Tíz kihagyhatatlan fellépő a tizedik Balaton Soundon (2. rész)

Ahogy azt írtuk a beharangozónk első részében is, már csak másfél hónap, és kezdetét veszi az fesztivál szezon sokak által legjobban várt eseménye, az idén 10. születésnapját ünneplő MasterCard Balaton Sound. Igazat megvallva élek-halok az electro/edm/trap/house koktélért, így igencsak szubjektív kis listát olvashattok, de talán minden Zamárdi-lakó talál benne magának valót.

Elképesztő, hogy a trance mester ismét tiszteletét teszi Zamárdiban! Armin van Buuren egyszerűen megunhatatlan, nem is csoda, hogy sztárelőadók lesik mozdulatait és fordulnak hozzá eredeti ötletkért. Ő az a dj, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni, hiszen 2007 és 2010 között zsinórban négyszer választották meg a világ legjobb lemezlovasának. Reméljük, hogy a tavaly megjelent Embrace című lemezének dalaival lesz tele szettje. (Ha így lesz, tuti Salzburgban ébredek majd fel.)

Mikor? július 9., szombat, 21:30.
Hol? Nagyszínpad

A 2015-ös frenetikus Sziget End Show után idén Martin Garrix a Soundot fogja darabokra szedni. A fiatal, hihetetlenül tehetséges holland EDM dj Animals című számával robbant be a köztudatba, azóta megállíthatatlan. Több ezer teltházas fellépésen van túl, a dj világ legnagyobb neveivel dolgozik együtt, folyamatosan önti magából a jobbnál jobb mixeket és számokat. Legutóbbi Soundos fellépésén kegyetlenmocskosmódon eláztunk, így reméljük, idén kegyesek lesznek hozzánk a fenitek, és önfeledten tombolhatunk Garrix szettjére.

Mikor? július 7., csütörtök, 21:30.
Hol? Nagyszínpad

Listánkat szintén egy nem rég berobbanó dj-vel folytatjuk: KSHMR, azaz Niles Hollowell-Dhar. Ma már szinte elképzelhetetlen az EDM – electro house világ a fiatal kaliforniai dj nélkül, ugyanis olyan slágereket kaptunk tőle, mint a Burn, Karate, vagy a Secret, melyet Tiestoval és Vassy-val együtt alkottak meg. KSHMR dalai energikusak, jellegzetesek, bivalyerősek! Bízunk benne, hogy könyörtelenül intenzív szettet hoz Zamárdiba.

Mikor? július 7., csütörtök,  17:30.
Hol? Nagyszínpad

Napjaink egyik legnagyobb deep house császára is ellátogat a yolo fővárosába, hogy meghódítsa szívünket. Robin Schulz szintén üstökösként robbant be a tavalyi évben a Mr. Probz féle Waves című dallal, melyet rongyosra hallgattunk. Robin azon kevés dj-k közé tartozik, akik roppant egyedi hangzás- és dallamvilággal rendelkeznek. A német származású, figyelemre méltó dj generációjának egyik legtehetségesebb producere is, alig várjuk, hogy élőben hallhassuk!

Mikor? július 8., péntek, 21:30.
Hol? Nagyszínpad

Julian Jordan azon kívül, hogy szemtelenül fiatal, roppant tehetséges: a holland származású dj 2012 óta árasztja el kislemezekkel a népet, saját dalait a legnagyobb dj-k emelik be szettjeikbe. A hangládák decibelkapacitását és hallójárataink befogadóképességét próbára tevő, intenzív elektronikában utazik. Eszméletlenül ütős dalai arra születtek, hogy bekebelezzék az egész bolygót és tömegeket táncoltassanak meg.

Mikor? július 8., péntek, 03:00.
Hol? Telekom Aréna

Ha esetleg lemaradtatok volna sorozatunk első részéről, erre vegyétek az irányt!

Jegyek még kaphatók a Balaton Sound honlapján kedvezményes áron június 15-ig, csapjatok le rájuk! Minden további infó a fesztiválról pedig erre.