#Robi40 a Parkban – hiperkarma koncert

Bérczesi Róbert, a kultikus hiperkarma zenekar frontembere idén ünnepli negyvenedik születésnapját, ezt az eseményt pedig két ízben is szeretné megosztani a lelkes, és 16 éve kitartó közönségével. Először a Budapest Park, majd a már elővételben teltházas MüPa színeiben.

robi
boldogat!

És hogy mi is a hiperkarma? A magyar könnyűzenei élet egyik leginkább meghatározó alakjai az ezredforduló óta. Jellemzően tömör, végtelenül komplex szövegvilág, a zenei megoldások főleg ezt hivatottak támogatni. Ösztönös, mással össze nem téveszthető életművükben eddig három nagylemez szerepel, hamarosan várható a következő is.

Bár többnyire nem volt aktív az elmúlt időszakban, a 2015-ös év elejétől a zenekar élete teljesen felpezsdült: ebben az évben teljes vidéki turnén ünnepelték 15. születésnapjukat. Idén már két, meglehetősen lelkes fogadtatásban részesült dal is napvilágot látott a közelgő nagylemezről. A szóbaszóhoz szövegvideó készült, a délibábhoz pedig az első infrahekkelt kamerával felvett magyar videóklip debütált, országos és vidéki rádiók toplistáin is megjelent.

Szeptember 16-án pedig egy igazán különleges koncerttel ünnepelhetünk együtt a frontemberrel, hiszen a legújabb szerzemények mellett régebbi, ritkán játszott dalokat is hallhatunk majd. Mindemellett jelképesen és hivatalosan is elbúcsúztatják a nyarat ezzel az utolsó, szabadtéri koncerttel.

hiperkarma
2016.09.16. péntek
Budapest Park
Event