Speciel én tényleg úgy voltam a tegnapi nappal, ahogy megajánlottam. Két koncertre volt testi és lelki erőm kimenni, de most utólag innen a kertszékből is jó választásnak tűnt mindegyik. Tutira mentünk, olyanokat néztünk meg, akiket így vagy de már láttunk.
Rachid Taha nem először jár a Szigeten, másodjára. Nekem már úgy összefolynak az évek, hogy azt hittem már többször volt itt. Ő most nem az a friss albumával idetérő előadó, 2013-ban adta ki utolsó szóló lemezét, még azt hiszem az Iwiw Világzenein láttam őt anno dac. Az arab zene megújítónak is hívják, hiszen nem keleti népzenét játszik szimplán, hanem valódi világzenét, amibe belefér a rock, techno, punk hatása és természetesen az arab világ hangszerei. A színpadkép se az a földön szőnyegen ülős és közönség majd lábujjhegyen meglesi a zenekart. Messziről úgy néznek ki, mint egy rendes rockbanda. Taha fehér gyolccsal betekert fekete cilinderben, hosszú elől gombolós tunikaszerű len ingben – ami alatt lassan egy görögdinnyét hizlal – lépett ki elénk. Oké, hogy mindjárt a hatvanat tapossa, azt azért mégsem értettem, hogy miért került a közelébe állványon egy szövegkönyv, amibe néha-néha belekacsintott. Senkitől se tetszik ez, nemhogy egy olyantól, aki több mint harminc éve van a pályán. Ezen azért sokáig nem tudtam törni a fejem, mert gyakorlatilag az első pillanattól uralta a színpadot.
https://www.instagram.com/p/BJHAFdEDn13/?taken-by=fesztblog
Az első sorokat azonnal kiszolgálta: az üdvözlő tapsokra mosollyal reagált, frankón vette a fáradtságot, hogy megálljon és pásztázza tömeget és felvegye a közönség lelkesedését és szemkontaktusát. Íncselkedett a lányokkal, szívta a bagót, fel-fel dobott egy pohárral, otthonosan viselkedett, ahogy az én régi Szigetemen szokás volt. Mivel a setlist.com-on majd tök üres Taha címke, nem tudok mindenféle statisztikákkal előállni, hogy melyik korszakából mennyit játszott. Egy biztos minden fenti stílusból kaptunk annyit, hogy aki még nem ismerte őt, képet kaphasson ebből az életműből. Az érdeklődők tényleg végigtáncolták a ritmusos, fűszeres keleti zenét, amire nem lehetett nem a csuklót vagy a csípőt kicsit kilazítani. Aki nem Guetta-n akarta magába szippantani a zenei harmóniák és a dallamcsinálás csínnyát – bínnyát, az jó helyre jött. Én ezen a fesztiválon ennyi crew pass-szal a nyakában egyedül vagy táraságban ritmusra mozgó Sziget dolgozót nem is láttam, mellettük pedig olyan nevek csatlakozta, mint Till Attila vagy a Szigeten mindennap nem a VIP-ben bulizó Kovács Gábor és Pataki Ági házaspár.
A Bloc Party megint azok közé tartozik, akik 2009-ben jártak már nálunk és abban az évben az egyik legjobb produkcióját adták a Szigeten, de abban időben szinte összes angol lap is kikiáltotta a legjobb brit koncertzenekarnak. Nyilván a 2005-ös Silent Alarm annyira beívódott az azóta majd teljesen átfazonírozott bandán, hogy a számaik negyede még mindig innen való. A későbbi albumaik csak egy-egy olyan számot hagytak maguk után ami egy hangos koncerten említésre méltó. Legutóbbi elektronikusabb, andalgosabb már nem csak az indie-ből merítkező Hymns című korongjukról mi is igyekeztünk bemutatni az újdonságokat, de korábbi sikereiket ezzel még nem tudták megugrani. A The Love Within vagy a Virtue állandó oszlopos tagja lehet majd későbbi fellépéseiknek, és nem is üt el hangzásban a korábbi képtől, sőt nekünk be is jött a szinti nyúzása, de az új albumról mindösszesen három számot toltak el.
https://www.instagram.com/p/BJHAUfOjaJE/?taken-by=fesztblog
Kele Okereke személye a garancia arra, úgy tudja összerántani az együttest, hogy az színpadon nagyon jól működik. A többi három tagról azt sem tudtuk, hogy a világon voltak-e, akár bármikor bárkire lecserélhetők lennének. A sátorhoz egyébként külön dicsőség volt eljutni, le is zárták, mert megint olyan torlódás hozott nekünk össze Guetta-ról ki Bloc Party-ra be hömpölygés, hogy fotósunk bár kétszer is nekivágott az A38 megdöntésének, de mindannyiszor visszakeveredett az alaptáborba. Blogger társam pedig úgy féltett, hogy meg is áldott, mielőtt bekúsztam a cirkuszi ponyvák alá.
https://www.instagram.com/p/BJHAok9joGH/?taken-by=fesztblog
Okereke még mindig elképesztő hangulatot tud csinálni, betölti a színpadot hangja, van karizmája, a hering party levegőtlensége neki is olyan sok volt, hogy nem pusztán show elem volt nekivetkőzése. (Nekünk fehéreknek sosem lesz olyan vállunk, karunk, mellkasunk, mint neki). Majd pólóját összetekerve turbánt készített magának és eme látványra és a This Modern Love-ra idézhettük meg azt a korszakot amikor még a csúcson voltak.
borítókép: kiszsuka
További képeink erre