Vintage rock est ma a hajón – Middlemist Red és PAUW @A38

Egy magyar és egy holland banda áll ma este színpadra az A38-on. Bár mindkettejüknek csak 1-1 lemezük jelent még meg, a Middlemist Red már ezzel a koronggal igen szép karriert indított be az elmúlt években itthon – és nagy eséllyel hasonló sikerek várnak a fiatal holland PAUW bandára is. 

A még mindig elképesztően fiatal, de első lemezével már óriási sikereket arató Middlemist Red 2012 végén alakult. Az együttes zenéje a hatvanas évek pszichedelikus őserejéből és a beatből táplálkozik. Első EP-jét, az As If You Could Mess This Up című bemutatkozó lemezét „az év egyik legerősebb hazai bemutatkozásaként” jellemezték a zenei blogok. 2014-ben Single Switcheroo című dalával elsöprő fölénnyel nyerte meg A számot az Index alternatív dalversenyét.

Ugyanebben az évben a Deezer 182 ország zenekarai közül a Middlemist Redet beválasztotta Young Guns című programjának legígéretesebb négy produkciója közé. A végső döntést a hallgatókra bízták, és a viadalból pedig toronymagas pontszámmal a Middlemist Red került ki győztesen. Ekkorra a zenekar már az összes jelentős hazai fesztiválon fontos fellépő volt, és a Supersonic Overdrive című debütáló nagylemezt telt házas koncerten mutatta be az A38-on.

MIDDLEMIST RED – ALAS (BalconyTV)

MIDDLEMIST RED performs the song „ALAS” for BalconyTV. Subscribe to us right now at http://bit.ly/15yj4oc ‘Like’ us on Facebook – http://Facebook.com/balconytv Follow us on Twitter – http://Twitter.com/balconytv PRESENTED BY DOROTTYA TÓTH Middlemist Red is a hungarian psychedelic-rock band, founded in late 2012.

A holland rockszíntér egyik legfrissebb befutója a 2014-ben alakult PAUW. A szó jelentése nemes egyszerűséggel PÁVA, és az elnevezés igencsak találó: a kvartett kaleidoszkópszerű, irizáló, pszichedelikus vintage-poprockot játszik. A Tame Impala, a Kasabian vagy az Elephant Stone nyomdokaiban járó zenekar zenéje tele van keleti hatásokkal, hippifílinggel, ugyanakkor elképesztő slágerérzékenysége hatalmas népszerűséget hozott neki.

A PAUW első lemeze alig két hete jelent meg, de a holland rádiók és tévék már tavaly folyamatos rotációban játszották dalait. Nem kérdéses, hogy az elkövetkező évek egyik legnagyobb holland befutójával van dolgunk, ami hamarosan nemzetközi fesztiválkedvenc lesz.

Pauw – Memories

Listen to PAUW new single Memories from MACROCOSM MICROCOSM upcoming album. Release date 23rd of October 2015 Release show 7th of November at Poppodium Metropool Tickets: http://bit.ly/1QmbAhM Album pre-order: http://bit.ly/1QIteMl Limited edition coloured vinyl pre-order: http://bit.ly/1Wt357Z

Middlemist Red, PAUW (NL)
2016. április 22., péntek 20:00
A38 Hajó
Jegyár: 1900 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.