Visszavár a nagyszínpad – Fish!: IDŐ VAN! kritika

Megérkezett a metalosok kedvenc diszkócsapatának és az diszkósok kedvenc metalbandájának új albuma! A lényegre törő Idő van! címen futó korong a megjelenése hetében bevette a Mahasz-listát, és országos hallgatottsági rekordot döntöt a Deezeren. Ez már önmagában elég ok arra, hogy elcsámcsogjunk rajta, vajon miért is olyan felkapott ez a Fish!-lemez.

Nem mondhatom magamat kifejezetten nagy halszakértőnek, magamtól talán sosem foglalkoztam volna Kovács Krisztánék (a.k.a. Senior Hal) csapatával, ám a zenekar tipikusan az az agresszíven terjeszkedő fajta, akit egyszerűen nem lehet ignorálni. Általában egy csomó haverod róluk beszél, így elkezd érdekelni téged is, de ha mégsem, akkor véletlenül meghallod őket a Petőfin, belefutsz egy klipbe a neten, vagy csak hajnalban bezuhansz random fesztivál nagysátrába, ahol természetesen ők húzzák a talpalávalót. Megörülsz a bulinak, beállsz veretni, és innentől már nem szabadulsz tőlük. Valahogy én is így futottam össze a halbrigáddal, az új albumra viszont a Depresszió-frontember Halász Feri vendégszerepe miatt lettem figyelmes. Ám ha egyszer fölmegy az ember Deezerre egy dal miatt, akkor már ott az egész album, hallgassuk meg azt is.

Idő Van

Idő Van by Fish! – Year of production 2016

Az IDŐ VAN! nem mondható éppenséggel megerőltető hallgatnivalónak: tizenkét tétel, a számok átlaghossza kb. 3 perc, tehát az év gitárszólóit ne erre keressük. Nem mintha a Fish! céljai közt lenne, hogy a sztahanovista djentereket többnapos szobafogságra kényszerítse; annál inkább az, hogy borzalmasan ragadós fesztiválslágereket tömködjön a fiatalság fejébe, rém egyszerű, de frappáns szövegekkel. Emellett lehessen rá ugrálni, pogózni, csápolni, csacsirészegen fetrengeni a sárban. Az IDŐ VAN! szintén ebben a szellemiségben fogant, totális fesztiválzene, igazi erejét majd élőben fogjuk hallani.

A huszonötödik óra c. tétel indítja a lemezt: ez egy vérbeli nyitónóta akár koncertre is, húzós tempóval, a közepén jóféle bólogatós breakdownnal. A Számolj hármat tipikusan az a dal, melyről már első hallgatás után tudod, hogy atomsláger lesz. A refrén fülbemászó ritmusa azonnal üt, a szöveget pedig mindenki tudni fogja a koncerteken. A címadó dal témája miatt lett számomra szimpatikus: ez egy komolyabb témára, a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet. Érdemes többször is végigpörgetni, kicsit elgondolkodni a mondanivalón: a Fish! nem csak a partizásról szól. Gyújtsuk fel: ilyen címmel nem lehet melléfogni, a dal szinte követeli a hallgatást. Szintén egy húzós, tételről van szó, a forradalmi tematika miatt ez is komoly koncertaspiráns, bár a szövegre itt is érdemes odafigyelni, több jelentést is kihámozhatuk belőle. A nyitó riff az óóóó-zós dallammal együtt bitang erős lett, számomra az album legjobbja.

A Kockásinges lányok – mindenféle aktuálpolitikai utalástól mentesen – ismét a punkos lazaságot hozza elő: ha valakinek a Junkies Nincs Pardon c. száma ugrik be, annak szólok, nincs egyedül. A dal himnusza lehetne a pesti egyetemi buliknak, a cinikus, szójátékkokkal tűzdelt sorokkal pedig egyszerűen nem lehet betelni, hiszen mindenki magára ismer bennük egy kicsit. A Ne is figyelj rám valószínűleg már azok számára is ismerős, akik életükben nem akartak Fish!-t hallgatni, a szám ugyanis már hónapok óta pörög az Mr2-n (ugye, amiről beszéltem?). Hétköznapi, egyszerű szöveg, plusz pattogós, de mégis rádióbarát altermuzsika: számomra kifejezetten felejthető tétel, de legalább nem hosszú. Majd végre elérek az általam várva-várt sztárvendéghez, vagyis az Ez is belefér c. tételhez. A dal részenként nagyon rendben van: jó riff, jó dallamok, jó szöveg – még egy szólóféleséget is kapunk, először a lemezen –, valamiért mégsem sikerült megszeretnem a dalt. De ennyi csalódás még belefér. A Lehet az élet megint sablonalter – véleményem innentől nyilvánvaló –, a Hétmillió meg sablonpunk, igaz, itt szöveg terén alakítanak nagyot Halék, a refrént minden alkalommal megröhögöm.

A Szépen kérlek hallgatásakor ne dőljünk be a könnyed hangszerelésnek: ez valójában egy hörgős, karcos metalcore tétel, ravaszul pop-punknak álcázva. Figyeljük csak meg azt a thrashes riffet, vagy a pincemélyen pusztító breakdownokat – egészen biztos vagyok benne, az új Asking Alexandrián is valami hasonlót hallottam. Az Amíg ma van annyira Kalifornia, amennyire csak lehet: nem egy túlságosan karakteres (mi az ebben a műfajban?), de szerethető dalocska. Délutáni autókázáshoz vagy tóparti bulihoz alap, hogy szól. Végül a grindcore híveit is megörvendezteti a zenekar: nem árulom el, miért Egy perc az utolsó dal címe, de hallgassátok meg párszor, rájöttök. A zene egyszerűen kívánja a pogót, és remélem, slusszpoénként az eddigi koncertzáró Magasan száll mögé is beférkőzik a setlisten.

A Halak ismét ránk szabadítottak egy nyárra elég hallgatnivalót, de aki nem bírja addig, csípje el őket a jelenleg is zajló lemezbemutatón. Zárásként szívesen mondanék olyanokat, hogy „új szintre lépett a zenekar”, „sokkal több emberhez juthatnak el”, „zeneileg az eddigi legszerteágazóbb albumuk”, csak sajnos fogalmam sincs, mihez képest. Ellenben az IDŐ VAN! meghozta a kedvem, hogy kicsit a korábbi anyagokkal is ismerkedjek. Figyelembe véve, hogy nem az én zeném, de az én pontszámom, laikus füllel azt mondom: egy közepes nyolcas, a többit meg majd a fesztiválszezonban meglátjuk.