Nehézsúlyú nosztalgiaparti

Hatalmas formátumú előadók jártak szerda este a Fradi-pályán.

Az előzenekar a ’80-as éveket hozta el, a fő szám a tökéletesre hegyezett one man show a ’90-es évek végét és a 2000-es évek elejét idézte meg minden bájával — és bajával —, de olyan műsor volt, amit érdemes megnézni. Bármikor.

fotó: Groupama Aréna facebook

19:15-kor siettem a stadion felé, de nem volt ok az aggodalomra, az I.-es bejáratnál alig pár ember, a normál használattól eltérően nem volt semmi vénaszkenner, vagy egyéb fakszni. Jegy csekkolás, ruházat vizsgálat és már bent is az ember.

Gyors WC (a kirakott plusz toi-toi-oknak köszönhetően nem kellett sokat várni egyszer sem), gyors büfé (ebből is volt elég, mindig hamar hozzá lehetett jutni a méregdrága de pocsék sörhöz) és már bent is álltunk a tömeg közepén.

19:29-kor színpadon volt az Erasure és bele is csaptak a Victim of Love-ba. Vince Clarke szép öltönyben-nyakkendőben, Andy Bell meg csillámos cicanaciban, ehhez passzoló zakóban (alatta trikó, mi más?!), lila kalap a feje búbján.

Bell hangja teljesen rendben, de a furcsa színpadi mozgása nem lett kevésbé vicces az évek során.

Ahogy mentünk előre a számsorrendben egyre többen — egyre több számnál — kapták fel a fejüket, hogy én ezt ismerem! egész kellemes énekelgetős lett ez a pontosan negyvenöt percnyi műsor, ami a minimális látvány — és a főműsornál sokkal halkabbra belőtt hangcucc — ellenére is szépen átjött.

fotó: Groupama Aréna facebook

Ötletes volt, hogy a kezdésig hátralévő időt a két bazinagy bokszoló Robbie Williams alakú kivetítőn megjelenő a virtuális melósok tempója jelezte. Szinte azonnal az Erasure után elkezdték felplakátolni a figurákat.

Robbie alig két év után tért vissza Budapestre, a mostani turnén (is) ő volt a fő árucikk. Lehetett venni bármit a mörcsendájz pultnál a RW-s műanyag sörös küblitől (ezeregyszáz pénzért) az RW-s bokszkesztyűig.

A munkások fél óra alatt feldobták a cuccost (közben azt is megtudhattuk a biztonsági őröktől, hogy hiába nyitott a Grupi, cigizni nem lehet benne, majd megcsodálhattunk egy James Bond stílusban készült kávéreklámot, perszehogy Robbieval a főszerepben).

A kezdéskor Eminem és röhejes RW feldicsőítésék után kezdődhetett a The Heavy Entertainment Show. Nem koncert. Entertainment Show a Heavy fajtából.

fotó: Groupama Aréna facebook

Alapvetően így is kell kezelni, nem koncert ez elsősorban, hanem a Robbie Williams show idei kiadása. Ha ezt elfogadjuk, túl tudunk lépni a stand-up részeken (Robbie-t baromira el tudom képzelni, hogy 10+ év múlva beveszi magát egy Las Vegas-i helyre és hónapokig csak mesél, közben elénekli pár kedvencét).

Szóval, az előadás nagyon is rendben volt, még akkor is, ha az én ízlésemnek kicsit sok volt a duma és sok a feldolgozás (ha valakinek ennyi nagyszerű dala van, minek ennyit mástól kölcsönvenni?!), az a 10+ számos medley a koncert közepén, meg a Seven Nation Army-ra visszajönni a ráadásban, hogy aztán a havernak boldog születésnapot kívánjon telefonon, maximálisan az izé része volt ez a bulinak.

Robbie egy kedves kis szoknyában perdült a színpadra (a stáb biztos egyeztetett Lázár Jánossal, mivel nem tökéletes öt ágú csillag díszítette), meg persze trikóban, hogy mi is többször megcsodálhassuk a világ legismertebb szőrös hónalját, de az alsógatyáját is tökéletesen megszemlélhették az első sorokban állók.

A színpadon fúvósok, vokalisták, zenészek tömkelege (köztük a visszatért Guy Chambers és az elmaradhatatlan társ, Gary Nuttall) és persze táncoslányok (akiket nem kóstolhat olyan könnyen meg, mint anno, mivel az egész családja kíséri a turnén, a Williams csemeték egy-egy nagy fülessel nézték daddy-t a színpad szélén) hada.

Robbie hangja már nem a régi, de mindentől függetlenül jól tudja kezelni a hiányosságokat, jó társak a színpadon, jól megválasztott dalsorrend.

tisztelgés George előtt

Let Me Entertain You után a George Michael Freedom  és a mostani (tökéletes Robbie cucc a szám) sláger, a Love My Life (a legutóbbi album három számát a koncert első harmadában letudtuk) pörgette fel a bulit, amely közben a megszokott módon daru hordozta a rajongói feje felett. A daru végére most bokszkesztyűt hoztak, ezen trónolt a főszereplő.

Amúgy is rengeteg ülőalkalmatosságot kapott a hátsója alá, a bokszkesztyűn túl kerti padot, kanapét, a végén meg egy fénycsövekkel díszített trónt is. A kényelméről máshogy is igyekezett gondoskodni a stáb, minden dalszöveget szépen kiírtak neki monitorokra, a képernyőket meg gondos kezek mindig irányba állították neki.

A látvány egészen elképesztő volt, mindent bevetettek a hatalmas disznóperzselőktől kezdve (nem semmi, jó féltávnál is lehetett érezni a hőjét) a konfettiágyúkon át a tűzijátékig.

fotó: Groupama Aréna facebook

A Somethin’ Stupid baromi furcsa előadása a vicces, a ciki és a meghökkentő határvonalán egyensúlyozott. A színpadra hívott kékes hajú Vivienre egy olyan maszkot adtak, ami úgy eltorzította a hangját, hogy bárki ülhetett volna a színpadon.

Az igazi wtf jelenet az volt, hogy szájvizet és kézfertőtlenítőt hoztak a művész úrnak a dal közepén..

Vendég volt még az eseten, nem más, mit id. Williams, aki Pete Conway művésznéven fut, Neil Diamond Sweet Caroline-át adták elő.

Robbie az öreg Pete hatására gondolta úgy, hogy neki mindenképp énekesnek kell lennie. Köszi, Pete. Amúgy nőügyekben apuka sem semmi, pár éve vette el a nála 24 évvel fiatalabb Melanie-t.

Sorrendben jöttek még az igazi közönség kedvencek, a Feel, Rock Dj, She’s the One.

fotó: Groupama Aréna facebook

Majd az igazi végjáték az Angels volt. Remek pillanat.

Nem csak a rajongók (kiemelten a 40+ csajszik), hanem mindenki jól érezhette magát ezen az estén.

A My Way utolsó taktusaira szépen elbattyoghattunk az 1-es villamos megállója felé.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A Black Sabbath Budapesten kezdi a búcsúturnéját!!! Ez A VÉG kezdete. Közel öt évtizede egy mennydörgéssel és távoli harangzúgással indult, majd belekezdtek abba az irtózatos riffbe amely megrengette a világot.  A valaha volt legkeményebb rock hangzás csendült fel. Abban a pillanatban megszület...
Lazulás ezerrel – Morcheeba a PeCsában Budapestre jön a lazulós zenék királya, a Morcheeba zenekar! Nem hallottál még rólunk? Az bizony elég baj, mert (csak, hogy egy okot mondjak) nem sok koncertet költöztetnek kis hazánkban nagyobb helyre amiatt, mert pillanatok alatt elfogy az összes j...
A dzsessz vajon mi? – Nik Bärtsch’s Ronin, a zen-funk szamurájai Bu... Az egykori róninok gazdátlan szamurájok, felsőbb hatalomnak nem engedelmeskedő harcosok voltak a középkori Japánban. A modern kori Ronin a zürichi zongorista-zeneszerző, Nik Bärtsch agyszüleménye, „rituális groove” zenét játszó zen-funk csapat, akikn...