Egy metalhead szemével: Balaton Sound, 3. nap

Nincs második rész. Fáradt voltam, másnapos voltam, egy rossz mozdulattal sikerült szétnyírni a térdem; nem mellesleg olyan iszonytató kultúrsokk ért már az első napon, amit nem lehetett egyhamar feldolgozni. A NERVO-ért és a Sub Focusért kicsit fájt a szívem, cserébe viszont Martinkát is sikerült elkerülni, másnap pedig kipihenten, megtisztulva és lélekben megacélozva merülhettem alá ismét a Sound fertőjébe.

A harmadik napot kifejezetten produktívnak értékelem: kaptam ajándékba egy fullcapet valakitől, leadtam egy elveszett bankkártyát, elpasszoltam három doboz talált cigit, és végre eljutottam a sajtókonténerhez. Először engedtem magamnak időt emberekkel való ismerkedésre a feszten (a belgákkal való artikulátlan üvöltözést nem tartottam annak). Mily érdekes, amint kiejti az ember a száján, hogy újságíró, rögtön azt hiszik, az Indextől jöttél (miért, más weblap nincs ebben az országban?). Érkezéskor rögtön sikerült belefutni Martinka 2-be, a Marc Anthony-hasonmás verseny győztesébe, aki épp lelkesen szédítette párszáz törzsrajongóját, ill. a maradék 5-6 ezer embert, akinek mindegy volt, ki van az emelvényen, ha nagyszínpad, az csak jó lehet. Megvártam, míg ő is elnyomja a Lean On-t, aztán odébbálltam.

/fotó: Csudai Sándor/

Lost Frequencies

Ez az ember idén mindenhol ott van. A Petőfi díjátadóról haza se kellett volna mennie: a DJ-felszerelését leviszi a magyarposta Zamárdira, ő addig nézelődik pár napot Pesten, kezet fog random helyettes államtitkárral; aztán lezötyög a Siófoki Flirttel a partig, strandolgat, lángost zabál, esetleg lezavar egy haknit a Palace-ban Metzker Vikivel.

Van egy sejtésem, miszerint a belga srác a turnékra magával viszi a hazai rajongói keménymagját is, és minden fellépésen lepakolja őket az első sorokba. Ennek a kb. 50 fős, nemzeti zászlókat lengető csoportnak mindegy volt, mi szól éppen; ha csak a tekintetét rájuk emelte, ők Fradi B-közepet megszégyenítő hangorkánban törtek ki. A közönség többi része – köztük én is – sztoikus nyugalommal, 120 bpm-et kopogó talppal várta, hogy mikor jön már az a sláger, ami tavaly nyáron legalább napi háromszor leadtak a Class Fm-en (is). A szett közepe táján le is ment a dal, utána viszont fel volt adva a lecke: na, mivel fokozzuk tovább a hangulatot? – legyen valami agyonjátszott ’90-es diszkósláger, mondjuk a Freestyler! Ha viccnek szánta, akkor jó poén; ha komolyan gondolta, akkor ultragáz. A szett tovább részében valami jellegtelen techno-house akármi szólt, nem nagyon tudtam kategorizálni. Azt hiszem, van a srácnak egy másik rádiós slágere is, mert egyszer nagyon kiabáltak körülöttem. A minden második dalra kitörő éééé-óóóózás ekkorra már nagyon idegesített, de volt rosszabb is: ezek az ütögetős botok, amelyekkel inkább hokimeccsen divat zajongani, valamelyik szponzor promótermékeként ide is bekerültek. Ezektől tényleg semmit nem lehetet hallani (bár LF cincogó műsorát még a szomszédos Musickillers színpad is lazán túlharsogta), szerencsére 10 perc alatt kidurrantották az összeset.

/fotó: én – bocs, nem volt jobb/

A szett vége felé megkaptam az első feldobott sört a pofámba – a hajigálónak ezúton is kívánok vécékagyló fölött görnyedő, epehányós másnapot –, ezt leszámítva semmi említésre méltó nem történt. LF a Beautiful Love névre keresztelt new single-jével búcsúzott tőlünk: ez valami dubsteppel beoltott house förmedvény, ne hallgassátok, én szóltam. A B-közép még zajongott pár percet a folytatásért, de hiába – ez a Sound, itt nincs visszázás, thank you guys, következőt. Nem rossz, de abszolút feledhető buli, ellenben még mindig ez bántotta legkevésbé a fülemet a kora esti felhozatalból – se plusz, se mínusz.

Robin Schulz

Jobbulást neki. Mínuszjel, mert a csóka a kedvenc vízipipázós háttérmuzsikáimat szállította le az elmúlt két évben, és a chilles koleszos esték után végre az „élő” verzióra is zsibbadhattam volna. Mínuszjel, mert helyette a patás ördög vezérprímása, a kozmikus apokalipszis soundtrackjének szerzője ostorozott minket a zöld lézerével főműsoridőben.

Steve Aoki

Bizonyos előadókról már a Sound kezdete előtt eldöntöttem, hogy tudatosan kerülni fogom őket. Ájoki papa első számú fenyegetésként került fel erre a listára. Azok a mixek, amelyeket előzetesen becsületből meghallgattam tőle, konkrétan fájtak. A félreértéseket elkerülendő: nem a dubsteppel van bajom, hiszen lehet azt jól is csinálni (lásd: Nero, Feed Me, illetve Assertive Fluttershy, hehe), de amit ez az ember művel, az audioterrorizmus. Ám Robin Schulz kidőlt a sorból, így ő került a nagyszínpad aznapi főfellépőjének megtisztelő szerepébe. Nem maradt alibim.

/fotó: Csudai Sándor/

Koncertkezdést (nem tudom, szokás-e az elektronikus fellépéseket egyáltalán koncertnek nevezni) még nem sikerült elérnem a Soundon, ezúttal viszont még csak nem is siettem odaérni. Annál nagyobb volt a meglepetésem, hogy érkezésemkor a mester épp a Smells Like Teen Spiritet pörgette a villanyszekerén. „Hát van itt rock, kérem!” – futott át agyamon a lelkes gondolat, a valóságban meg üvöltöttem, mint egy oroszláncsorda. Sajnos a boldog headbangelésnek egy perc után vége szakadt, helyette jött másfél órányi értelmezhetetlen valami, melynek kb. a felét bírtam elviselni józanul. Valószínűleg bennem volt a hiba, mert a másodvonalas sztár fellépése kb. másfélszer annyi embert vonzott, mint az abszolút headliner Macklemore-ék. A hátsó sorokban közben megindult a pogó (mivan?), én pedig, mentve a menthetőt, beszálltam. Később fölmentem a VIP-be, hátha onnan több örömöm lelem a fellépésben, de nem: itt csak drága piák voltak meg tömény fűszag. Egy ponton elgondolkodtam: ennek az embernek vannak egyáltalán saját szerzeményei, vagy csak a kortársai széteffektezett, nightcore sebességre gyorsított remixeit nyomja? Ha vannak, a jóisten óvjon meg tőlük.

Amikor a Summer is fölcsendült, nem bírtam tovább: elrohantam valami piát keresni. Ennek folyományaként a szett további részéről teljesen lemaradtam, csak a tűzijátékra és a búcsúzkodó szavakra értem vissza – nem mintha bántam volna. El kell ismernem viszont, hogy Steve Aoki egy hatalmas showman. Eszméletlen bulikat csinál az erre fogékony rétegnek, és amit a színpadon leművel, ahogy hergeli a közönséget, az tanítani való (nem ám, mint a kapucnis kölyök szerdáról), és akkor az őrületes fénytechnikát, pirót még nem is említettem. Füldugóval bármikor végigpörögném akármelyik buliját, de így… Objektíven nézve: látszik, hogy jól csinálja, amit csinál – de hogy nem nekem csinálja, az is biztos. Csakis mínuszjel.

/fotó: Csudai Sándor/

A többi

Éjfél után motiválatlan pattogás a színpadok között, exponenciálisan növekvő véralkoholszinttel. Nem tudom, egy sör hány kalóriát tartalmaz, de rendesen jóllakhattam. A Brains még érdekelt volna, de sikerült a parkolóban elpofáznom az időt, így arról teljesen lemaradtam. Állítólag borzalmasan szólt – eszerint a Jäger Aréna hangtechnikája még mindig betegeskedik. Elkezdtem utánajárni a Seven Nation Army-jelenségnek – logikus választ senki nem tudott adni, miért szokás ezt a riffet üvölteni minden bulin („hát ez az egész a feeling tesó, ez hozzátartozik” – OK, kösz), ellenben kiderült: az emberek nagy része nincs tisztában vele, hogy ez egy rockdal. Másnap visszanéztem a programot, ami szerint legalább egy órán át a Paul van Dyk nevű ember szettjére verettem a Telekom Arénában. Hazatérés megint csak hajnalban, és sajnos jól éreztem, hogy másnap igencsak nyűgös leszek.

/fotó, ahol nem jelölt: Balaton Sound Official/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lesz tortahajigálás még öt órán át a Balaton partján – bejelen... Egyre bővül az idei, 10. Balaton Sound fellépők listája. Most talán az elektronikus tánczene, a hiphop és az r'n'b szerelmesei örülhetnek a legjobban, de talán mindenki megtalálja ebből a bejelentésből is a magának valókat. Mondjuk a részleteket! ...
Felemás este – Balaton Sound 3.nap A tegnap esténk elképesztően jól indult, majd rendesen belassult, végül progressive bulin szeleteltünk hajnalig. Harmadik napunk részletesen a hajtás után. 19:30 körül kezdett Steve Aoki amerikai electro house Dj, aki az egyik legjobb, legőröltebb...
Íme a Strand Fesztivál programja! Megérkezett egy velősebb bejelentés a STRAND Fesztiválra, van a bejelentettek között igazi nemzetközi sztár, rengeteg kedvelt magyar fellépő, no meg Ákos is. Vessetek egy pillantást a képre alább!   Akinek a tavalyi VOLT-os tortadobálás Aoki...