Zenei hullámvasutazás a Soundon – Balaton Sound 2017 – péntek

Több évnyi kihagyás után, mindenféle előítélettől mentesen és rossz szóbeszédet figyelmen kívül hagyva vetettem bele magam ismét a Balaton Sound forgatagába, hogy megtudjam, milyen irányba fejlődött az egykoron nagyon ígéretesnek induló, első magyarországi „prémiumfesztivál”.

soundfb
fotó: Sound FB

A nap fő fellépői :  Krewella, Jason Derulo, KSHMR, Sigma, Art Department

Szikrázó napsütésben, délben érkezem Zamárdiba, ahol már a vasútállomáson, külön a fesztiválra felállított pult fogad italokkal arra az esetre, ha esetleg nem bírnám ki a kb. 20 perces sétát a bejáratig.
Hogy a strandidőnek, a tegnapi csapatásnak, vagy milyen egyéb oknak köszönhető az, hogy péntek ellenére nem sokan tartanak innen velem a Soundra, nem tudom, mindenesetre az meglepő, ahogy a gyors becsekkolást követően maga a fesztivál területe is szinte kong az ürességtől.

Kicsit lelakottnak is tűnik első pillantásra a terület, ahogy a kissé kiégett fű, és a csontszáraz, porzó földön sétálok be magányosan az első terepszemlére.  Takarítás, készletek feltöltése, műszakváltás zajlik ez idő tájt, amit a Szigeten általában megtölt élettel a délelőtti kemény mag, itt azonban ennek nyomát sem látni. Sebaj, így legalább kényelmesen ruhát váltok, ledobom a törcsit  az árnyékba(!!) ahol elindul számomra a nap zenei hullámvasútja. A szomszédos Heineken beach korai sávját csekkolom, ami rögtön kellemes meglepetéssel fogad, így az első sörömet nagyon finom ritmusokra kortyolhatom el. Tetszik a strandoló közönségnek is, egyre többen gyűlnek a partra, sőt a vízben is sokan tapossák már a zenére . Nagy piros pont a több,ez időszakban fellépő dj-nek, remek alapot teremtenek a nap további részére. Mire a Kungs elkezdődik, megnyugszom, hogy azért leszünk szép számmal ma is a fesztiválon, bár ezt biztosan nem a flanelingben feszítő,  20 éves francia kissrác EDM szettjének köszönhetjük, aki azért még tömeges izgalmat nem vált ki a nagyszínpad előtt. Még úgy sem, hogy olyan klasszikusokkal is próbálkozik, mint a White Stripes – Seven Nation Army-ja, vagy a Corona – Rhythm of the night-ja valamilyen lebutított remixben. Bennem is inkább az emeli csak az adrenalint, ahogy eközben folyamatosan szól az utcai hangszórókból, hogy heves esőzés várható nagy széllel, és a programok azért meg lesznek tartva, de mi ne ott legyünk, hanem menjünk biztonságos helyre. Köszi srácok, jó lesz ez a Sound, gondolom, és ahogy elkezd esni, úgy döntök, a Heineken beachen egy remeklő Coloboma + Nora Matisse-szal várom be az ígért armageddont, ami egy rövíd, csendes eső formájában hamarosan távozik is..

Na ez remek előrejelzés volt, de inkább így mint fordítva. Túléltük ezt is, süthet megint a Nap. Magamhoz veszek egy újabb korsóval a 790 forintos kenyérből, hogy felkészülten lessem meg a chicagói testvérpárt, akik nem csak baromi jól néznek ki, de úgy megtáncoltatják a közönséget, hogy egy rövid időre szinte megvilágosodok, hogy mitől is olyan népszerű ma az elektronikus zene fantáziadúsan EDM-nek nevezett változata.  A Krewella titka nem az agyonjátszott slágerek remixeiben rejlik, egyszerűen olyan mennyiségű energiát sugároznak magukból a csajok és tolnak a tánctérre egy fogyasztható nyári köntösben, hogy még a vérciki Eiffel65 Blue-ja sem ront semmit közben az összképen.

Instagram post by @fesztblog * Jul 7, 2017 at 4:57pm UTC

5 Likes, 1 Comments – @fesztblog on Instagram: “Eső után..Krewella! #nicebitches #mitakartokhangerőt? #earplugsneeded”

Lassan esteledik,  a parton a hazánkat már sokszor megjárt, veterán Philipp Straub hozza a szokásos megbízható minőségű, talán nem túl izgalmas techno szettjét most is, miközben mi gyönyörű naplementével fordulunk rá az esti programokra.

Bár egy nagyfesztiválnak kötelezően színesnek kell lennie zeneileg is, nekem Akkezdet phiai kicsit kilóg a Balaton Sound line up-ról, mármint pozitív értelemben, mert amit Márk és Péter tol a színpadon a szövegeivel, az undergroundabb mindennél, mint amit a BS az utóbbi években fel tudott mutatni.

Kevesen vagyunk, de akik velem együtt a hip hopos srácokat választják a nekem elég lapos Jason Derulo helyett, azok itt torkuk szakadtából éneklik, hogy: „A valósággal az a gáz hogy nincsen hozzá háttérzene..ja, kérdés, hogy átérzed-e?”. A hangulat a régi Sziget fesztes koncerteket idézi számomra, ahol a kis alter színpadokon a súlyos gondolatok eljutottak a hallgatósághoz, akik akkor és ott telefonok meg szelfik nélkül tényleg jelen voltak a zenében. A srácok is megköszönik ezt, sokat jelent nekik, én meg jóérzéssel csettintek, hogy véglegesen biztosan nem lehet kinyírni az undergroundot még itt sem.

Egy csillogó utcaszínház világító, vonuló medúzái között haladok vissza, majd egy habpartiba is belebotlok a Nagyszínpad felé.

sfb
fotó: Sound FB

„Azzztapics@f*szom!” üvölti rémülten a fülem mellett egy nem túl szomjas pici szőke lány a barátnőjének, ahogy meglátja a Derulo után végtelen sorban a WC-k előtt sorakozó tömeget. Lehet, nem tudja még, hogy ezeket a szükségleteket bizony időzíteni kell, én is inkább megyek még egy kajakört a mellékhelyiségek látogatása helyett, hogy aztán visszaérkezve a nap zenei mélypontját éljem át a KSHMR vérlázítóan igénytelen szettje alatt. Nem gondolom, hogy a bivalypöröttyei majálison megbocsájtható lenne ez a szett, de hogy a Balaton Sound pénteki napjának főfellépője egy búcsús mulatságot idézzen széteffektezett lakodalmas zenékre, a közönség „oh-motherfuckin-yeah!” énekeltetésével, lángnyelves meg konfettiszórós parasztvakítással, na ez nálam kiveri a biztosítékot.
Viszont nyugtázhatom, hogy a hullámvasutam elérte a mélypontját, ennél biztosan nem kapok ma már nagyobb bazári giccset. Így is van, és bár a drum and bass alapokkal operáló, happy vokálokkal fűszerezett Sigma sem hoz nagyon lázba, de a szép számú közönséget láthatóan igen. Két komolyabb program marad már csak a pénteki kínálatban, amire még rámozdulok, ezeket viszont remekül egy időpontra tették a szervezők. Így a Bloody Beetroots élő electropunk orgiája bármennyire ütős és kellően felébreszt, nem hallgatom végig, mert javában játszik már a nap egyik zenei csemegéjének ígérkező Art Department a Heineken Beachen, amihez meg idő kell rendesen ráhangolódni.

A kanadai Jonny White mára egyszemélyes formációvá redukált projektjének lassan építkező, művészi szettjei nem a csillogásról vagy a látványról szólnak. Sötétebb tónusok, finom minimálok, tech és deep house-ok váltják egymást, amire nem elég a „hallgassunk bele” 10 perc. Az ő zenéje hosszabb idő alatt kerekedik egésszé, de megéri a türelem, mert mi is a pénteki  Sound  egyik legkomolyabb minőségű produkcióját kapjuk tőle.

Van, amire igaz, hogy a csúcson kell abbahagyni, elindulok hát én is.

Kifelé menet még a Colour beach-ről kiszűrődő Underworld klasszikus Dark and Long-ja szól a fejemben, amikor a kijáratnál egy óriás molinó állít meg: „Are you sure you want to leave?”

Magyarul válaszolok magamnak és kisétálok a zamárdi hajnalba.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szezonzárás és díjátadás: az idei nyár legjobb fesztiválja eredményh... Nem volt semmi ez a nyár a Fesztblog csapata számára. Még soha nem jutottunk el ennyi fesztiválra egy éven belül, talán még ennyi nagyfröccsöt sem küldtünk le a torkunkon egységnyi idő alatt. Az viszont tuti: ennyi port még nem nyeltünk, ennyi éjszak...
Áj láv Orfű! – avagy szürreális élmények az idei Fishingen... Most igazából az lenne a legbölcsebb, ha leírnám milyen szarul éreztem magam az idei Fishing On Orfű fesztiválon, hogy mennyi rosszfej emberrel találkoztam, és nem értem az  egyre erősebb hype-ot, ami évről évre kezd kialakulni a rendezvény körül (lá...
Több bunkó angolt a Szigetre! – pénteki beszámoló Rogyásig telt a Sziget pénteken, a Volvós gyerek bevonzott laza 90.000 embert, ami egyrészről egy iszonyú szomorú dolog a generációs közízlésre nézve, másrészről akinek nem inge, az nem veszi magára, inkább nagy ívben elkerüli arra a másfél órára a N...