Csak belekezdett a VOLT is – ilyen volt az 1. nap

A Fishinggel indult az idei fesztiválszezon is, amit szokás szerint a VOLT folytat ebben az évben is, így Orfű után mi is Sopron felé vettük az irányt. De ne siessünk annyira, kezdjük ezt a fesztivált is rögtön az elején, a kapuknál.

Sokan hangosak voltak a 0. napi borzalmas beléptetésért, amit a szervezők az új beléptetési rendszerrel magyaráztak (névhez kötött karszalagok, bescannelt személyik, stb). Érdemes erről pár szót ejteni, ugyanis idén nem csak egy egyszerű karszalagot kap az ember, van rajta egy műanyag táblácska QR kóddal, ami a pénztárnál lefotózásra kerülő személyihez vezet. Ezt a procedúrát a VOLT szervezői a résztvevők nagyobb biztonságával, a könnyebb beléptetéssel (látszik, hogy ez mennyire sikerült a 0. napi kommentekből), és még néhány mondvacsinált indokkal magyaráznak. A biztonságról még annyit, hogy a tegnapi zűrzavarnál egy csomó embernek személyi fotózós macerák nélkül is oda adták a jegyét, erről a VOLT Facebook oldalán többet lehet olvasni. Egyébként nekünk az első napon már tényleg nem volt semmi fennakadás, hamar bejutottunk (leszámítva a 10 perces rendszer újraindítást a pénztárnál, de ezen lépjünk túl).

Viszont ezek után már csak megemlítenénk, hogy idén sincs repohár, a kötelező szemétszedés és lehúzás viszont megmaradt, ami aztán tényleg röhejes, ezen már tavaly is kiakadtunk. Meg tavaly előtt is.

A kisebbik nagyszínpadot (Petőfi-OTP színpad), ami eddig a nagyobbik testvérében szemben volt most áttették a VIP helyére, azt pedig a színpadokhoz legközelebbi wc helyére. Érdemes csekkolni az idei térképet tehát, mielőtt megszokásból útnak indulnátok a Nagyszínpad felé.

De egy fesztiválon úgysem ezek az apróságok, hanem a koncertek és azok hangulata a lényeg, nem?
Első utunk a borfaluba vezetett, ahol a háttérben a Zuboly zenekar szólt. Nem volt rossz, de mi inkább hamar átmentünk a velük egy időben kezdődő 30Y-ra, akik a tűző nap ellenére is összeszedtek egy kisebb tömeget és egy egész jó kis koncertet. Semmi különös, de jó volt, főleg a délutáni napfényben.

Beck Zoli után benéztük az Anarchy in the HU Dj szett-re, aminek a nevétől eltérően köze nem volt egy punk előadáshoz, de sebaj, láttunk már ilyet. Viszont a FiSH! (ha nem is punkként) de hardpopként, baromi jó koncertet nyomott le, ahogy azt a sokéves tapasztalat alapján vártuk. Volt pörgős gitár, alsóban játszó dobos, Elton John figura a közönségben, meg a hagyományos guggoltatás. (Apropó, Bingózol te velünk? Mert ezzel a koncerttel már lenne pár találatod.)  Bár a képeinkre, melyek jobban visszaadnák a hangulatot még várnotok kell, de azért délután ennél kevés jobb móka volt, kár lett volna kihagyni.

ennyi. sopron. kösz! #fishzenekar #voltfesztival

ennyi. sopron. kösz! #fishzenekar #voltfesztival #popmetal #poppunk #cshao

Aztán még benéztünk a Damien Rice-ra, bár erről nincs igazán mit mondani, kiállt egy gitárral és eljátszotta nem túl izgalmas számait.

Este fellépet még a Quimby, akik már a 25-ik szülinapjukat ünneplik. Volt egy kis macera, mert Varga Livius kissé be volt rekedve, de ettől függetlenül 21:00-kor elkezdték a műsort és egy remek, hangulatos kis koncertet nyomtak. Az első pár számot az új albumokról játszottak, (megjegyzem ezek jól működtek), majd szépen lassan átálltak a régi, bevált klasszikusokra. Jól voltak elegyítve az új-régi számok és a közönség remekül érezte a bulit, a legmegfelelőbb jelző mégis a inkább a hangulatos, nem a féktelenül bulizós. Azért rendben volt, na!

A koncerteken kívül volt még sok program, habparty, buborék focis akadálypálya, egy oltár a pezsgőnek (ne kérdezzétek, hogy minek). Voltak a tavalyról jól ismert vidámparki játékok (idén még extra óriáskerékkel!), illetve a szokásos gyökerek elefánt vagy balerina jelmezekben.
A fesztivál megszokott hangulata már minket is elkapott, jöjjön az a 2.nap!

feszt_o_meter_70

Fotók: Rockstar Photographers, VOLT FB

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Platinalemez lett a Kaktuszliget A 2013 ősz végén megjelent legfrissebb Quimby-album, a Tom-Tom Records által megjelentetett Kaktuszliget 2014 januárban elérte a platinalemez-státuszt, mely 4000 eladott példányt jelent. A Quimby hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a fesztiválok ...
dilemma, avagy ajánló 2in1, de a végére még hozzáadunk egyet mit csinál az ember, ha kap 4 szabad napot a jóidő igéretével? 1. utazik. nézegeti az ajánlatokat, de a gondosabbja már januárban lefoglalta helyét. 2. kiruccan a víkendházba. (léteznek még ilyen nevű bódék?) kertet igazgat, füvet nyír, kerti bútort ...
Quimby koncert december 22-én a PeCsa Music Hall-ban! Az őszi Teátrum turné után, a színházak diszkrét plüss-báját magunk mögött hagyva vad rockandroll színpadra éhesen érkezik a csapat december 22-én a Pecsába. A Quimby 2011-ben ünnepelte huszadik születésnapját egy teltházas Budapest Arénás koncerttel...