Lana és az ő árnyéka – Sziget 3.napi beszámoló

Rettentő sok hét nap egy fesztiválból, ezt ismét meg kell állapítanunk (az évek múlásával egyre erősebb ez az érzés). Persze ez minden évben így van, de a légkondis, liftes irodákhoz szokott lábunk évről-évre egyre kevésbé bírja a hét napos kutyagolást, álldogálást. Ezért általában minden Szigeten van egy “pihenős” nap, amikor nem toljuk fullba’ a yolot, csak amolyan egyszerű, műértő nyugdíjas tempóban művelődünk. Idén ez a nap a számomra kevésbé érdekesnek ígérkező péntekre esett.

fotó: Sándor Csudai

Idén először mentem be a K hídon, a főbejáraton (ettől még továbbra is tartom, hogy a Szigetre a legjobb bringával érkezni a H hídon keresztül), ahol a bejáratnál kötelező szelfiket elősegítendő egy kis emelvényt is létrehoztak, hogy az összes csillámtetkós csajszi kiemelkedhessen a tömegből és elkészíthesse élete legegyedibb fesztiválszelfijét. Ezen kívül az arra futó összes utat lezárták a kocsik elől (végre!), így nem kellett a járdán nyomakodnia a nagyérdeműnek, sőt, a közeli, szintén lezárt MOL kutat is ellepte a fesztiválhangulat.

A terv az volt, hogy 16:45-től megnézzük a Shame-et az A38-on, ezzel lendületet adva a napnak. A valóság pedig a “Thank You”-ra való érkezés volt, amiért elég nagy kár, úgy tűnt, kurva jó koncert volt. Sebaj, igyunk egy fröccsöt és irány a Nagyszínpad! Mellesleg így, hogy idén nincs körbekerítve az A38 sátor, a közlekedés a Nagyszínpad-A38-Világzenei-Európa Színpad-AfroLatin Falu között még sosem volt ennyire egyszerű.

A The Kooks már nem először (talán harmadszorra?) lépett fel a Szigeten, emlékeim szerint mindig a sokszor nem túl hálás délutáni, tűző napos idősávban. Luke Pritchard frontember hosszú, fekete ingje és hosszúnadrágja a nagy melegben mindenképp megsüvegelendő, ahogyan az összesereglett nézők száma is: meglepően sokan voltak kiváncsiak az indie-legényekre. Maga a koncert helyenként kínos közönségénekeltetésekkel tűzdelt, de alapvetően semmi extrát és emlékezeteset nem nyújtó esemény volt, amire nem lehet haragudni, csak olyan semmilyen volt. Langyos.

fotó: Sándor Csudai

Kooks után Freedom Party. Nem teljesen értem a létjogosultságát ezeknek az eseményeknek ilyen formában. Pár nappal ezelőtt a Strandlabda Partyra jó, hogy ezer labdát szétosztottak, így sokan maradtak ereklye nélül. Persze jó fotókat így is lehetett készíteni a közönségről, de ezeknek a Partyknak a témája is mintha egyre erőltetebb lenne (SingAlong Party, Love Party), illetve a kellékek száma is visszaesett az elmúlt évekhez képest. Viszont legalább nincs Color Party, ami után attól kell rettegned egész este, hogy vajon mikor borítja a nyakadba a nagyonviccesrészegholland a sárga festékporát.

fotó: Sándor Csudai

19:30, Parov Stelar. Meneküljünk! Sajnálom, de annyira telítődtem már a Parovval, hogy nem, erre most nem tudom rávenni magam. Inkább barangoltam az AfroLatin Falu, Európa Színpad, Világzenei háromszögben, mint hogy Parovot hallgattam és nem gondolom, hogy én jártam volna rosszabbul.

21:30-ra természetesen visszatértem én is, hiszen Lana Del Rey kezd! A közönség nagyrészt fiatal lányokból áll (nahát!), illetve a hozzájuk tartozó, amolyan kapcsolt áruként funkcionáló fickókból. Tisztában voltam vele, hogy nem én vagyok a célközönsége ennek a zenének/produkciónak és abban sem vagyok biztos, hogy Ms. Del Rey a legmegfelelőbb fellépő egy péntek este lezárásához, de lássuk, én nem zárkózom el előle. Lana végül nem váratta sokáig a közönséget, nemsokkal fél 10 után a színpadra is lépett:

“It’s good to be back here! Hello Budapest!”

Tessék? Lemaradtunk valamiről? Vagy Bukarestre gondolt? Oké, nem gond, megesik, ez legyen a legnagyobb probléma.

A koncert rettentően halkan szólt. Míg korábi koncerteknél ezzel nem volt gond, most mintha meglepte volna a hangosítókat, hogy Lana nem üvölt a mikrofonba, hanem csak halkan énekel. Nem lehetett volna felhangosítani kicsit? Főleg azért, mert bár elég közel álltam, mégis meglepte gyakorlatilag az összes körülöttem állót a produkció: “Hallod, végig ilyen szomorú lesz?” “Ez tényleg ilyen szomorú?” “Most kajak érfelvágós lesz végig?” Igen, igen, igen. Komolyan nem értem, hogy mi a francért kell fennhangon beszélgetni a tömeg közepén, ha nem tetszik amit látsz. Húzz el és kész, de így sok embernek tönkreteszed az élményt. Vagy ha már bejössz a tömeg közepére, legalább kicsit nézz utána az előadónak és ne ott lepődj meg a produkción.

fotó: Sándor Csudai

Lana viszont tökéletesen tette a dolgát, belopta magát a közönség szívébe. Szelfizett, cuki volt, jól énekelt, aki őt akarta látni, szerintem pontosan egy ilyen produkcióra vágyhatott.

Kifelé menet gondoltam még megállok az A38nál és belehallgatok az osztrák Bilderbuch-ba, aztán mehetünk is haza (mondtam, hogy rövid nap lesz ez). Na persze, meg ahogy én azt elképzelem! Olyan fasza gitárzenét tettek fel a színpadra a kicsit sem jól öltözött osztrák srácok és olyan kisugárzása volt az énekes srácnak, hogy ott is ragadtam a koncert végéig. Tökéletesen bántak a közönséggel, akik bár nem voltak sokan, igazán partnerek voltak a nagy buliban. A Sziget egyik legjobb produkciója volt eddig, Lana árnyékában.

fotó: Fűrész Zsolt

Folytatás ma, Mumfordékkal, Sofi Tukkerrel és remélhetőleg kevesebb porral, az esőnek hála. Maradjatok velünk Instán is!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lamar Rihannán is túltett A mínusz egyedik napon régóta megszokhattuk, hogy világsztár lép fel, ez most sem volt másképp. Kendrick Lamar 26 és fél millió hallgatóval a Spotify-on mindjárt beéri a két éve itt fellépő Rihannát.   Bejutás, első benyomások A bee...
Exkluzív koncertet ad a Mumford & Sons az idei Szigeten Az Öreg kontinensen idén csak a Szigeten ad fesztiválkoncertet a hétfőn bejelentett headliner, a Mumford & Sons. A Nagyszínpad egyik fő durranásának ígérkező együttes korábban is odavolt a kisebb, meghittebb légkörű koncertekért, ezért nem is cso...
Szabadság Szigete: Art of Freedom – Art for Love A Sziget Szervezőiroda 5. éve hirdeti meg az Art of Freedom művészeti pályázatát, mellyel kifejezett célja, hogy támogassa a magyar és külföldi tárgyalkotó művészek tevékenységét és teret adjon a fesztiváljain az alkotások bemutatásának. A pályázatra...