Az egy éves Lóci az Akváriumban Játszik

Az egy éves Lóci az Akváriumban Játszik

Nagy bulira készül a Lóci Játszik zenekar október 29-én az Akváriumban. Az egy éves szülinapi bulin a barátaik is fellépnek majd.

„Bár a hatfős Lóci Játszik valóban még csak egy éves, azt nem szabad elfelejteni, hogy egy szál gitáros formában már több éve hallhatóak ezek dalok” – pontosít Lóci. – „Az elmúlt egy év legfontosabb mérföldköve tehát maga az együttes megalakulása, majd sorrendben a Gozsdu Manós, teltházas nyitókoncert, a Cseh Tamás Programban való részvétel, és ez által a klip, no meg a lemez, amelynek megjelenését szintén teltházzal ünnepeltük a hajón.  Legutóbb pedig augusztus 20-án 400 ember dúdolta velünk az A38 tetőn, hogy Ó nincs… Szerintem meg lett nekik mutatva, hogy DE (nevet)!”

A következő mérföldkő az októberi koncert lehet, melyre már nagyon készül a zenekar.

„Amikor egyéves lesz az ember, leginkább a szülei akarnak bulit, az illető kb. nem is emlékszik rá. Mi azért hívunk meg nagyon sok embert, zenészbarátokat, mentorokat, példaképeket nem csak a közönség soraiba, hanem a színpadra is énekelni velünk, hogy közösen nézzük ezt a gyermeket” – árul el néhány kulisszatitkot Lóci.  – „A ’zenei torta’ (ha élhetek ezzel az indokolatlan képzavarral) finom lesz, több szintes, legalább 2 órás, és lesz benne könnyed habcsoda és komoly emésztenivaló is a delikáteszre vágyóknak.”

Az este vendégfellépői között ott találunk két tehetséges fiatal hölgyet, egyikük most először osztozik a színpadon Lóciékkal.

 „Írtunk egy dalt a fiúkkal” – kezdi a mesélést a közös dalról a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki – „a szöveg megírásához pedig bátorkodtunk megkeresni Lócit, aki, mint kiderült egy utcányira lakik Bálinttól. Így hát át is hívtuk az egyik szobapróbánkra és megszületett a Minden felhő. A dal a lemezünk egyik üde színfoltja lett, és reméljük, lesz még ilyen alkalom, mert mindig valami új utat nyit meg bennünk, ahogy ő látja a világot. Kicsit izgulok a közös fellépéstől, furcsa lesz nem az én zenész ‘fiaimmal’ egy színpadon létezni, de már nagyon várom és remélem majd a közönség számára is befogadható leszek (nevet).”

A másik hölgy már nem először lép fel a zenekarral.

„A szokásos ’Szociálisan érzékeny dal’ mellett beszállok még egy Lóci Játszik dalba, ami azért lesz érdekes, mert ezt eddig csak duóban játszottuk, nem zenekarral” – sztorizik Szeder- Szabó Kriszti. – „Ezekhez jön két Szeder dal (Reggeli dal, Lazsa dal), amit viszont szintén a Lóci Játszik zenekar fog lekísérni, Lócival meg duettben fogjuk énekelni, ilyen még sose volt! Nem izgulok, viszont nagyon várom!”

Rajtuk kívül fellép a Fresh Fabrik frontembere, Oláh Szabolcs is, aki a Cseh Tamás Programban mentora volt a zenekarnak. Ahogy már anno a lemezbemutató koncerten is, a Napölel című dalban – mely Szabi kedvenc Lóci-dala – működik majd közre akusztikus gitáron és vokálban.

Lóci Játszik 1 éves születésnapi koncert
2015. október 29. 19 óra Akvárium Klub KisHall
Facebook esemény