A cirkusz idén sem lesz gyenge a Szigeten

A Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, s a fesztivál fennállásának 25. évfordulója alkalmából az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb program állt össze.

Nem is egy, hanem egyből kettő, a legjobbak között számon tartott társulat érkezik Kanadából a Sziget színpadára: a Machine de Cirque azonos című produkciója, illetve a Cirque Alfonse Barbu címűelőadása tekinthető meg. Az ifjabb nemzedék képviseletében a Baross Imre Artistaképző tanulói mutatják be legújabb műsorukat minden délután. Ezt a spanyol Compañia Vavel Circus társulatának Garbuix című előadása követi, amelyet már csak azért is nagy kár lenne kihagyni, mert az öt hölgyből álló csapat legalább akkora unikumnak számít, mint előadásmódjuk sajátos hangulata.

Machine de Cirque – GOP Varieté-Theater

Die Welt steht Kopf! 2016 wird die Erde, wie wir sie kennen untergegangen sein. Aber: Kein Grund zur Panik! Denn eine quir­lig-schrä­ge Grup­pe stellt die Zeit und alles, was ihnen in die Hände fällt auf den Kopf. So­wohl Lieb­ha­ber poe­ti­scher Mo­men­te, als auch laut­stark la­chen­de Come­dy-Fans wer­den ihre wahre Freu­de haben!

A szabadtéri színpadon ezúttal is olyan produkciók kaptak helyet, melyek könnyűszerrel képesek megteremteni azt a különleges hangulatot és egyedi interakciót a közönséggel, ami ezt a helyszínt annyira jellemzi. Itt minden nap 16:00 és éjfél között nevethetnek és ámuldozhatnak az érdeklődők a kenyai The Black Blues Brothers, az olasz Circoriccio és Dario Rossi, vagy éppen a québeci Mr. Banana előadásán. A szabadtéri színpad műsorát minden nap fél órás tűzzsonglőr-show zárja.

BARBU. foire electro trad

Le “teaser” du nouveau spectacle du Cirque Alfonse Réalisation “teaser”: Frédéric Barrette Artiste sur scéne: Artistes de cirque: Antoine Carabinier Lépine Jonathan Casaubon Geneviève Gauthier Geneviève Morin Francis Roberge Matias Salmenaho Jacques ”Gros lette” Schneider Milette Schneider Musiciens: Josianne Laporte David Simard André Gagné Concepteurs: Mise En Scène: Alain Francoeur

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A Sziget legjobb 25 pillanata Lassan beindul a nyár, vele a fesztiválszezon, ami majd a Szigetben csúcsosodik ki. A mostani lesz a 25., ebből az alkalomból a szervezők összeszedték a „Sziget feeling” 25 jellemző pillanatát. Sziget https://www.youtube.com/watch?v=udtdH98rwT...
A 25. Sziget -1. napjának sztárja: P!nk Az idén a jubileumi, 25. Sziget Fesztiválon a Nagyszínpadon nem más kezdi meg az egy hetes mulatozást, mint a többszörös Grammy díjazott P!nk! Az előző évekhez hasonlóan tehát ismét egy díva/szólóénekes érkezik a Sziget nempozitív napjaira, azt pedig...
Íme egy csomó koncertfelvétel az idei Szigetről! Ahogy az már évek óta megszokható, a Sziget Fesztivál után nem sokkal felkerül a Youtube-ra számos koncertfelvétel az adott évi fesztiválról (természetesen csak olyanok, amik nem ütköznek jogi problémákba). Nincs ez másként idén sem, elsőként Macklem...