Nyomokban Megyer Camp-et tartalmazhat – ilyen volt a 2016-os Ukk&Roll

Nagy feladatot vállalt magára a Molnár Péter-féle szervezőcsapat, mikor úgy döntöttek, bármi áron, de rendezni fognak egy Megyer Campet 2016-ban is – vagy valami ahhoz hasonlót, mondjuk a szomszéd faluban. Saját példámból kiindulva, valószínűleg nem volt olyan törzs-megyeres, akiből nem szakadt volna ki valami őrült euforikus megnyilvánulás az első bejelentések hallatán, ám utána az ember okvetlenül is leül gondolkodni, vajon mi sülhet ki ebből a rendezésből.

Az eredeti helyszín elvesztése sajnos egy olyan érvágás a fesztiválnak, amelyet semmi nem tud feledtetni. Az „egyetlen utcácska”, a reggeli józanodás a Marcal Beach-en, a késő éjszakába nyúló pajtabulik mind-mind esszenciális alkotóelemei voltak a Megyer-feelingnek, így nem mondok nagy meglepetést, ha kijelentem: ezt nem igazán sikerült importálni. Van helyette viszont Ukk&Roll-feeling, ami kicsit más, kicsit talán kevésbé különleges, ettől függetlenül ugyanúgy szerethető, csak kell neki pár év, amíg kinövi a gyerekbetegségeit.

Az ukki sporttelepet – ebben a formájában – egyszerre lehet szidni és magasztalni is. Mikor először betettem a lábam a fesztivál területére, azt kérdeztem magamban: hol vannak itt az emberek? Pedig ott voltak, majdnem annyian, mint Megyeren (az esti koncertek alatt tudtam először tájékozódni a résztvevők létszámáról, kb. 5-600-an lehettünk), csak eléggé szanaszét. Az Ukk&Rollon sajnos nincs olyan közösségi tér, ami napközben is összegyűjti az embereket, ezáltal rákényszeríti őket az ismerkedésre. A Campen délelőtt két helyre mehetett az ember: a folyópartra vagy a pajtaszínpad előtti placcra, itt viszont az esti koncertek kezdetéig ijesztően üresnek tűnt a fesztiválterület. A kemping szintén hagyott némi kívánnivalót maga után: én megbékélnék a vizesblokk-konténerrel és a toi-toi vécékkel is (melyekről tudjuk, akármit csinálnak vele, mindig ocsmányak), de a négy vécé és hat zuhanykabin ennyi emberre édeskevés. Az már csak hab a tortán hogy a szippantóskocsi pont akkor vette kezelésbe a kabinokat, amikor a szél a sátrak felé fújt – a tájolásra jövőre nem ártana odafigyelni. Az erdős sátorhely ellenben aranyat ér – aki ébredt már föl reggel 7-kor, három órácskányi rövid szundi után arra, hogy megfullad, tudja miről beszélek. Az Ukk&Rollon nyugodtan lehetett aludni akár délig is, anélkül hogy utána az ember saját izzadságán folyjon ki a sátrából. A nyugodt pihenés pedig olyan dolog, amelyet a hajnalba nyúló csapatás után igencsak tudok értékelni. Ja, és a kisbolt: tavaly legalább Rigácsig kellett menni, ha fesztiválkaján kívül bármi mást akartunk enni, itt viszont még ki is táblázták, merre keresgéljen az, aki változatosabb étrendre vágyik – esetleg 250 forintos sörre.

A fesztivált megelőző hetekben iszonyatosan pörgött az event fb-oldala: sorban érkeztek a promófilmek, az akciók, szerveződtek az offstage-programok – mégis, sokszor úgy találtam, hogy a fesztiválozók kissé alulinformáltak a tudnivalók terén. Több kezdeményezés – például a buborékfoci-bajnokság – szerintem pont itt hasalt el. Az amúgy fantasztikus alapötletű játékra összesen három csapat jelentkezett, pedig a főnyereményként felajánlott 10000 Ft-os kaja-pia utalvány életmentő értékű lehet az utolsó napokban. Két kiütéses 3:0-s győzelem után végül a Fesztblog rögtönzött csapata nyerte a tornát, úgyhogy a fesztivál hátralévő részében boldogan zabálhattuk a gyrost reggelire, ebédre és vacsorára. A másik remek újítás a „wellness részlegnek” elkeresztelt három medence, mely áldás volt a hőségben; emellett, ami közösségi élet szerveződött napközben, az mind a víz mellett történt. Megfigyeltem: minél színesebb valakinek a haja és minél több tetoválás/piercing/fültágító birtokosa, annál gyakrabban és lelkesebben csobban a medencébe. Mellesleg ők voltak az egyetlenek, akiket nem zavart, hogy a medencét ugyan utántöltik meg klórozzák, mégis ugyanaz a víz van benne négy napja.

A fesztiválok kvintesszenciája persze mégis csak a zene, e téren pedig az Ukk&Roll-t semmi kritika nem érheti. Itt sajnos csak az utolsó két nap fellépőiről tudok nyilatkozni (megint nem sikerült időben leérni), ám a délelőtti józanodós akusztikus produkciókat így is hiányoltam. Az elmúlt évek során az alter is kezdte megvetni a lábát a kínálatban; idén viszont egy erősen metalosított lineupot kaptunk, olyan underground gyöngyszemekkel mint a Salvus vagy a Tales of Evening. Előbbi koncertjén sajnos alig néhányan lébecoltak – bár a kora délutáni időpont és a 30+-os hőség sem volt éppen kegyes körülmény –, utóbbira már valamivel többen voltak kíváncsiak, ám hiába teljesített remekül a zenekar, valamiért mégsem volt az igazi. Mindkét csapatról elmondható, hogy messze intelligensebb zenét játszanak, mint amelyre egy falusi rockfesztivál közönségének igénye van, és egy esti időpontban előadott nagyvárosi klubkoncert sokkal jobban kidomborítja művészetük lényegét, mint egy focipálya közepére pakolt, erősen prosztó falunapi hangulatot árasztó sátras deszkaszínpad.

/fotó: Tales of Evening/

Örömmel láttam viszont, hogy az itteni szervezők is felfedezték a tribute bandák varázshatalmát (pár hete, az Open Road kapcsán már agyondicsértem a jelenséget). A Feuer Frei névre keresztelt banda igazán kitett magáért – megjegyzem, nem nagy kihívás eljátszani a kő primitív Rammstein témákat (igen, próbáltam már), ám itt a hangsúly az image-n volt, melyek érdekében a Pussy hírhedt szappanhabágyúját is csatasorba állítottak a srácok. Kora esti fellépésük osztatlan sikert aratott, nekem is csak az az elképzelhetetlen mennyiségű pirotechnika hiányzott, ami egy Rammstein koncertet valóban feledhetetlenné tesz. A másik tribute gyöngyszem Alice Cooper munkásságát hivatott megidézni, Where is Cooper néven. Nem bírtam megállni, hogy előzetesen ne ellenőrizzem a neten, mennyire hiteles a műsoruk, úgyhogy a koncert kezdetéig azt hittem, tudom, mivel nézek szembe. De nem! Mert amit ők előadtak, az horrormusicalnek is beillett volna, nemhogy koncertnek. Alice itt volt köztünk: énekelt, károgott, üvöltött kegyetlen sorozatgyilkosokról és még kegyetlenebb emberi érzelmekről, miközben maradt kapacitása háromszor is meghalni, majd feltámadni a színpadon. Gyilkosai valának: az őrült doktor, Péntek 13 Jason, valamint az élőholt nővérke, aki háttérvokálosként a szerető szerepét is betöltötte. Nem tudok rosszat mondani, nálam egyértelműen vitték a fesztivál legjobb koncertje címét.

Hogy a headlinerekről is essen pár jó szó: mindhárom banda hozta azt a kötelező magas színvonalat, amiért szeretjük őket már hosszú évek óta. A Rómeó Vérzik nyújtott talán közülük a legtöbbet: jó összkép, jó műsor, jó hangzás – bár nehezen tudok elképzelni olyan körülményeket, ahol az efféle mocskos, füstös, sörlóbálós rockmuzsika ne szólalna meg élvezhetően. Ősrajongóknak (voltak páran) öröm lehetett, hogy több régóta hanyagolt nótát is előszedtek Koppányék – számomra ez, mivel nem ismertem egyet se, nem jelentett extra élményt. A Junkies alatt leszakadt az eső, így kis ideig a folytatás is veszélybe került, de végül biztonságosnak ítélt körülmények között nyomhatták végig a szettet (nem úgy, mint bizonyos Gamma Ray-ek a RockParton). Sosem voltak nagy kedvencem, bár az olyan klasszikusok, mint a Vesztettél, és a Miattad iszom te állat nálam is ütöttek; a Ganxsta-cover Telepi gyerekekért pedig szintén jár a pluszpont. Az Aurora minden alkalommal képes lenyűgözni, ám most mintha a szokottabbnál kopottabb műsort kaptunk volna. Vagy csak nálam csapódott le rosszul, nem tudom pontosan, klubkoncerten mintha őszintébben, közvetlenebbül szólalna meg a banda. A pogó ekkorra kezdett igazán életveszélyessé válni: nem a résztvevők mentalitása, sokkal inkább az aszfaltozott focipálya miatt, amelyre a nézőtér települt. Jövőre költöztessétek el a színpadot valami füves helyre ples, kit érdekel, hogy por meg sár, itt egyszer veri be a fejét valaki estében, de annak nagyon csúnya vége lesz.

/fotó: Aurora zenekar/

A fesztivál biztonsági szolgálata külön dicséretet érdemel: habár a legtöbb rendezvényen kifejezetten irritálnak a szekusok, itt jó volt látni, hogy ténylegesen a fesztiválozók és értékeik biztonságáért járőröznek föl-alá, néznek be az autókba. Nyilván senki nem kívánta, hogy megismétlődjön az a bizonyos szomorú tavalyi eset. Egy történetet megosztanék ezzel kapcsolatban: pénteken, a Rómeó Vérzik utáni szünetben, a kijáratnál első sorból nézhettem végig egy ötcsillagos letartóztatási procedúrát. A sztori dióhéjban: egy vakmerő egyén karszalag nélkül szökött be a fesztre, ahonnan később kitessékelték – idáig hétköznapi életkép, ám mikor a srác savanyú kudarcában a fesztivál felrobbantását helyezte kilátásba (ezt az infót tőlük tudom), a rendőrség is közbelépett. Igazoltatás, motozás, hosszú kioktató beszédek mindkét féltől: az esemény egyszerre volt rendkívül szórakoztató és szánalmas. Tisztelet a zsaruknak, szekusoknak a gyors reagálásért, és a higgadtságért, amivel kezelték a helyzetet (pedig ritkán fogom a pártjukat bármilyen fesztiválon). A tag szájából természetesen fröcsögtek a válogatott sértések, ám még így is mehetett volna isten hírével, ha az eset végén nem közszeméremsértés bűntényének elkövetésével köszöni meg a társaságot (igen, elővette, azt). Innentől bilincs, rendőrautó, nem lennék emberünk helyében, mikor magához tér. Bulvár vége.

16 évesen még azt gondoltam, attól jó egy fesztivál, ha fasza koncertek vannak és olcsó a jegy – sejtem, sokan még most is így vélik. Nekik tökéletesen megfelelt az idei Ukk&Roll, ám a megyeri törzsközönség ennél jóval többre vágyik. Ha a szervezők az ő szimpátiájukra is építenének – márpedig semmi szüksége még egy igénytelen, utcán vedelős punkfesztiválra ennek az országnak –, muszáj lesz emelni a komfortérzeten. Az eddigi újítások ötletesek, látszott az akarás a rendezvényen, ezen az úton lenne jó továbbmozdulni. A kisebb-nagyobb hiányosságok/hibák betudhatók a tapasztalatlanságnak, jövőre már egy rutinosabb csapat kezében lesz a fesztivál. Végül: pótolja-e az Ukk&Roll a Megyer Campet? NEM! Ám kaptunk helyette egy másik, szintén ígéretes fesztivált, mely, ha kinövi gyerekbetegségeit, ugyanolyan szerethetővé válhat, mint dicső elődje. Egyszóval: fanyalgás helyett örüljünk, hogy van Ukk&Roll-unk, és bízzunk a sikeres folytatásban!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Portugál metál és mexikói lazulás a FEZEN-en – 1.nap Kíváncsian vártuk, hogy az első napon sikerül-e valakinek toppolni a nulladik nap legnagyobb buliját adó Hollywood Rose koncertjét, ugyanis a srácok a nulladik nap utolsó fellépőiként csurig töltötték önfeledten tomboló néppel a Csarnokot. Mi több, s...
Amit a francia nagyon tud: parasztvakítás level 99 Még talán az is tudja, hogy David Guetta volt a Sziget záróakkordja szettje, aki soha be sem tette a lábát a Fesztiválköztársaságba, csak rendszeres internethasználó. Hétfő reggel óta ugyanis mást sem lehet olvasni a neten, mint hogy ez mennyire ciki...
Gyorshírek: nagyon fogyó jegyek és új nevek a Soundon! Érdemes sietni: már csak pár tucat “early bird” jegy van a MasterCard Balaton Sound - Tiesto-val és Oliver Heldens nagyszínpados fellépésével fémjelzett- nulladik napjára, miközben egyre szaporodik a fellépők száma a fesztiválra. Az újonnan bejelente...