Fesztivál lesz a Budapest Music Expoból

A korábbi három helyett idén hat zenei színpadon zajlanak koncertek a Budapest Music Expón, így a rendezvény még fesztiválosabbá válik. Fellép többek közt a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Cloud9+. Az expót új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Hangszeresek Országos Szövetsége október 7-től 9-ig. Ezúttal is minden program ingyenesen látogatható.

bme
Budapest Music Expo

A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ megszűnése miatt új helyszínen, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén szervezi meg a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) a Budapest Music Expót. A helyszínváltás azzal is jár, hogy a zenei programok egy része szabadtéren zajlik. A színpadok közül két bemutató és három koncertes színpad a csarnokok közötti passzázson kap helyet, további három zenei színpadot pedig az F csarnokban állítanak fel. Nem beszélve arról a nyolc standról, ahol színtén együttesek váltják egymást. Az expó így sokkal fesztiválosabb hangulatú lesz. Fellép többek közt Ferenczi György és a Rackajam, a Magna Cum Laude, a Konyha, a Maszkura és a Tücsökraj, a Gereben Zita Quintet, Takáts Eszter és Zenekara, a Belmondo, a Cloud9+, az Apey and the Pea, az Anna and the Barbies vagy Magashegyi Underground, de a Punnany Massif tagjai is tartanak egy showcase koncertet.

Az expón természetesen továbbra is több tízezer hangszer lesz kiállítva, melyek mind szabadon kipróbálhatók. Itt tartják majd az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjét is, ahol a közel 1000 indulóból kiválasztott legjobb 18 együttes méri össze majd tudását. A győztes 1 millió forint értékben kap hangszert és hangtechnikai berendezést a Hanosztól, valamint további 1 millió forinttal jutalmazza a nyertest a Cseh Tamás Program.

Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program.

Az esemény és egyéb részletek:

https://www.facebook.com/events/1023774680991363/

www.budapestmusicexpo.com

www.facebook.com/budapestmusicexpo