szabad egy swingre Miss Emerald?

kora délután volt, tűző nap, árnyék közvetlenül csak a Nagyszínpad előtt, rátapadva a korlátra. alig páran lézengtünk, elvégre, a hollandokon kívül, kit érdekel egy matiné időpontban, a legnagyobb melegben fellépő nő, még akkor is, ha a Sziget Nagyszínpadra tették? hát bennünket érdekelt, és mit mondjak, első hallásra szerelem lett Caro Emerald. na jó, nem akkor hallottam először, de élőben akkor sikerült beleszeretni. 2012 volt, és csak két évvel voltunk Emerald kisasszony első lemezének megjelenése után.

forrás: www.caroemerald.com
Caro Emerald

ha lenne bárki aki nem ismerné nevét annak elmondom, hogy a hölgy jazzt énekel – de még hogy! -, profin hozza a 40-es, 50-es évek hangulatát: tangó, swing a lá electro, gengszter feeling, mindent, de mindent tud ez holland nő. igen, holland. gondolom, nem én vagyok az egyetlen aki ennél a pontnál kicsit megakadt, na nem azért, mert elgondolkodtam valaha is a nemzetiségén, de, amennyiben megtettem volna, akkor északra nem soroltam volna, az tuti!
Caro Emerald mint Caroline Esmeralda van der Leeuw látta meg a napvilágot 1981 áprilisában, és nevéből máris kiderül, hogy azért van a hollandon kívül más nemzethez is családi kötődése. de azt hiszem ez teljesen lényegtelen, a lényeg a zene, adja elő bárki is.

aki részleteiben is kiváncsi Miss Emerald pályájára az keresse fel wiki oldalát, én a további szószaporítás helyett inkább csak első sikerét, a 2009-ben megjelent Back it up meghallgatását javasolnám mindenkinek, katt a videóra alább!

az első Szigetes fellépést követően Caro Emerald több fesztiválon is feltűnt, de már egyáltalán nem a matiné sávban és a holland rajongók mellé tekintélyes magyar közönséget is gyűjtött magának. személyesre véve a dolgot elmondom, hogy én mit szeretek a koncertjeiben: a zenét, a táncot, hogy sosincs olyan, hogy csak ácsorog a tömeg, valamint kifejezetten bírom a nő színpadi megjelenését. ha valami érthetetlen oknál fogva nem mozognék épp a zenéjére már azzal kiválóan ellenék, hogy nézem őt a színpadon.

nos, erre a nézegetésre, meg a zene és a tánc élvezetére lesz nagyszerű alkalom február 26-án az Arénában, ahol végre önálló koncerten élvezhetjük Miss Emerald produkcióját a Live Nation jóvoltából.

részletek, jegyek, minden tudnivaló a poszt végén lévő linkeken, de addig is hallgassatok Caro Emeraldot, zenéje tuti orvosság a borús téli napok ellen.

 

infók és minden amit tudni akarsz:

https://www.facebook.com/events/352387921847694/

https://www.livenation.hu

https://www.caroemerald.com