A bakancslistám nyomában, 1. rész – Foo Fighters

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ott tudtam lenni több nagy külföldi fellépő magyarországi koncertjén is. De vannak olyan zenekarok a bakancslistámon, akik eddig nem jöttek Magyarországra, és félő volt, hogy nem is nagyon fognak talán, mert itthon nem tudják kifizetni az évről évre növekedő gázsijukat. Az utóbbi időben viszont mintha valami megmozdult volna: ősszel itt volt a Red Hot Chili Peppers, tavasszal pedig bejelentették a Foo Fighterst és a Linkin Parkot rövid időn belül. Két bitang nagy bakancslistás zenekar, előbbi 20 éve, utóbbi még soha nem járt Magyarországon. Én pedig a pénztárcám halk nyögéseiről tudomást sem véve megvettem a belépőket, mert ezeket márpedig látni kell.

fb
fotó: LiveNation FB

Ahogy azt nagy zenekaroknál kell, a jegyelővétel indulásakor mindent eldobva rohantam a honlapra, hogy megvegyem a Foo Fighters jegyeket, mert hát Sportarénánk befogadóképessége véges, de minden teljesen simán ment, pár perccel az indulás után mer meg is volt a jegyem. Vártam, hogy bejelentsék: teltház van, 1 óra alatt elfogyott minden jegy, stb, de nem jött ilyen infó, sőt, még a koncert előtt pár nappal is láttam posztokat, hogy vannak még jegyek a hivatalos értékesítő pontokon. Meglepő volt, hogy egy ekkora zenekarnál nincs teltház pár nappal a koncert előtt.

A koncerttel kapcsolatban nem voltak különösebb elvárásaim, setlisteket nem néztem, hogy ne spoilerezzek el magamnak semmit, de egy kicsit féltem, mert a legutóbbi nagylemez, a Sonic Highways szerintem rettentő gyenge lett. A sok utazgatás, több helyszín, sok vendégzenész nem tett jót az albumnak, ami a leggyengébb Foo Fighters lemez lett véleményem szerint, szóval csak reméltem, hogy nem fognak túl sokat játszani arról az albumról. A Saint Cecilia EP viszont ismét király lett, és az ősszel megjelenő Concrete and Gold c. nagylemez előfutára, a Run is jól szól, nyoma sincs a gyenge erőlködésnek, amit a Sonic Highways-en éreztem.

Ilyen gondolatokkal érkeztem meg a Papp Laciba kb. 8 óra körül, ahol már rögtön a metró után átnézték egyszer a táskámat, majd utána még egyszer a bejáratnál, és végül az aréna területére be se vihettem, hanem a külső értékmegőrzőben tudtam csak letenni, odafigyeltek tehát a biztonságra. Féltem, hogy nagyon nagy lesz a sor a koncert után, de nem volt ilyen gond, úgyhogy pacsi a szervezésért.

Mivel viszonylag későn érkeztem, az előzenekarról lemaradtam, de ezt őszintén szólva nem is bánom. Hálátlan feladat világsztárok előtt zenélni, és engem soha egy előzenekar sem tudott lekötni, sőt. Mivel a többieknek határozottan kijelentettem, hogy 9 előtt úgyse kezdődik a koncert, 20:40-kor már a színpadon voltak, és az Everlong – Monkey Wrench – Learn to Fly hármassal kezdtek, amit Andris barátommal egy 14 éves lány sikolyával fogadtunk. Valahogy így kell kezdeni egy koncertet. A fejeket leszakítva.

kaf
fotó: kisalfold.hu

A folytatásra sem panaszkodhattunk. Dave Grohlról tudhattuk, hogy nagy fazon, erős karakter, de hogy mennyire, azt csak személyesen láthattuk meg. Elképesztő, hogy mennyire kézben tartotta az egész estét. Fickándozott a színpadon, a közönséggel való kommunikáció folyamatos volt minden irányba, nevetett, viccelődött, nevettünk, egyszóval láthatóan jól érezte magát, és 110%-ot adott ki magából. Az egyik legjobb frontemberi produkció volt, amit láttam, és emelem kalapom Dave fuckin’ Grohl előtt.

A számok is jók voltak, a Sonic Highways-ról csak kettőt játszottak, ellenben a 2011-es Wasting Lightról 5 dal is elhangzott, aminek én örültem, mert szerintem az egy nagyon pöpec kis album lett. Kis hiányérzetem így is volt, mert a nagy kedvencem, az I Should Have Known nem volt, pedig nagyon meghallgattam volna élőben, de ez legyen a legnagyobb bajom az egész koncerttel kapcsolatban.

fbs
fotó: LiveNation FB

Egyetlen gyenge pont szerintem a zenekar bemutatása volt, nekem ott nagyon leült a buli, de utána vissza tudták hozni, és a vége elég epicre sikerült. Dave elmondta, megtehetnék, hogy lemennek és visszatapsoltatják magukat, de inkább hagyják ezt a szarságot, és játszanak még.

A koncertet záró Best of You-ban gyakorlatilag leénekeltük a zenekart, visszhangzott az egész aréna, pedig nem szóltak halkan a gitárok, ezt azt hiszem, nem fogom elfelejteni egy darabig. Ahogy a koncertet sem. Nem voltak különösebb elvárásaim, de úgy jöttem ki, hogy ez bizony egy baszott jó koncert volt, életem egyik legjobb koncertje, ha nem „a”, és most nem túlzok, szóval elégedetten pipáltam ki a bakancslista ezen pontját.

Nagyon remélem, hogy nem kell újabb 20 évet várni arra, hogy eljöjjenek, és mindenkit csak bátorítani tudok, hogy nézze meg őket, mert ez egy olyan koncertélmény, amit át kell élni.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Braindogs a Kobuciban Erre a nyárra a Kobuci az egyik legjobb nyári hellyé nőtte ki magát. Leszámítva, hogy rosé folyóbora az ihatatlan kategóriába tartozik már évek óta - a fehérrel és a vörössel egyetemben - a kert igazán tökéletes hely délutáni ücsörgésre, baráti beszé...
Alter Bridge: új koncertlemez június elején, és akkor jönnek a PeCsá... Új koncertfelvétellel és egy monumentális, 27 lemezből álló kiadvánnyal ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Alter Bridge. A születésnapi csomag többek között a Fortress című legutóbbi nagylemezt is tartalmazza, melyet a hazai rajongók júniu...
A Beckek a Manóba mennek, avagy turnézás Pesten A bezzegakurvabeckek formáció december huszonkilencedike estéjén lép utoljára színpadra, mégpedig a Gozsdu Manó Klub színpadára. Az őszi/kora téli turné itt zárul, amely akár a legjobb választás lehet az előszilveszter megünneplésére, már csak azért ...