A Sziget még magasabbra tette a lécet

A tavalyi, nagyon sikeres Sziget után a fesztivál szervezői még feljebb tették a lécet: még többet, még jobban, mindenből! A Sziget idén újra (mint a régi szép időkben) szerdától szerdáig tart, megerősített biztonsági intézkedésekkel, még nagyobb és kreatívabb installációkkal – a fellépőkről még nem is beszélve. Lássuk a fejleményeket! 

Az elmúlt Szigeten 441 ezer látogató gyűlt össze az egy hét alatt, s egyértelműen minden idők legjobb fesztiválját élvezhettük – ez volt a közönség, a zenészek, a szakma és a sajtó visszajelzése, s megkoronázása pedig, hogy a European Festival Awards idei díjátadóján – ahol már kétszer a legjobb nagyfesztivál díjat is elhozta a Sziget – idén a “Legjobb zenei felhozatal” elismerését is megkapta kedvenc fesztiválunk. “Ilyen előzmények után nem könnyű még jobb fesztivált szervezni, de mi megpróbáljuk” – mondta Gerendai Károly.

Az ötnapos bérletek már hetekkel ezelőtt elfogytak, a hétnapos belépőknek pedig már majdnem a háromnegyede gazdára talált és még két hét van a május 5-ei jegyárfordulóig, amikor számítunk még egy nagyobb “rohamra”. Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk azt, amit csak a legjelentősebb és legsikeresebb fesztiváloknál lehet tapasztalni a világban, hogy – bár természetesen fontos a zenei felhozatal – elsősorban a feeling, a csak ezeken a rendezvényeken átélhető különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.

Odett: Be with you – Sziget 2016 Anthem

Sziget Festival 2016 August 10-17! Experience Sziget and get your tickets now! Music: Be with you by Polgár Odett, Toldi Miklos Lyrics: Polgár Odett Music mixed and produced by Toldi stem-mastering : Gábor Deutsch http://fb.com/anorganik-mastering http://www.szigetfestival.com Click to Subscribe! http://www.youtube.com/subscription_center?add_user=szigetofficial Prepare for #sziget2016 https://www.facebook.com/events/1483100485320353/ Official website: http://szigetfestival.com/ Facebook: https://www.facebook.com/SzigetFestival

A Szigetes étkeztetésről Orosz Gábor, a KIOSK–ot vezető séf a következőket mondta:

Egy átlagos Sziget napon közel 600 ember igényét tartjuk szem előtt, naponta több mint 150 kg húst és halat szolgálunk fel és több mint 150 kg zöldséget és gyümölcsöt használunk fel. A háttérben 60 fős személyzet dolgozik azért, hogy a fellépők – a fesztivál élmény mellett – igazi gasztronómiai élményben is részesüljenek. A menü összeállítása mellett külön kihívást jelent a fellépők egyedi igényeink teljesítése pl.: organikus ételek vagy akár friss homár, de odafigyelünk, hogy a folyamatosan változó menüben laktóz és gluténmentes ételek is legyenek.

Megújítják a Sziget Fesztiválköztársaság irányítórendszerét is, hogy polgárai átláthatóbb, egyértelműbb és kezelhetőbb kommunikáció segítségével találjanak utat helyszínek kavalkádjában.

No Title

No Description

A biztonságról egy-két szó:

  • „check in” rendszer, vagyis a jegybeváltáskor személyi azonosítást is végeznek majd, és a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével
  • a bejáratnál felállított kamerás „beléptető” rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni a kiadott karszalaggal a rendezvényre

A már megszokott, kártyás fizetési rendszerben is lesznek újdonságok:

  • lesz Festipay alkalmazás telefonokra, mely segíti majd annak követését, hogy hol és mennyiért fogyasztottunk vagy hogy áll az aktuális egyenlegünk és
  • az alkalmazásban regisztrált bankkártyánkkal – kényelmesen, sorban állás nélkül tölthetjük fel a fesztiválkártyánkat
  • a világon elsőként debütál majd a virtuális fesztivál kártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget kínál mobiltelefonon keresztül

No Title

No Description

Egy-két egyéb várható újítás:

  • több, szebb és jobb a WC és zuhanyzó lesz
  • Hatalmas űrkomp, világító PET palack sárkány, óriás szobrok, különleges világítások, – idén is majd’ száz köztéri installáció készül majd a Szigetre
  • lényegesen többet fordít idén a Sziget a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra