Kolorádó 2018: Napi bontás, napi- és csoportosjegyek

A magyar fesztiválok nagyrésze már túl van legalább 2 névbejelentésen, egyesek pedig már konkrét, napra lebontott programfüzettel is rendelkeznek. Utóbbiak sorába csatlakozott a nyári fesztiválszezon beindítója, a Kolorádó Fesztivál.

kolorado
Kolorádó

Ahogyan azt már korábban, az első- és második névbejelentés alkalmával megírtuk, az idei line-up felhozatala kifejezetten változatosra, nemzetközire és nem utolsó sorban rendkívül színvonalasra sikeredett. Június közeledtével pedig még több információval gazdagítottak minket a szervezők.

Íme, a bizonyíték:

napi bontás
Napi bontás

Ezzel egyidőben, a napijegyek is szárnyra keltek, melyeket 7500 forintos egységáron tudtok bezsebelni. Kivételt jelentenek ez alól a szerdai napra szóló jegyek, amik 3000 pénzbe kerülnek.
A második körös elővételes bérletek továbbra is 12.500-at kóstálnak.
Azok számára, akik a nagyváros zajától távolabb szeretnének megpihenni, azok számára változatlanul plusz 2500 forint lesz a táborjegy költsége.

Korlátozott számba kapható a csoportos bérlet azok számára, akik legalább 6, de maximum 10 bérletet vesznek, így a 12.500 forintos egységár helyett 10.000-ért juthatnak hozzá darabjához. Az akció május 1-ig tart.

Kolorádó Fesztivál
Nagykovácsi
2018.06.13-17.
Facebook esemény
Jegyvásárlás

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Itt vannak az első Kolorádó nevek! Ahogy tette azt az összes idei nyári fesztivál, úgy a Kolorádó is elkezdte csepegtetni az infókat az idei rendezvényéről. Illetve mi az, hogy csepegtetni? Konkrétan arcba rúgott minket egy olyan line-uppal, amit a korábbi évek főként hazai zenészekre...
Techno-túladagolás, avagy ennyire megöregedtünk volna? – III. Kolorá... Egy hete ért véget a Nagykovácsiban harmadjára megrendezett Kolorádó Fesztivál, aminek idén mi is a részesei lehettünk. A 4 napos rendezvény tartogatott bőven meglepetéseket, mind pozitív, mind pedig negatív értelemben. Nagy reményekkel telve ...
Találtunk egy újabb nagyon szimpatikus fesztivált Már ha tényleg lesz ilyen fesztivál, jegyezzük meg halkan. Ma tűnt fel a Facebookon, hogy egyre több ismerősünk jelöli Ott leszek-re egy teljesen ismeretlen, Kolorádó fesztivál nevű eseményt. Mi lehet ez?! Vagy csak én éltem eddig egy szürke irodában...