Steven Wilson jövőre Budapestre jön!

Steven Wilson, a négyszeres Grammy-jelölt hangszer virtuóz zenész-producer, aki ráadásul az egyik legkeményebben dolgozó művész a zeneiparban, bejelentette, hogy 2016-ban is folytatja márciusban megjelent és rendkívül népszerű Hand. Cannot. Erase. albuma koncertturnéját Európában. Most első alkalommal, Steven Wilson 2016. április 22-én Budapesten is látható lesz a RAM Colosseum színpadán!

A turné a 2013-as The Raven That Refused To Sing című, óriási sikerű harmadik szólóalbum koncertkörútjának nyomában jár, amely teltházas előadásokkal futott az egész világon, többek között a londoni Royal Albert Hall-ban is.

Ahogy Steven Wilson nyilatkozta: “A jelenlegi show reményeim szerint még magasabbra teszi a lécet mind zeneileg, mind látványban az előző bulikhoz képest. A műsor összeállítása  természetesen az új albumra épül, de néhány régebbi nótát is eljátszunk csakúgy mint pár meglepetést dalszerzői múltamból.”

A rockzene egyik legtermékenyebb művészeként, Steven Wilson már 10 éves kora óta folyamatosan ír dalokat, hangszereli és rögzíti őket. Az angliai Hemel Hempstead-ben felnőve, 8 éves korában kötelezte el magát a zene mellett, amikor egyszerre figyelte apját a Pink Floyd Dark Side of the Moon és anyját Donna Summer Love to Love You Baby albumának hallgatása közben – ez a két anyag zenei fejlődésének sarkalatos pontjaivá váltak. Édesapja elektromérnökként épített neki egy többsávos magnót, ennek köszönhetően Steven már iskolásként rögzíthette első demóit a 80-as évek közepén, az évtized végére pedig megalkotta azt a két projektjét amelyekkel a profi zenei világba is felvételt nyert.

Steven Wilson nevét leginkább a progresszív rockkal kapcsolják össze. Nem csupán sikeres szólóművész, de ismert a Porcupine Tree banda alapító-gitáros-énekes-dalszerzőjeként is, csakúgy mint számtalan más csapat tagjaként. Olyan zenekarokkal dolgozott már mint az Opeth, King Crimson, Pendulum, Jethro Tull, XTC, Yes, Marillion, Orphaned Land vagy az Anathema.

Jelenleg Steven egyre ismertebbé válik az 5.1 surround keveréseiről is, amit először saját munkáinál használt, azonban 2009 óta tucatnyi klasszikusnak számító albumot kevert már újra ezzel a technikával, többek a King Crimson életművet a banda vezetőjével, Robert Fripp-pel közösen vagy a Jethro Tull lemezeit, jónéhány újabb, jelenleg még nem publikus projekt mellett.

A budapesti koncertre jegyek szeptember 25-től kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. Az előadásra a színházi jellegű nézőtér kialakítása miatt kizárólag ülőjegyek; egy átlagos koncerthez képest pedig csak limitált számú belépő vásárolható.