Várakozások viharában – The Last Shadow Puppets lemezkritika

sdrrtts8 évvel bemutatkozó albuma után hozta ki második lemezét az Arctic Monkeys vezér Alex Turner, és Miles Kane barátságából sarjadó kvázi supergroup, a The Last Shadow Puppets. A bemutatkozó, zsenialitásában és barokkos, westernes hangzásvilágában is formabontó The Age Of  The Understatement óta sok víz lefolyt már mindenféle folyókon, és még több szesz és kábó a két úriember torkán. A gombafejű taknyosokból dísz-pimpek lettek, egyikük nyugodtan nevezheti magát rock félistennek, míg a másik próbál hozzá felnőni, hol újságírónőkkel izmozással, hol közepesnél kicsit jobb szólólemezekkel, hol a fejünket leszakító Szigetes koncerttel.

Én viszont nem szeretném elkövetni azt a szakmai öntökönszúrást, amit a Pitchforktól a Consequence of Sound-ig mindenki elkövet: nem kívánom Turner és Kane néha vitathatatlanul bicsaknyitogató stílusa, és parodisztikus önajnározása miatt a velük szembeni antipátiám nézőpontjából megírni második lemezük kritikáját. Pont leszarom, hogy Turner hány modellcsajt dugott meg, és ezek közül hányat dörgöl az orrom alá dalszöveg formájában, és az sem érdekel jelen esetben, hogy Kane valóban szobára akarta-e vinni egy interjú közben a nemtudom milyen blog újságírónőjét. Felrakom lemezt, behunyom a szemem, és kíváncsian várom, hogy mit ad nekem két vitathatatlanul tehetséges ember által prezentált 45 perc.

Előjáróban annyit, hogy már a megjelenés előtt is tutibiztos volt: a debütalbumhoz nem fog felnőni ez a lemez, hiszen azóta annyit változott mindkét zenész stílusa (zeneileg!), és a körülményeik, hogy hiába a már bevállt formula (producer és dobok: James Ford, vonósok: Owen Pallett), itt valami egészen másra lehet számítani. A lemez ennek megfelelően nagyon kétarcú lett.

A beharangozóként az elmúlt hónapokban közzétett dalokkal kezdődik jóforán az Everything You’ve Come To Expect. Az Aviation westernes gitárcsilingelése, Kane modoros éneke, az elszállt szöveg, minden abba az irányba mutat, hogy mégis ott fogjuk folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk. A követő Miracle Aligner a kislemezként kihozott dalok közül a legjobban működő volt, és ezt a jó tulajdonságát a lemez anyagába épülve is megtartotta. Kis szentimentális poposkodás a lá Mr. Turner, a végén egy olyan kellemes gitártémával, ami miatt a kezünkben lévő sörből finom koktél, a fejünkre szorított Tescós napszecsóból pedig Ray Ban lesz.

The Last Shadow Puppets – Aviation (Official Video)

The Last Shadow Puppets – Aviation (Official Video) from ‘Everything You’ve Come To Expect’ – the new album out now.

Az erős kezdést után viszont szépen elkezdni felfedni hibáit az anyag: a beszívott Dracula Teeth vonósszekció nélkül simán egy AM B-oldal, de ebben a formában egy tök jó kis dal. A lemez címadó dala már kevesebb izgalmat tartogat. Hiába a háttérbe csilingelő Hammond meg a modoros ének, a didaktikus refrénnel szintén egy futottak még kategória felé tekintget. És innentől gyakorlatilag összeolvad a lemez.

Már tizedszer hallgatom, de még mindig van olyan dal, amiből képtelen vagyok egy hangot is megjegyezni. Persze, ha nagyon megerőltetem magam, akkor jönnek fel emlékek: van az, amelyikben Turner részeg csehszlovák táncdalénekes stílusban nyom valami különösen primitív szöveget, úgy, hogy a dal alá konkrétan elfelejtettek zenét írni (Sweet Dream, TN). Meg van, amelyikben végre előkerül Miles Kane (aki sokkal, de sokkal kevesebbet szerepel, mint az első lemezen), és amúgy a dal sem rossz, csak valahogy nagyon nem sikerült eltalálni az éneket, szegényről itt derül ki, hogy egy stílusban tudja produkálni magát, és az nem ez (Pattern). Meg persze a Bad Habits, ami arról marad emlékezetes, hogy végre felpörgeti a fordulatszámot, a vonósok nagyívű beszállása megmozgatja a szőrt az ember hátán, de simán lehetett volna egy instrumentális dal, mert amit Kane művel alatta, az szimpla bohóckodás.

The Last Shadow Puppets – Bad Habits (Official Video)

From ‘Everything You’ve Come To Expect’ – the new album out now. Order on limited edition Deluxe Vinyl LP & CD: http://po.st/TLSPStore via iTunes: http://po.st/TLSPDownload Listen to Bad Habits on Spotify: http://po.st/BadHabitsSpotify Facebook: http://po.st/TLSPFacebook Twitter: http://po.st/TLSPTwitter Instagram: http://po.st/TLSPInstagram Directed by Ben Chappell

A többi dalról még ennyit sem tudok felidézni, kivéve persze a The Dream Synopsist, ami egyértelműen a lemez legjobb dala, a legfaszább dolog, amit Alex Turner kiadott a kezei közül az elmúlt években.

Nevetségesen ironikus a szituáció, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a dalt. Visszakacsintanak benne mind azok a dolgok, amik miatt annak idején annyian megszerették Turner munkásságát és dalait. És mivel az álmait írja le, kívül helyezkedhet jelenlegi szuperegóján, és megengedheti magának, hogy kimondja ezeket a dolgokat. A bizonytalanságok (I get a feeling, I start running, Don’t really know why I am running, I never really know why I am running vagy Isn’t it boring when I talk about my dreams?), a tökmarkolászós, csajozós szövegek helyett a mesebeli képek (van itt római kolosszeum, valami srác a suliból és ami a legszebb, hogy még abba a Sheffieldbe is visszatérünk, amihez most már a kezén lévő tetkón kívül annyi köze van Turnernek, mint nekem Jerevánhoz). A dal stílusában a Turner által a Submarine című filmhez írt betétdalokat juttatja az ember eszébe. Igen, az utolsó anyagot, amelynél még az ego-tehetség versenyben utóbbi állt nyerésre.

Összességében azt lehet mondani, hogy ez a két csávó még mindig tud, de kicsit kezdik elveszíteni a kontrollt. A zseniális pillanatok mellett van pár olyan dal, ami nem kerülhetett volna fel sem egy Arctic Monkeys, sem egy Miles Kane albumra, és nem a stílus, hanem a minőség miatt. Ami csak azért szomorú, mert a TLSP nem egy klasszik unatkozunk otthon, lemegyünk a stúdióba pötyögni stílusú mellékprojekt volt, hanem a maga nemében egy kiemelkedően ambíciózus vállalkozás. Sajnos azok a részek, amiket az első lemezen kitöltött ennek a két embernek a tehetsége, oda szépen becsúszott az egótol tocsogó máz.

Egyértelműen Turner viszi a prímet az első lemezzel ellentétben, néhány dal kivételével Kane-ről meg sem mondani, hogy jelen van, lehet hogy neki még inkább a szellemi képességei rovására szolgált a Los Angelesbe költözés. Hogy a Szigeten élőben mit fog hozni a produkció, azt kíváncsian várjuk, pláne mikor a parasztvakítós End Show előtt még egy kis csellószólót kap a nagyérdemű…

Szóval nem rossz kis lemez ez, csak még érdemes lett volna dolgozni rajta. Na meg az a kurva máz ne lenne rajta.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem vicc – A Sziget Fesztiválköztársaságba tényleg csak érvény... Idén eddig a Volt és Sound beléptetésnél olvashattátok, hogy valami megváltozott a Sziget Produkciók beléptetésnél. Igen, macerásabb lett meg és ha elképesztő meleg van, vagy esik az eső netán fúj a szél, az ember pokolba is kívánja a rövidebb-hossza...
Óramű pontossággal – Queens of the Stone Age koncertkritika Elöljáróban engedjetek meg nekem egy kis személyeskedést, azon kívül, hogy bevallom: nagyon bírom Josh Homme-ot és az egész Queens of the Stone Age nevezetű dolgot. Arról van szó, hogy idén rám mosolygott a szerencse, annyi év szenvedés után sor kerü...
Bálnák ki a partra track-by-track a ma esti Kispál koncert előtt Bálnák menjenek ki a partra, mindenki aki pedig jót akar magának, ma induljon meg Orfűre! Este Kispál és a borz koncert a második három lemez (Sika, kasza, léc; Ül; Bálnák ki a partra) lemezeivel (illetve egy csipetnyi meglepetés a Holdfényexpresszrő...