Böfögj bele a hajamba! – Run Over Dogs lemez- és koncertkiritka

Az év elején csináltunk egy nagyobb klubtúrát és próbáltunk magunknak és Nektek felfedezni pár olyan együttest, akikben van vagy lehet potenciál, de még egyáltalán nem futottak be. Köztük volt a Run Over Dogs, akiknek produkciója első látásra szerelem volt, gyakorlatilag semmi rosszat nem tudtunk írni róluk, úgy szerettük őket, ahogy voltak. A budapesti alakulású, de keménymagját tekintve kecskeméti zenekar első, csillagos ötös Noxious Foodies című stoner-es desert-es nagylemeze tele volt énekelhető slágerekkel, némi poszt-punkkal keverve. Új korongjukat meghallgattuk és megnéztük az Artomovszk gyomrában, erről mondunk véleményt.

2015.09. 23. Run Over Dogs @A38

A műfaj

A Cold Sweat of Lust album megjelenése előtt pár nappal azt nyilatkozták, hogy az előző, ’13-ban felvett anyagukat sebtiben tették össze (bár mindenki ilyen hanyag lenne) és a mostani még desert-esebb hangzás inkább mutatja, mit szeretne magáról mutatni a ROD. Hogy a laikus olvasó már az elején ne veszítse el a fonalat, nézzük mi is az a desert rock! Sok átfedés van a stoner-ral mint pl. Queen of the Stone Age, itt kicsit több szerep jut a szóló gitárnak, amely transszerű mantráig fokozódhat, így pszichedelikus hangzás sem áll távol a műfajtól. Az ének sem olyan feszes, szereti a nyújtásokat-hajlításokat, az egyes hangszerek gyakori ritmus és témaváltásai megint csak a műfaj sajátja. Az összkép forró, riffelgetős rock, amihez ha szárazabb szöveget teszünk, akkor meg is kapjuk a korong címét.

A színpadkép

Az estén nemcsak a kutyusok léptek fel, de mire ők mentek ki a színpadra, addigra szépen exponenciálisan nőtt az érdeklődök száma. Az underground szakmából is sokan képviseltették magukat, de a Mainstream Barna és Pély Barnáné is színesítette az estét. A színpadkép továbbra is a jól megszokott slankít és eltakar fekete bőrdzsekis imidzs, amelyet a frontember egy kapucnis pulcsival bélelt, amiből egy idő után láthatóan csavarni lehetett az izzadtságot. Czeglédi Szasza egyébiránt tőle elvárt és nem megvetendő módon Fülig Jimmy mosollyal és mindenki a barátom alkoholszinttel kezdett bele az első taktusokba. A hangulat akkor lesz igazán egy jó Run Over koncerten, mikor elhangzik az első stand up-os felkonf faszom-geci megszólításokkal-kötőszavakkal, és két verze között megcsillan a levegőben Cece hegyes, már-már baseball játékosokat is megszégyenítő, szuperszonikus gyorsaságú csulája. Két szám kellett hozzá és minden a helyén volt.

A lemez

Czeglédi egy percre sem törekedett, hogy hagyományos értelemben vett lemezbemutatóra tegye a hangsúlyt, nem mutatta be a számokat, hogy ezt miért, kinek és milyen indítatásból írták. Mikor nem egyszer színpadra hívta a lemez társproducerét (Dr. Glass) vokálozni, akkor tudhattuk meg, hogy (aszem) az album kezdő számának Encrusted in Black vokálja és egy másik riffje neki köszönhető. És ha már első tracknél járunk: nehéz súlyos, sötét riff, ütemes dobba bekapcsolódó vokál, majd gitártéma és nagyobb szerepet kapó, hangsúlyosabb ének. Ha valami akkor, akkor ez az album egyik legfőbb zenei üzenete. A szövegek mondanivalója egy road movie-ra hasonlít továbbra is, és még magyarul is bitang jól hangoznának, de sejthető, hogy nem kötnek kompromisszumot és megmaradnak a műfaj eredeti nyelvénél. Kerültek az anyagra gyors és ritmusos rákenról nóták: a My Brain Dressed in a Parachute, szövegileg sem rossz, de a nóta első pörgős két perce viszi el műsort, az utolsónál pedig kipihegheti magát az ember. A Ruffled & Smooth két perce meg van tűzdelve ritmusváltásokkal, felívelő, építkező dallammal, minden gitár: szóló, bassz, ritmus olyan szépen és tisztán felelget egymásnak, hogy azt tanítani lehetne.

Személyes kedvencem You Think I’m Feeble, már az első dobeszcájg leütéseknél kiszakad a dobhártya, utána pedig olyan gitártéma következik amire akár léggitár-versenyt is lehetne rendezni de a bátrabbak még pogózásba is kezdhetnének. Elsőre nem viszik végig témát csak, másodjára a szám közepén teljesedik ki a teljes dallamfolyam. Az ilyen dalok miatt jár az ember szívesen rock koncertre. Amikor pedig azt hinnénk hogy vége a számnak akkor úszik át egy pszichedelikus levezetésbe. Aztán vannak az inkább éneklősebb, dallamosabb, apró riffekkel tarkított dalok, amik nem rosszak, a Horror-Stuck és a Snakes Are Venom emelkedik ki közülük, de ha csak ilyenek lennének az albumon, akkor sokkal rövidebb lenne az én mesém is. Amíg az előző albumon egy nagyon jó, sajnos – ezen az estén el nem hangzó punk szám zárta az albumot-, ezúttal az egyszálgitáros Ring Down the Curtain refrénelgetős rekedtes Czeglédi hang ringatja álomba a hallgatót.

Értékelés

Desert rock ide vagy oda egy ROD koncerten mindig az az érzésem, mintha egy punk együttes buliján lennék. Olyan vad hangulatot képesek teremteni, hogy szinte már másodlagos milyen lett második nagylemezük. Cecének olyan mocskos a szája, hogy a köztévében a vágók egy átvezető szöveget sem tudnak majd betenni. Nagyon jól eltalálta azt a határt mikor kell úgy inni, káromkodni, böfögni és köpni színpadon, hogy ne legyen se alpári, se öncélú, mindössze magát és minket szórakoztasson. Mindenki akar egy ilyen havert, na! A frontemberen kívül pedig egy vérprofi, összeszokott, koncentráló csapatot látok. Nove Soma az általunk is kedvelt Middlemist Red énekese-dalszövegese-gitárosa, a fenti album borítójának tervezője így némiképp ellentmondásosnak hatott mikor, rezignált arccal felment a laza csávók közé énekelni és a színpadiasan vállára terített ballonkabátot egy hangosabb dobnál tök véletlen ledobta magáról.

Összességében a buláj hozta a tízből tízes szintet, jól szóltak, szórakoztattak, közönség kedvencek lehetnek bárhol, hiba nem volt benne. Még sok munka és koncert kell hozzá, de ha így folytatják 2017-re akár headliner-ek lehetnek bármely magyar fesztiválon. És a lemez. Az előző műfajában szerteágazóbb és színesebb volt, a mostani pedig érettebb, mélységét tekintve sokkal kidolgozottabb, három száma első hallásra, de még másodikra is simán megállja helyét egy külföldi rádióállomáson, nemhogy egy fesztiválon.

az album értékelése
az album értékelése

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hollandia büszkesége jönni Akvárium! A zegyik legnagyobb holland sztárzenekar már többször fellépett az A38 Hajón, és most már ki is nőtte azt. Az otthon tízezres stadionokat megtöltő Kensington ezúttal az A38 szervezésében az Akvárum Klubba tér vissza. A vidám, laza indie-jével, sláger...
The Subways újra visszatér hozzánk! A brit punk-rock-pop trió, a Subways már letarolta párszor az A38 színpadait, a hajón és a Sziget Fesztiválon egyaránt. A nyári szigetes fellépés után a Subways télen visszatér - ezúttal a hajóra -, hogy forró hangulatú klubkoncerten is bemutassa idé...
Egy brit és egy ausztrál estéje a hajón Két elsőrangú dalszerző-énekes, egy magával ragadó brit lány és egy sármos ausztrál fiatalember. Belle & Sebastianos hálószobapoptól Nick Cave-es blues-rockig lesz itt minden, amit az angoszász indie-színtér megteremtett, két valóban karizmatikus...