Pályázz civilként a Szigetre!

A szervezők az idei Szigetre olyan civil pályázókat várnak, kiknek programja csatlakozik a fesztivál “Love Revolution” kiáltványához, illetve olyan kampányokkal is lehet jelentkezni, melyek kiemelt üzenetként kezelik a béke, a környezettudatosság, az emberi jogok témákat. A pályázat leadásának határideje 2018. április 15.

A Sziget Szervezőiroda tavaly évvégén hirdette meg a “szeretet forradalmát”, a kiáltvány szerint A “Love Revolution” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.

A fesztivál Civil Szigetére most olyan pályázókat várnak, akik a Love Revolution szellemében, ahhoz kapcsolódó programokkal jelentkeznek. Pályázni kampányokkal is lehet, melyek több szervezet együttműködésében, a fenti témákban valósulnak meg és a kiemelt üzeneteket juttatják el a fesztivál közösségéhez.

Pályázatot azok a – legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények nyújthatnak be, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.

Részletek itt

Sziget Fesztivál 2018.
2018. augusztus 8-15.
Budapest, Hajógyári-sziget
További infók erre