5 rock/metal koncert, amit vétek kihagyni az őszi klubszezonban

Most, hogy augusztus utolsó hétvégéjével lefutott a fesztiválszezon, végre pihenőre küldhetjük a sátrat és a hálózsákot, és rápislanthatunk a klubok őszi kínálatára. Akinek még maradt kiráznivaló a hajában az Asking Alexandria után, az örömmel folytathatja a headbangelést a Skillet Akvás koncertjén. Sajnos a gyors soldout következtében még mi is lecsúsztunk a szezon egyik legzúzósabb bulijáról, így sorstársainknak (is) javasoljuk, vigasztalódjatok velünk az alábbi – egyébként rendkívül ritka és exkluzív – rockerbulik valamelyikén!

Warrel Dane (ex-Nevermore) – Dürer Kert

A kilencvenes évek elején, mikor a tengerentúlon (is) javában tombolt a grunge-őrület, a seattle-i mocsokból hirtelen kidugta a fejét egy zenekar, akik zenei képzettségben és depressziós hangulatkeltésben köröket vert az összes Nirvana-féle garázsbagázsra. A Nevermore először az árnyékban zenélgetve, türelemmel kivárta a csillaghullást, majd 2000-ben végre ők is belekóstolhattak a megérdemelt sikerbe. A Dead Heart In A Dead World egy olyan progresszív, karcos-harapós, mégis szívszorítoan dallamos metal korong, melyet méltán nevezhetünk kortalan mesterműnek. A bandának sajnos bőven kijutott a hányattatásokból is, majd 2011-ben szét is széledtek a zenészek. A klasszikus kiadásának 15. évfordulóján az egykori énekes, Warrel Dane úgy döntött, szólócsapatával exkluzív turnéra viszi az egész albumot: az underground magyar fanatikusai szeptember 15-én csíphetik el őket a Dürerben.

Nevermore – The Heart Collector (live from The Year of The Voyager DVD)

Nevermore – The Heart Collector – Live From The Year Of The Voyager DVD

Nevermore – The Heart Collector Live From The Year of The Voyager DVD. The Year Of The Voyager (Live at the Zeche Bochum, Germany, October 11, 2006) track listing: 01. Intro 02. Final Product 03. My Acid Words 04. What Tomorrow Knows/Garden Of Grey 05. Next In Line 06.

Amaranthe – Barba Negra Music Club

A svédek már jó ideje viszik a hátukon az európai metalszinteret, nem meglepő, hogy az elmúlt évek egyik legmegdöbbentőbb produkciója is tőlük érkezett. Az Amaranthe kimeríti a „vattacukormetál” zavaros fogalmát, erről pedig elsősorban az énekesek tehetnek: egy csingilingi hangú cicoid lányka, egy erősen John Cooper-utánérzetű csávó, és egy hörgős viking. A zenészek is beleteszik a maguk részét a kavarcba: röpködnek a metalcore-os breakdownok, a power metal szólók, a még szabad frekvenciaszinteket pedig a rég elfeledett eurodisco slágerek szintieffektjeivel zsúfolják tele – majd nightcore-sebességgel, steampunk image-be csomagolva ránk ömlesztik az egészet. Az Amaranthe november 15-én friss lemezzel és egy újabb szédületesen energikus előadással köszön be a Barba Negrába: a részvétel minden rockzenét temető, újdonságokra éhező kishitűnek kötelező!

Amaranthe – The Nexus

Amaranthe – The Nexus

First single from the new Amaranthe album – The Nexus (out on 25th of March!) https://www.facebook.com/AmarantheBand Album pre-orders: http://www.recordshopx.com/artist/amaranthe/nexus/ Get the track from iTunes: http://bit.ly/the_nexus_iTunes Listen in Spotify: http://bit.ly/the_nexus_Spotify Directed by Patric Ullaeus www.revolver.se

Kamelot – Barba Negra Music Club

Az élő bizonyíték arra, hogy az amerikai metal nem csak groove-ból és üvöltésből áll, ahogy ők azt a Limp Bizkit és a Slipknot óta próbálják velünk elhitetni. A Kamelot szimfonikus power metalja anno valódi kuriózumként emelkedett ki a főként death metal által dominált floridai színtérről, hogy aztán a Dream Theater virtuozitását az europower slágerességével ötvözve, valami igazán egyedi és magával ragadó muzsikát komponáljanak. A zenekar utoljára 2011-ben adott teljes hosszúságú koncertet Magyarországon, így október 13-i Barba Negrás fellépésük számos hazai rajongónak (leginkább nekem) szerezhet örömet.

Kamelot – Sacrimony (Angel of Afterlife)

KAMELOT – Sacrimony (Angel of Afterlife) [OFFICIAL MUSIC VIDEO]

Thanks for 2Million+ views/ 1 Million + views on KamTV!! Kamelot’s Official Music Video Sacrimony (Angel of Afterlife) from their album „Silverthorn”. Features guest appearances from Alissa White-Gluz and Elize Ryd. Go to http://www.mysilverthorn.com for more info on the new album! Buy Kamelot’s album „Silverthorn” at Amazon.com: http://www.amazon.com/gp/search/ref=a…

Alcest – Dürer Kert

A francia zenészek számomra mindig is jóval intelligensebbnek tűntek az európai átlagnál – elég csak a Gojira vagy a Lantlós gazdag munkásságát felemlegetni – idén decemberben viszont mindem szürreális hangulat mestere, a cipőbámulós post-rock legelvontabb csúcsán háborgó Alcest tiszteli meg kis hazánkat egy koncert erejéig. A Neige fantázianevű zenemester immáron egy évtizede gyönyörködtet minket éteri dallamaival – ha a hallgató fejest ugrana egy vízesésbe, majd a vízben élet és halál között lebegve egyszerre támadná le a természet összes hangja, akkor tapasztalna az Alcest muzsikájának hipnózisához hasonlót. December 1-jei, Dürer Kertes koncertjükön pedig a hamarosan érkező Kodama album legszebb pillanatai is bemutatásra kerülnek majd.

Alcest – Autre Temps

Alcest – Autre Temps [official music video]

More info & purchase: http://en.prophecy.de/alcest http://en.prophecy.de/alcest-les-voyages-de-l-ame.html Video directed by Julien MARIE (www.julienmarie.fr). ———————– „Autre temps” lyrics: Une prière lointaine que porte le vent du soir Anime les feuilles dans leur danse alanguie. C’est le chant des vieux arbres entonné pour toi, Pour ces bois obscurs maintenant endormis.

Sunn O))) – A38

Szándékosan a végére hagytam a legbetegebbet, hozzájuk ugyanis tényleg csak alapos felkészültséggel lehet közeledni. A Sunn O))) életművét egy naiv hallgató hajlamos fél perc után elintézni „mi ez a szar?” felkiáltással, szofisztikáltabb alany esetén „bizarr” és „ijesztő” jelzőkkel. Nehéz is kapaszkodót találni egy olyan drone doom-black metal keresztezésben, amely eleve tagadja a ritmus és a dallam fogalmát, és szökőévente egyszer használ dobokat. Mi marad akkor? Sistergő-szörcsögő gitárok, artikulátlan korgás-morgás, lélekbe gázoló dalszövegek (néha magyarul!), félórás nihil-eposzokba sűrítve, melyek gyorsított eljárásban ölnek ki az emberből értelmet és érzelmet egyaránt. A szörnyeteg teremtője egy seattle-i páros, tolmácsa pedig az underground világhírű magyar énekese, Csihar Attila. Aki kíváncsi arra, meddig lehetséges kitolni a könnyű(nek mondott)zene határait, tesztelné hallójáratai tűrőképességét, vagy csak egy jóféle hétköznap esti libabőrös borzongásra vágyik, anélkül, hogy bekapcsolná a köztévét, nézzen le az A38 gyomrába szeptember 6-án!

Sunn O))) – Live at Southwest Terror Fest, 2014.10.18.

SUNN O))) live at Southwest Terror Fest III, Oct. 18th, 2014 (FULL SET)

Pit Full of Shit is now Max Volume Silence Live! Support Max Volume Silence Live on Patreon https://www.patreon.com/mvslive Max Volume Silence Live: http://www.MaxVolumeSilenceLive.blogspot.com Contact: MaxVolumeSilenceLive@gmail.com

+1 Ignite – FEZEN Klub

Se nem exkluzív, se nem ritka egy magyarországi Ignite-koncert, mégis megérdemlik, hogy bónuszként megemlítsük őket. Téglás Zoli komoly honvággyal küzdhet, hiszen világsztár hardcore kalipunk bandájával mostanában évi 2-3x is megfordul nálunk. A idei Rockmaratonos zúzás után az őszi Ignite-turné sem kerül el minket, ám ez alkalommal a zenekar két vidéki klubot – a székesfehérvári FEZEN Klubot, és a debreceni Roncsbárt – választott a szokásos pesti helyszínek helyett. A december 10-ei fehérvári bulira a csapat ráadásul igen találó előzenekart kerített a Paddy And The Rats személyében. Erősen teltház-gyanús esemény, úgyhogy érdemes igyekezni a jegyvásárlással minden dunántúlinak, akik nem akarnak lemaradni az ősz egyik legzúzósabb estéjéről!

Ignite – This Is A War

IGNITE – This Is A War (Album Track)

IGNITE – This Is A War (Album Track). Taken from the album, ‘A War Against You’, Century Media Records, 2016. Purchase now: „Nothing Can Stop Me” 7″ Single Purchase Links: CM Distro: http://smarturl.it/nothingcanstopmeCM RevHQ: http://revhq.com/store.revhq?Page=sea…