Egy tacskó mind felett – Bobafett, Tisztán A Cél Felé, Tango Underground (beszámoló); Veszprém, Szigony

Naszóval… van egy Bobafett művésznevű, tacskó- és Star Wars-imádó, nyíregyházi rapper, aki nemrégiben Veszprémbe helyezte át a bázisát (ezen infók fontosak lesznek a történet megértéséhez). A bácsi számos eredménnyel büszkélkedhet pályafutása során – elvégre már a 90-es évek óta önti a tirpákságot a könnyűzenébe –, de mint közül a legbecsülendőbb, hogy képes volt rávenni arra, hogy életemben először, pénzt adjak ki hiphop koncertre. Ebben nagy szerepe volt a Bobachrome-mal (nyíregyen mindenki Boba eszerint) összedobott Aludni fogtál, melyet a műfajtól való gyermeki iszonyom folytán kilenc évig képes voltam ignorálni, hogy aztán valamilyen okból idén tavasszal mocskosul rákattanjak.

fotó: Szigony official

Rapkoncertes tapasztalataim ezidáig kimerültek egy félórányi AKPH-töredékben, amibe a tavalyi Soundon futottam bele félrészegen, illetve rémlik egy traumatikus MC Haver és a Tekknő valamelyik siófoki kajás fesztiválon, még az előző évtizedből. Nem köpködni, csak azért álltuk végig, mert utána első sorból akartunk az SP-t tojással megdobálni – persze a szekusok láttán mindenkiben tisztázódott, hogy ezen a pályán már nincs súlya annak, ha felső tagozatos vagy, úgyhogy a döntő pillanatban senki nem dobott semmit; a trash ellenben velünk maradt, és még évekkel később is marta a fülünket. Ami ezen két eseményen leginkább feltűnt, hogy oké, hogy a sapkások élőben hadarnak a mikrofonba, de zenekart még egyik mögött sem láttam, csak valami fazon pakolgatta hárompercenként az alapokat egy asztalnál a háttérben. Így volt bennem némi fenntartás: vajh’ koncert-e az, amikor egy mp3-tracklistnek csápolok másfél órán keresztül? A válaszok felkutatásához egy nálam tapasztaltabb havert hívtam segítségül, aki habár hatalmas hiphop-tudor, a Boba még neki is bakancslistás volt, úgyhogy kapva kapott az alkalmon, hogy velem együtt merülhessen le a Szigonyba.

Az estét – mint a Szigonyos rendezvények majd’ felét – HC-buliként hirdették meg, ezt az ügyet aznap két egri banda hivatott képviselni. A Tango Underground műsorából még szűk fél óra hátravan, utána elvileg Bobabácsi jön, de ez „attól függ, mennyire lesz részeg a Laci”, világosított fel a jegyárus lány a bejáratnál. A rejtélyeket a sorsra hagyva, beljebb húzódunk, és próbálunk ráhangolódni a nyitóbanda műsorára. Ahhoz képest, hogy tegnap szereztem tudomást arról, hogy ők is fellépnek, kifejezetten könnyen elkaptam a fonalat. Persze, egy hardcore bandára mindig öröm ránézni: az énekes nagyokat ugrál meg rángatózik, a dobos meg percenként igazgatja a milliméterenként előre araszoló hangszerszámot – mivel az visszaütni nem tud, ezért értelemszerűen szökni próbál. A koncert egész rendben van, de nem igazán hallok olyat, amiért érdemes lenne holnap fölnézni bandcampre – aztán az utolsó számnál nagyon elkezdtem pislogni: mi ez a húzós, Hatebreed-árnyékú, metalcore-t kóstólgató nóta? Kétszer olyan hosszú, mind eddig bármelyik dal, a riffjei pedig ragadnak mindenhová, pedig alig hallani a gitárt a pergőtengerben. Hiába kérdezek körbe, senki nem tudja a dalcímet, úgyhogy mégis bandcampes kutatás lesz ebből.

fotó: Szigony official

A szünetben jobbára lődörgünk, iszogatunk a klubban, néha elégedett pillantással nyugtázva, hogy valakik valamilyen hangszereket pakolgatnak a színpadra – „élőzenés Boba, az nagyon adná”. De ami röpke húsz perc múlva fölmorajlik a hangfalakból, az biztosan nem Bobafett, hacsak nem definiálta magát drasztikusan újra a költözés óta. A színpadon furcsamód a kvázi főbandaként beharangozott Tisztán A Cél Felé darál, akiket az elmúlt hetekben tényleg, de tényleg igyekeztem megszeretni (minden ismeretlen zenekarnál így teszek, elvégre azokért is fizettem belépőt), sajnos sikertelenül. Élőben kissé jobbak, mint albumon – talán mert nem értem a szöveget – de két-három dal végigtopogása után inkább kimentünk pálinkázni. Nagy szerencsémre a felszínen összefutunk Tangóékkal, és kapva az alkalmon, azonnal rákérdezünk, mi is volt az a komoly trekk a végén. Elmondták, én rákerestem, és most ki is teszem ide: hallgassátok a Szavak c. szerzeményt a Tango Undergroundtól, mert brutáljó.

fotó: Szigony official

Majd elsétálunk a város másik klubjának bejáratához, és a Paddy And The Rats kiszűrődő hangfoszlányaiból megállapítjuk, hogy délutáni mulatós Zeneexpressz ahhoz képest, amin mi ezidáig túlestünk. Mire a bázisra visszaérünk, az egriek már a szettjük végén járnak: kicsit bólogatunk még, de ez a banda sajnos egyáltalán nem nekem szól. Ellenben Bobatime van: és mihelyt a hősünk egy DJ társaságában elfoglalja a színpadot, nem tudom min csodálkozzak jobban: a tacskón, aki egész koncert alatt a színpadon mászkált, vagy a tényen, miszerint „a Laci” kissé megszomjazott a várakozás során. Nem Live In Debrecen-szinten szomjas, de a hangulata már messze nem Operaház-kompatibilis, ami érdekes pikantériát ad a koncertnek. A kotorékebet egyébként Jancsikának hívják, több Bobafett-szám ihletője ő, és gazdáját követve olykor szíveskedik beleugatni a mikrofonba. A rapper kitüntetett figyelmet szentel neki; néhol úgy tűnik, rajta áll vagy bukik az egész fellépés, mert ha elkódorog a kábelek közé, azonnal megáll az aktuális trekk, és kezdhetjük közösen kicsalogatni a reflektorfénybe, mert a gazdi a kezében tartva akarja éppen kicsapni a suttyómétert.

fotó: Szigony official

Nem tudom, koncertnek, vagy inkább zenés standupnak nevezzem az aznap esti produkciót. Bobafettből előbújt a szabolcsi Macklemore, vagyis számok előtt után és közben is képes volt percekig pofázni gyakorlatilag bármiről, ami épp eszébe jutott – de hát így szép ez a műfaj. A Híradót nem kellett sokáig követelni, majd becsúszik egy Nagyárpi, a Múltcore pedig kétszer is előkerült: egyszer a lazább, egyszer a karcosabb verzió – erre már gitáros is érkezik a színpadra, így az eddig (sem) visszafogottan pogózók is feljebb emelik a könyöküket. A Nénike vicces-komoly kettős természete élőben is megmutatkozik: habár a frappáns szójátékok oldott hangulatot teremtenek, a súlyos közéleti mondanivaló folytán vastagon lepi be a termet a közönségből áradó düh. A Csodapisti lát során már fölfelé is muszáj figyelni, ugyanis kezd elharapózni a bodysurf-hajlam, és percenként érkezik valaki lába a nyakunkba.

fotó: Szigony official

Nyugtatónak érkezik a veszprémi éra legelső terméke, a Hátam mögött sorosgyörgy. A ’chrome-os korszakot erősen megkérdőjelező, szétcsúszós lo-fi alap meglehetősen elüt a többi számtól, a végén elgondolkodtató tanulságot hagyva a hallgatóságnak „aludni láttam már, úgyhogy nem ő a Sátán”. Bobafett taktikája ekkor már az, hogy ha nincs kedve végignyomni egy dalt, akkor kiszól, hogy hallgassuk meg youtube-on, „kilenc perces a Jancsika, azt hiszitek, tudom végig?” Axl Rose tanulhatna tőled, mester. A koncert végére már zene sincs, a tömegigényre hallgatva, a Starwars-ot alap nélkül, közönségével együtt tolja… na nem végig, mert „ez is nyolc perces bazmeg”. A Jancsika 2-t utoljára hagyná, ha valaki besúgná neki az első sort, ezért itt szakad meg a fellépés – valamiért még sincs hiányérzetem.

fotó: Szigony official

Backstage hiányában (meg egyébként is) Bobafett és Jancsika marad beszélgetni, fotózkodni a rajongókkal. Afterezni már nem maradunk, nem mellesleg megint sikerült alaposan bepiálni, de legalább kevésbé fázom a hazaúton. Haverral a pontszámot nem beszéltem meg, ő úgyis csak többet adna, annyi meg nem jár.

Képek a klub oldalán, pont itt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Csináljuk a Fesztivált!!! Utcazene Fesztivál...Mára elég e két szót kimondani és máris mindenki tudja, miről beszél az ember fia, avagy lánya…Ha ne talán tán lenne még olyan halandó a Földön, aki nem tudná mi is ez, - eszik vagy isszák azt a bizonyos  kását - ő most jól figye...
Alakul a Veszprémi Utcazene Fesztivál is   Veszprémben minden gyerek utcazenész akar lenni. Nem csoda, hisz 16 éve azt látják évről-évre, hogy jobbnál-jobb, izgalmasabbnál-izgalmasabb zenei produkciók szólalnak meg a belváros utcáin, terein. Az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál id...
Kitépett szívek és kalózbuli Svájcban- Paddy and The Rats-interjú... Szeptember 7-én érkezik a kelta punkban utazó kalózbrigád, a Paddy and the Rats új albuma, Lonely Hearts’ Boulevard címmel. Az ír tengerészkocsmák rumgőzös világának megszállottjait balatonboglári koncertjük után sikerült kifaggatni az érkező anyagró...