A Black Sabbath Budapesten kezdi a búcsúturnéját!!!

Ez A VÉG kezdete. Közel öt évtizede egy mennydörgéssel és távoli harangzúgással indult, majd belekezdtek abba az irtózatos riffbe amely megrengette a világot.  A valaha volt legkeményebb rock hangzás csendült fel.

Abban a pillanatban megszületett a Heavy Metal egy birmingham-i fiatal csapattól, akik éppen csak kinőttek a tinédzserkorból.

Most itt a VÉG, minden idők legnagyobb metál bandája, a BLACK SABBATH búcsúzik.  Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler lezárja a hihetetlen BLACK SABBATH történet utolsó kötetének utolsó fejezetét is.

A BLACK SABBATH búcsúturnéjának európai része Magyarországon indul  2016. június 1-én, a Budapest Sportarénában, az ígéretek szerint felülmúlva minden korábbi turnét egy új, hipnotikus erejű produkcióval!

A Budapesten kezdődő koncertsorozat után eljutnak még Ozzyék Berlinbe, Koppenhágába, Bécsbe, Krakkóba és Stockholmba is, a turné most bejelentett európai szakasza egészen július közepéig tart.

 

Az európai turnéra október 2-án, 10 órától vásárolhatók belépők. A budapesti koncertre limitált számban közvetlenül színpad elé szóló kiemelt állójegyek is elérhetők a 3 különböző árú ülőjegy és a normál állójegyek mellett a www.livenation.hu oldalon keresztül. A várható jegyárak: 13.900 – 33.900 Ft.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lazulás ezerrel – Morcheeba a PeCsában Budapestre jön a lazulós zenék királya, a Morcheeba zenekar! Nem hallottál még rólunk? Az bizony elég baj, mert (csak, hogy egy okot mondjak) nem sok koncertet költöztetnek kis hazánkban nagyobb helyre amiatt, mert pillanatok alatt elfogy az összes j...
Ha meg akarod nézni az Irie Maffiát BudaFCKNpesten, most tedd meg! Zajos és mozgalmas jubileumi évet zár az Irie Maffia, melyet az Akvárium klubban készülnek megkoronázni 2015. november 13-án. Ez alkalomból Sena és MC Columbo tekintett vissza egy kicsit. https://www.youtube.com/watch?v=BTOFK9yVAww „Fantaszti...
nem csak a 20 éveseké az EFOTT! Kalapács, Deák Billl, Karthago, Edda - na melyik fesztivál nagyszínpados programját sorolom? igen, ez az EFOTT harmadik nap. nem, nem az Elaggott Fókások Országos Tolókocsis Találkozója, hanem az egyetemistáké és főiskolásoké? na, de akkor mi ez a so...