Lamar Rihannán is túltett

A mínusz egyedik napon régóta megszokhattuk, hogy világsztár lép fel, ez most sem volt másképp. Kendrick Lamar 26 és fél millió hallgatóval a Spotify-on mindjárt beéri a két éve itt fellépő Rihannát.

 

Bejutás, első benyomások

A beengedés sima ügy volt, talán nem volt akkora motozás vagy kakasülőn szúrós tekintettel pásztázó biztonsági, mint korábban. Egy kisebb karikát tettem a területen, ami szembetűnő, hogy több a reklámstand már a nagyszínpadhoz vezető úton. Az A38 Színpad új néven fut MasterCard Stage by A38, és kábé tényleg ilyen arányban van kiírva. A Nagyszínpad teteje nem fix logót kapott, hanem fényújságot ahol Sziget feliratok úszkálnak. Elsőre úgy tűnt, hogy a hangosító utáni területen nemcsak isa por és hamu vala, hanem rendes zöld fűbe lehet ücsörögni.

A nagyszínpad háta mögött sokkal könnyebben elérhető, az útról is látható, nem kell körbemenni ha Európa vagy a Világzenei Színpadhoz szeretnénk eljutni.Szemét az most is van, de egyre több a szelektív kuka is. A Green Szigettel megjelent az újratölthető repohár is, így ha pulthoz mentek az első kérdés az lesz, hogy van-e már poharatok. Ha nincs 450 forintért tudjátok megvenni, és ha már nem kell, és kedvetek van hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzését  támogatni, akkor egyúttal be is dobható egy adományozó konténerbe.

Ha valaki borozik, és nem akarja végig lögybölni a fröccsét több száz méteren az továbbra is tud venni  literes kupakos flakont a Borfaluban két helyen is (jobb oldal eleje és vége).A nagyszínpad kivetőjén nemcsak az aznapi programok és Strand Fesztivál fellépői futnak, hanem olyan kisfilmek amely arra tanít hogyan tudnánk élhetőbbé és boldogabbá tenni kis bolygónkat. Repohár ide vagy oda, tele a terület kólás és janás ásványvizes palackokkal, gondosan rácsavart kupakkal. Szerintem ha a kupakgyűjtésre lenne egy külön mozgalom szerintem kevesebb mankós holland lányt látnánk. Ez nekem régi mániám, de tényleg a kékeres tarka cicáért kell arra szájba vett flakonra visszacsavarni a kupakot és úgy eldobni?

Amin nem térek magamhoz, az a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál (továbbiakban: Magyar Színpad), ahol a keverőpultot sikerült egy akkora molinó dobozzal körbevenni, hogy nagyjából nézőtér felét elhagyva lehet látni színpadot. Ezt meg mégis hogy?

Lamar

Az egyszámos Miss Follow You-ba aka Lykke Libe belehallgattam, de nem neki szántam az estét, így kóboroltam, hogy a fenti bekezdést leírjam Nektek. Lamar előtt elmentem még Irie Maffiázni, utóbbi albumaik annyira populárisak, hogy nem járok már a koncertjeikre. Sena ennek ellenére elképesztő hangulatot tud csinálni, a közönség figyelmét és szeretetét fenn tudja tartani. Bazd fel a kéket cimű örökzöld is elhangzott ami nekem még mindig az egyik kedvencem, de ugyanez a Busa Pista a fináléban úgy énekelte a Bajnok cimű dalt, hogy az arcára volt írva: én kérek elnézést.

A Grammy díjas Mr. Lamar negyven perces fuckin’ technikai probléma miatt késett ami ennyiben ki is merült, többet ott nem tudtunk meg. Addig holland barátaink hol füttyögtek, hol a hú-há, By my girl c. dallal szórakoztatták magukat. Lamarnak önálló munkái nem Spotify-om offline üzemmódjában pihennek. Másokkal közös projektjeit viszont annál jobban bírom.

https://www.instagram.com/p/BmOyAuLAlFP/?utm_source=ig_web_copy_link

A színpadkép eléggé Lamarra épített: két oldalt a zenekar ő pedig középen egy igen nagy játszóteret kapott ahol talpig feketében rohangálta végig a fennmaradó bő ötven percet. A Sziget pár perccel kivételesen túllépte a nagyszínpadot korlátozó tizenegy óra utáni hangerő stopot. A DNA. vagy HUMBLE. élőben tényleg eléggé ültek, a közönséget teljesen megőrjítette. Amikor ugrálásra vagy telefonjuk gyertyaként való megvilágításra kérte a  hallgatóságot mindenki benne volt a buliban. Oda-vissza kiszolgált mindenki-mindenkit. Idő hiányában tényleg esszenciát kaptunk a compton-i rapperből de még a legrövidebb nagyszínpados Sziget headliner fellépő ever is jobban odapakolta magát, mint a fél órát késő Rihanna. Igaz tehát hogy többet késet, mint a nyafka barbadosi, de összességében volt is értelme megvárni.

 

Lamar után az Afro-Latin-Reggae faluban RedRed zenekart néztük meg. Élő Márton (Irie Maffia) és a ghánai származású hip-hop előadó M3NSA közös projektjéről és a zenekar első klipjéről három éve mi is hírt adtunk. Azóta még jobbak lettek, Sena kiegészítő fellépésével tegnap jó ötven perces csúszással elképesztő koncertet adtak. Sena mama energiája éjfél után sem hagyott alább. Az európai elektronikus zene, afrikai stílusjegyekkel fűszerezett afro elektrodance első hallásra is mindenkit megmozgatott, ez az a zene amit nem kell előtte ismerni, egyszerűen ott és akkor beindít és táncolsz rá. A koncert közepén végül hárman tolták az éneket és a hip-hopot.

RedRed & Sena

nyitókép: czechmag