AlteRába Fesztivál – A program már kész

Ha nyár, akkor AlteRába Fesztivál. Idén már hetedszerre rendezik meg a körmendi fesztivált, a megszokott helyen, de teljesen új formában. A szervezők több látványelemet, nagyobb színpadot és még erősebb fesztiválhangulatot ígérnek.

A 7. AlteRába július közepén kerül megrendezésre a Rába Szabadidőcentrumba, azaz július 12-én nyitja kapuit, és öt napon át tárva is hagyja a látogatók előtt. A programok már kora délután elkezdődnek, kecsegtetnek vetélkedőkkel, de a kis színpadi koncertek is ekkor startolnak. Itt kisebb zenekarok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, szám szerint tizenkettő, melyek szavazás útján lesznek kiválasztva.

Nem csak a nagyszínpad fellépőlistája, de a komplett programbeosztás is összeállt, talán a legerősebb line up-pal a fesztivál története alatt. Már csak a fentebb nevezett 12 zenekar pontos beosztása hiányzik a kisszínpadról, az esti fellépők már ott is fixek. Ilyen Kardos Horváth János, Szekeres – Barbaró (Junkies), Ed Philips and the Memphis Patrol és a Soulwave. Ők a nagyszínpad átállásai között fognak minket szórakoztatni, hogy egy percre se pihenhessünk. Egyébként utolsó napon a szervezők valamiféle meglepetéssel készülnek, elképzelésünk sincs, hogy kik léphetnek ekkor a deszkákra.

Most pedig jöjjön egy kis ízelítő, mely zenekarokkal is találkozhatunk a nagyszínpadon július 12-től 16-ig:
Quimby, 30Y, Irie Maffia, Vad Fruttik, Kiscsillag, PASO, BRAINS, Anna and the Barbies, Szabó Balázs Bandája, Esti Kornél, Pál Utcai Fiúk, Ocho Macho, Kowalsky meg a Vega, Konyha, DJ ZULU (GB), Pann Bay Bastards (A), Zorall, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hősök, Ozone Mama és a Sziámi And Friend’s.

Szembetűnő, hogy idén kisebb szerepet kap a keményebb rock, viszont ha valakinek hiányzik a karcosabb vonal, az mindössze ezer forintért mehet a Total War Festre, feltéve, ha tulajdonosa egy Alter szalagnak. Mint tavaly, ebben az évben is a bérlettulajdonosok 50%-os kedvezménnyel juthatnak hozzá az osztrák partnerfesztivál, a Picture On bérleteihez, nem mellesleg a 2 napos mulatság már most SOLD OUT, de így még lehetőségünk van bezsebelni pár belépőt. Ahogy már megszokhattuk, a GYSEV vonalain féláron válthatjuk meg menettérti jegyünket is.

Bővebb információt és pontos bontást itt a honlapon találhattok, de érdemes facebookon is követni, hiszen általában mindig van valamilyen nyereményjáték és a legfrissebb hírekhez is itt juthattok.