Harcsa Veronika már 10 éve csodálatos

Pályafutása tizedik évfordulóját dupla koncerttel ünnepli meg Harcsa Veronika és zenekara november 4-én és 5-én a Budapest Jazz Clubban. A jubileumi fellépések után a kétszeres Fonogram-díjas énekesnő és állandó duópartnere, Gyémánt Bálint gitáros országjáró turnéra indul, amelyen készülő lemezükről is ízelítőt adnak.

Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb jazz énekesnője, Harcsa Veronika éppen tíz éve, 2005-ben rögzítette az első lemezét Speak Low címmel, és onnan számítja a pályája kezdetét. Az előadóművésznek nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy rajongótábora van, az első lemezét például rögtön kiadták Japánban is. Eddig több mint 20 országban koncertezett, többek közt Svájcban, Izraelben, Finnországban és Norvégiában. 2007-ben a Fringe Fesztiválon a legjobb hangú énekesnek választották. Kétszer kapott Fonogram-díjat: először 2009-ben Az év hazai jazz albuma a You Don’t Know It’s You lett, majd 2011-ben Az év hazai alternatív albuma kategóriában a Bin-Jip Enter című lemeze nyert. A 40. Magyar Filmszemlén A legjobb eredeti filmzene díjat az Utolsó időkért kapta Márkos Alberttel. Harcsa Veronika a generációja egyik legsokoldalúbb, legtehetségesebb tagja, aki dalszerzőként is elismert, mégis kétséges volt, hogy zenész lesz-e belőle.

– A Műszaki Egyetem informatikus hallgatója voltam, amikor elkezdtem foglalkozni az énekléssel. A zene mindig a legfontosabb önkifejezési mód volt a számomra. Nem akartam félvállról venni, de sokáig nem hittem abban, hogy zenészként boldogulnék. Úgy gondoltam, hogy informatikusként fogok dolgozni, és a szabadidőmben lelkes műkedvelőként hódolhatok majd a szenvedélyemnek. Szerencsére nem így lett, és ennek már tíz éve. A pályám elején reméltem, hogy tetszeni fog az embereknek, amit csinálok, de azt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesznek kíváncsiak a zenémre. A dalaimban a jazz szabadságát ötvözöm más zenei stílusokkal, amik hatnak rám. Büszke vagyok rá, hogy a koncertjeimre mindenféle emberek járnak, mindenféle korosztályból – mondta Harcsa Veronika.

A Harcsa Veronika Quartet november 4-én és 5-én dupla koncerttel ünnepli meg az énekes és dalszerző pályájának első tíz évét. A Budapest Jazz Clubban a zenekar mind a négy lemezéről játszanak majd dalokat, illetve Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a közös duóalbumáról is előad pár szerzeményt.

A quartet jubileumi duplakoncertje után Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint novemberben országos turnéra indul. A duó saját repertoárja mellett régebbi dalokat is elővesz, valamint ízelítőt ad 2016-ban megjelenő albuma anyagából. Az énekesnő és a gitáros ugyanis a közelmúltban rögzítette új lemeze dalait. A munkában közreműködött a New York-i születésű producer, Jeremy Friedman.

Harcsa Veronika Quartet november 4-i és 5-i esemény:
https://www.facebook.com/events/967357566638960/
https://www.facebook.com/events/137235153298264/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ha koncertet keresel a közeljövőben, válaszd ezt! – turnéra in... Nemrég, egészen pontosan decemberben volt szerencsém végre élőben is hallani Harcsa Veronikát (a Bin Jip keretein belül). A MüPás csendesülős koncert nem okozott csalódást, sőt, kiderült, hogy az áradozó kritikák Veronikáról és a Bin Jipről egyáltalá...
Osztálytalálkozó a lemezbemutatón Kedvenc előadóinkról legjobb esetben akkor nem hallunk hosszú ideig, ha épp stúdió-remeteként legújabb albumukon dolgoznak gőzerővel. Bűbáj Veronikát hál' Istennek egyáltalán nem kellett nélkülöznünk, hisz legújabb számait mindig frissen és ropogósan...
Amilyet még soha… Mikor Harcsa Veronika bejelentette, hogy most olyat fog csinálni a színpadon, amilyet még soha, a közönség gyengébbik nemhez vonzódó felének egyszerre rándult görcsbe a gyomra... Na most mi lesz? És Veronika megcsinálta. Azt... amit még korábban egys...