Techno-túladagolás, avagy ennyire megöregedtünk volna? – III. Kolorádó Fesztivál, ahogy mi láttuk

Egy hete ért véget a Nagykovácsiban harmadjára megrendezett Kolorádó Fesztivál, aminek idén mi is a részesei lehettünk. A 4 napos rendezvény tartogatott bőven meglepetéseket, mind pozitív, mind pedig negatív értelemben.

Nagy reményekkel telve és nagy csomagokkal megpakolva vágtunk neki a közel kétórás BKV (tor)túrának. Egy nagy sátor, egy bőrönd, két horgászszék, hűtőtáska, hátizsák, két polifoam matrac és két hálózsák társaságban szuszakoltuk fel magunkat a metróra, buszra, villamosra és a Kolorádó kis kombi buszára, mire elérkeztünk a fesztivál bejáratához. A hely szépsége már ekkor magával ragadott minket.

Lecuccoltunk, sátrat felállítottuk, matracot felfújtuk és rögtön 10 óra lett. Eleve ezt a beköltözős napot a hellyel való ismerkedés jegyében terveztük eltölteni, így hát útnak indultunk, hogy felderítsük a terepet (, ami, mint később kiderült, világosban mutatja meg szépségét igazán). Utunkat a fákra rögzített színes fénycsövek kísérték, ami minden kétséget kizáróan nagyon hangulatos volt. Bizonyos helyeken viszont szükséges volt a lámpa használata, ugyanis a múlt hét eleji esőzések igencsak megnehezítettek a gyalogos közlekedést. Egyesek bőrig, míg mások csak nyomokban voltak sárosak. Utóbbiak táborát erősítve jutottunk el a Gólya udvarba, ahol kiváltottuk kolorádós műanyag poharainkat, természetesen csördultig sörrel. Ezzel és a Black Bartók zenéjével kezdtük meg a hangolódást az előttünk álló további 3 napra.

Meglepő módon, nem a fülledt melegre ébredtünk az első sátras éjszaka után, hanem az eső hangjára, ami egyszerre volt megnyugtató és kétségbeejtő. A reggeli tea és kávé után lesétáltunk az Adyligeti buszmegállóban, hogy a civilizációba visszatérve felszerelkezzünk vízálló lábbelikkel. A sok órás kaland után szembesültünk a ténnyel, hogy jó döntés hoztunk, ugyanis a sárrá alakult utak egy részét akkor kezdték el lefedni szalmával, ami napok után tanyasi szagokat kezdett magából árasztani, mivel még aznap este is esett.

Ennek következtében több program is módosult, többek között Chino Amobi 20:45-re meghirdetett szettje is, melyet az Árokból a Csűrbe csúsztattak át, legnagyobb sajnálatunkra.

Így az idei év egyik legnagyobb hazai felfedezettjének jelenésére látogattunk be. A politikai véleményét nyíltan vállaló, szabadszájú Krúbi félórás bulija abszolút meggyőzött minket afelől, hogy a srác miért ilyen közkedvelt és felkapott.

Kicsit muszájból ( há’ mégiscsak „kocselás” ), fesztiválos kötelezettségeinknek eleget téve ballagtunk át a szomszédba a fesztivál fő attrakciójára. Ám a koncert végére azon kaptuk magunkat, ez nem is volt olyan rossz, sőt, részben megszerettük Kelela-t. A basszus, az R’n’b és a falzett tehát sikeresnek bizonyult.

Visszatértünk hát a Csűrbe és olyan messzire utaztunk Chino Amobival, hogy még most sem tudjuk hova tenni, mindenesetre hatásos volt.

Ezután belehallgattunk a We Plants Are Happy Plants-be, majd hosszas hezitálás után végül a sátorban kajálást választottuk.

Az egyik legszimpatikusabb programot sikeresen beiktattuk péntek 9-kor. Ez volt a közösségi reggeli. Ezt követte a szokásosnak mondható reggeli séta a kisbolthoz, majd miután visszaértünk, a Felső Tízezer koncertjét hallgattuk egy ideig, aztán a Trafó Bálnába mentünk gondolatokat generálni.

Nem volt megállás: az Árok felé vettük az irányt, ahol éppen a Les Filles de Illighadad zenélt.

Benéztünk még a Chill Jurtába is, ahol magyar nyelvű rövidfilmeket vetítettek a Kinoflow filmklub jóvoltából. Nagyon jó kisfilmeket vetítettek amúgy, szóval látszik, hogy fejlődik a magyar filmipar.

Majd a járókelők kezében láttuk, hogy 0,33-as Dreher Pale Ale-t osztogatnak. Nem kellett több, néhányszor mi is elhaladtunk mellettük a napokban. Rövid Middlemist Red-ezés után a Gólya udvarába vezetett utunk, ahol az általam legjobban várt magyar zenekar, a Rock Band For Old Men játszott és azt kell, hogy mondjam, Gézáék a fesztivál egyik legkellemesebb élményt okozták abban a közel 45 percben. Ennyire megöregedtünk volna?

(Mondjuk, ez azért is lehetséges, mert zenéjük az egyik nagy kedvencem, Mac DeMarco-éra hajaz.)

Visszatérve a Székelykapuhoz realizálódott bennünk, hogy basszus, alig pár szám maradt a Wavves-koncertből. Sebaj, az egyik GTA 5-öset pont elcsíptük.

Na, és ezután következett a fesztivál legnagyobb csalódása számomra; a Hinds. Tapsvihar és sikoltozás közepette színpadra léptek és az első kiadott hang után elképedtem. Nem tudom, hogy mi lehetett a baj, de vagy nehezen indult be a buli vagy csak az én fülemet erőszakolta háttérénekes cincogó hangja.
Megnyugvásra pedig Nagy András We Sense installációjánál leltünk.

Két fesztiválozóval beszélgettünk és ekkor tudatosult bennünk, hogy ez „nem vénnek való vidék”. Alapjáraton tisztában voltunk a ténnyel, hogy éjszaka a technon kívül mást nem nagyon hallani, de kicsit naivan, bízva a zenei nyitottságunkban gondoltuk, hogy talán megszeretjük ezt is. De nem, egyszerűen nem. Ez a monoton, végeláthatatlan csörömpölés tanulás meg semmittevés közben elmegy, de egyhelyben lépegetésre nekünk unalmas.

Kicsit már kedvtelenül, de nekivágtunk az utolsó napnak is. A fülledt hőség már 7:45-kor felébresztett minket és a mosdó felé irányított bennünket. Az ottani állapotok olyannyira elmérgesedtek, hogy inkább haza mentünk és otthon fürödtünk. Már az előző nap is voltak problémák női és férfi részlegen egyaránt, amikre véleményem szerint egy év alatt fel lehetett volna készülni.
Visszajöttünk azért, mert ezt a napot a kézműves foglalkozások miatt is vártuk. A Gólyánál felvarrókat lehetett készíteni, de minket mégis a Müskinn worshop-ja hozott lázba, így az ott eltöltött 1.5 óra eredményeként, lett 2 pénztárcánk.

A Slow Village és a The Qualitons kereszttüzében megkóstoltuk a Low Cost curry-s csirkés tócsniját, ami messze a legpozitívabb gasztró élmény volt, amivel fesztiválon eddig találkoztunk.
A Sör És Fű-re menet még elmentünk kisebb dolgainkat végezni, ám a kempingesek számára fenntartott wc-t arra már végleg lezárták, ami önmagában nem egetrengetően nagy probléma, de ha az illető hölgy, akkor nem biztos, hogy van gusztusa a toitoi-hoz, ha meg mégis ráveszi magát, akkor nem biztos, hogy feléri az ülőkét. A b-terv egy, a Csűrhöz közeli, a kempinghez hasonló illemhelyiség volt, ami 21:00 után üzemelt és olyan 4D-s élménnyel fogadott, hogy az valami varázslatos:

Az i-re a pont az volt, amikor kiderült, hogy a SÉF 10-kor kezd, ami azért volt kellemetlen, mert ütközött Ebo Taylor-ral és a TOPS-szal. És bár nem volt kérdés, hogy a ghánai legenda koncertjére megyünk, azért mégiscsak egy fájó pont volt.
Szerencsére Ebo Taylor és zenekar mindenért kárpótolt. Az első három számot csak a zenekar tagjai adták elő, utána csatlakozott a 80 éves fenomén. Ritkán látható, tapasztalható alázat, öröm, tehetség és tudatosság volt jelen a színpadon. Körbenéztem és láthatóan mindenkire kihatott ez az attitűd, ugyanis nem volt ember, aki ne mosolyogva táncolt volna.

45 perc után viszont el kellett hagynunk a nagyszínpadot és a Gólyához menni, hogy a nagy favorit, TOPS koncertjét elérjük.
Nos, igen..

Itt ért a fesztivál második nagy zenei csalódása, ugyanis valami megint csak nagyon nem működött. Talán azért, mert az energikus, táncosabb zenéből áttértünk a lassabb, dülöngélős indie-be. Vagy csak azért, mert a hangosítás nem éppen úgy működött, ahogy az a fülnek a kellemes. Meguntuk és visszamentünk a nagyszínpadhoz, ahol a ráadás 2 számra még gyorsan roptunk egyet.
Elhallgattuk a Volkova Sisters darkosabb dallamait, közbe bekukkantottunk Avalon Emerson-ra, majd külső megfigyelőként Ramzi-ra. A váltás, Axel Boman volt még az utolsó mentsváram, de arra már ülve aludtam, szóval inkább a komfortosabb sátrat választottam nyughelyként.

Összeségében azt kell, hogy mondjam, a várakozásainkon alul teljesített a fesztivál. Legjobban azt furcsállottam, hogy a környezettudatosság, mint a fesztivál legfőbb alapelve, nem igazán valósult meg. Például a kemping reflektora még kora délután is égett.
Vagy annak ellenére, hogy a beígért szemeteszsákok végül nem kerültek kiosztásra (még rákérdezésem után sem), nagyon kevés kukát helyeztek el a területre és az a kevés, ami kint volt, mindig fullon volt.
A legbosszantóbb jelenség mégis az éjjeli repetitív dallamok egyeduralma volt, amit szombat este DJ Ren törtütemei a Lumen-nél megszakítottak (hál’ istennek). Szerintem igazán elférne még más gépzene is a cserkészparkban, nem csak a techno.
Mind ezek ellenére a hely gyönyörű, a kaja finom, „jók a pogramok”, az emberek jófejek, közvetlenek, az élőzenés koncertek nagy része pedig élvezhető volt.

(fotók: Kolorádó FB és saját)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Részletes programbontás a Kolorádón Egy nap híján három hét és kezdetét veszi a III. Kolorádó Fesztivál a budai hegyek ölelésében. Az idei felhozatalt minőségét és mennyiségét illetően sem érheti panasz, igazán pofásra sikeredett az idei line-up. Mivel a napi bontás már egy hónapja nyi...
Kolorádó 2018: Napi bontás, napi- és csoportosjegyek A magyar fesztiválok nagyrésze már túl van legalább 2 névbejelentésen, egyesek pedig már konkrét, napra lebontott programfüzettel is rendelkeznek. Utóbbiak sorába csatlakozott a nyári fesztiválszezon beindítója, a Kolorádó Fesztivál. Kolorádó ...
Itt vannak az első Kolorádó nevek! Ahogy tette azt az összes idei nyári fesztivál, úgy a Kolorádó is elkezdte csepegtetni az infókat az idei rendezvényéről. Illetve mi az, hogy csepegtetni? Konkrétan arcba rúgott minket egy olyan line-uppal, amit a korábbi évek főként hazai zenészekre...