérlet’
(forrás: Bladerunnaz FB)

Időrendi sorrendben az első nagyobb, ha nem a legnagyobb össznépi megmozdulás az október 26-ikai zúzda lesz, melynek vendégei a hazánkat 2 év kihagyás után újra megmozgató Teddy Killerz, az idei Sziget egyik legjobb szettjét játszó Delta Heavy és a brit Muzzy lesznek. Ők a UKF, a RAM Records, az Eatbrain és a Monstercat képviseletében érkeznek majd. Továbbá Raise Spirit, Magical Gravity és Statik emelik az est amúgy is kivételesnek ígérkező hangulatát. Nem mellesleg, az őszi neurobérlet erre a bulira is érvényes.

Teddy Killerz & Icicle – Louder

RAM’s Drum & Bass Annual 2016 – watch/listen here! http://vid.io/xoko Teddy Killerz & Icicle – Louder – OUT NOW: https://RAM.lnk.to/TeddyKillerzKillerSquad Subscribe for more – http://po.st/SubscribeRamYT Become a fan of Teddy Killerz: https://www.facebook.com/teddykillerz1 Become a fan of Audio: https://www.facebook.com/AudioUK Follow Teddy Killerz on Twitter: https://twitter.com/teddykillerz Follow Audio on Twitter: https://twitter.com/AudioPXLFST Since its inception, the ‘Killer Squad EP’ was going to be undeniably huge.

Delta Heavy – Ghost

Music video by Delta Heavy performing Ghost. RAM Records LTD http://vevo.ly/EiOtQq

https://www.youtube.com/watch?v=1Rvf-E7zAAY

A műfaj egyik legmeghatározóbb kiadója, annak elismert művészei és nem utolsó sorban alapítói térnek vissza Budapestre. A tavalyi Blackout Night sikere után idén ősszel ismét a fővárosba látogat a szcéna legismertebb triója, a Black Sun Empire. Mellettük egy különleges show-val, a német Current Value és az itthon rendkívül közkedvelt Pythius fogják pörgetni a lejátszókat. Hazai fronton Mindscape és Liveon fognak közreműködni. Az őszi neuróbérlet erre a bulira is érvényes.

Black Sun Empire – Swarm

Our new album The Wrong Room is out now! Get it here: http://fanlink.to/BSETWR Black Sun Empire https://www.facebook.com/blacksunempire https://soundcloud.com/blacksunempire https://twitter.com/_BlackSunEmpire Follow Blackout: Facebook – https://www.facebook.com/blackoutmusicnl Twitter – https://twitter.com/blackout_music Soundcloud – https://soundcloud.com/blackoutmusicnl Website – https://www.blackoutmusic.nl/ Merchandise – http://www.blackoutmusic.nl/store/

Current Value – That Smile

Stream / Download: http://fanlink.to/DeadlyToys Taken from Current Value’s album ‘Deadly Toys’, available on digital and 2 x 12″ vinyl: http://invisiblerecordings.nl http://fb.com/currentvalue http://twitter.com/timcurrentvalue http://soundcloud.com/tim-e-aka-current-value http://twitter.com/invisiblerecs http://fb.com/invisiblerecordings http://instagram.com/visionrecordings http://open.spotify.com/user/InvisibleRecordings

Pythius – Executor

Wow! Impressive new release from Pythius! ‘Executor’ is one of the bangers of his ‘New Order EP’, which is out on Black Sun Empire’s imprint Blackout Music. Buy ‘New Order EP’: Beatport: https://pro.beatport.com/release/new-order/1599558 Juno Download: http://www.junodownload.com/products/pythius-new-order/2877161-02/ Follow Pythius: Facebook: https://www.facebook.com/Pythiusbreaks?ref=ts&fref=ts Soundcloud: https://soundcloud.com/pythius Follow Blackout Music: Facebook: https://www.facebook.com/blackoutmusicnl Soundcloud: https://soundcloud.com/blackoutmusicnl All rights belong to the artist and the label.

További közérdekű közlemény, hogy folytatódik a Friday. A nyári szezon egyik közkedvelt bulisorozata a hajóról a belvárosba költözött, azon belül is az Anker’t-be. A belépés továbbra is ingyenes, a korhatár 18-nál van meghúzva és a kínálat is változatlan: liquid, deep, jungle és old school. A november 9-én odalátogatókat Dj Ren és Incident szettje, a korán érkezőket pedig italakció is várja.

  • Helyszín: Anker’t
  • Időpont: november 09., péntek 18:00
  • Facebook esemény
  • A belépés díjtalan
BLZ
Friday Downtown
(forrás: Bladerunnaz FB)

És ha már szó esett a liquidről, a stílus kedvelőinek semmiképp nem érdemes kihagyni Etherwood november 16-iki jelenését sem. A brit producer/énekes-dalszerző legfrissebb anyagával, a 2018-as In Stillness-szel érkezik a KisHall-ba. Valamivel keményebb dallamokat képviselő 1991 lesz az est másik húzóneve, aki többek közt Sub Focus, Friction, Chase & Status és Wilkinson támogatását is kivívta már. A line-up, a fiatal szlovák producerrel, Changing Faces-zel, Raise Spirit-tel és Chris.SU-val válik teljessé.

Etherwood – Begin By Letting Go – Official Video

BUY NOW… http://bit.ly/EtherwoodITUNES / http://bit.ly/EtherwoodHSHOP Med School are very proud to present the high-anticipated debut album from remarkable new talent Etherwood. Having captured the imagination of the scene at large with his awe-inspiring, anthemic productions and moving melodies, Etherwood is proving to be the hottest thing in drum & bass right now.

Changing Faces – In The Woods

Pilot are proud to present Changing Faces’ In The Woods, out now with the Extended Mix available to download. ● Support: https://pilot.lnk.to/inthewoodsID ● Buy Changing Faces’ new Pilot single, ‘Emptiness’: https://pilot.lnk.to/emptinessUK Changing Faces Like → https://www.facebook.com/ChangingFacesdnb Follow → https://twitter.com/FacesDnB Listen → https://soundcloud.com/changing_faces_dnb Instagram → https://www.instagram.com/ilovednbnpizza/ Pilot.

1991 – The Epiphany (ft. Matt Wilson)

● Follow our Drum & Bass Top 50 Playlist: http://ukf.io/DNBTop50 ● Download/Stream now: https://1991.lnk.to/TheEpiphany From the writer and producer of Mayk Yu Myne, Violet Horizons and Dim Sum comes The Epiphany.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ilyen volt az Asking Alexandria az Akváriumban – beszámoló 2017. március 13-án, hétfőn este nálunk adott klubkoncertet a brit metalcore banda, az Asking Alexandria. A bulit eredetileg a Dürer Kertben rendezték volna, azonban december közepén elfogytak már a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel az...
Ma este Wellhello-ra megyek és nagyon kíváncsi vagyok rá! Tavaly tört be a köztudatba Fluor és Diaz új projektje, a Wellhello. Több számukat is agyonjátszotta az MR2, nemrég pedig elindult első turnéjuk, melynek következő állomása ma este az Akvárium Klubban lesz. És én is ott leszek! Najó, nem teljesen...
JÁTÉK! Nyerj egy páros jegyet a Firkin és Maszkuráék közös koncertjé... Bár a karácsonynak már vége, nyereményesőnk a szürke januári napokban sem áll le! Íme egy ráadás kör, ezúttal Maszkuráék és a Firkin közös koncertjére nyerhettek jegyet tőlünk február 20-ra, az Akvárium klubba! A játékért kattintsatok ide!...