Idén is itt a Talentométer, az A38 tehetségkutatója!

Idén ötödik alkalommal rendezi meg az A38 Hajó a Talentométert, a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját. A hatalmas sikerű élőzenei tehetségkutatóra (eddig évente több mint ötszáz zenekar jelentkezett, és a legutóbbi évben már százezres nagyságrendű volt a közönségszavazatok száma) idén ősszel kerül sor, a fellépőknek, zenekarok szeptember 30-ig jelentkezhetnek a www.talentometer.hu honlapon. Ugyaneddig a közönség is szavazhat – minden műfajban a legtöbb szavazatott kapott produkció automatikusan továbbjut a középdöntőkbe! A könnyűzenei tehetségkutató idén is koncertfotós pályázattal, illetve – 2015-ben először – kreatív játéktervező pályázattal egészül ki.

Impozáns listával büszkélkedhet a Talentométer könnyűzenei tehetségkutató, amit idén ötödszörre rendez meg a Szerencsejáték Zrt. a budapesti A38 Hajón. Az elmúlt négy évben több mint kétezer (!) zenekar és előadó nevezett, több mint száz zenekar jutott el a hajón tartott elődöntő-koncertekig, és több tucatnyian részesültek a díjakban. A Talentométer mára már hagyomány, a magyarországi könnyűzene felfrissülésének fontos eleme.

Valószínűleg idén sem lesz ez máshogy. A nevezés nemrég indult a talentometer.hu honlapon, és szeptember 30-ig tart öt műfajban. Az öt kategóriában a szakmai komoly képviselői gondoskodnak arról zsűritagként, hogy a legjobb produkciók megkapják az őket megillető figyelmet. Pop/rock: a Supernem énekese, Papp Szabolcs; hiphop/reggae: az Irie Maffia és a Zuboly rappere, Busa Pista; metál: az Ektomorf frontembere, Farkas Zoltán; világzene/népzene: a Deti Picasso és a Wattican Punk Ballet énekesnője, Gaya Arutyunyan; jazz: a Kéknyúl és ezernyi más zenekar billentyűse, Premecz Mátyás.

A nevezett előadók és zenekarok közül ők, illetve a szakma más képviselői választják ki azokat, akik-amik továbbjutnak az élő elődöntőkbe. Műfajonként kilenc produkció – ennyit enged tovább a szigorú, de igazságos zsűri, ami alacsonynak tűnő szám, de így is negyvenöt továbbjutóról van szó. Melléjük kerülnek azok, akiket a közönség juttat tovább – a talentometer.hu-n ugyanis közönségszavazás is van. Minden műfajban a legtöbb szavazatot kapott produkció automatikusan továbbjut a középdöntőkbe. A zsűri és a közönség tehát ötven fellépőt enged tovább – ők ötvenen mutatkozhatnak be október-novemberben hétről hétre az A38 Hajón, hogy aztán a legjobb tíz december 13-án csaphasson össze egy monumentális koncerten, és kiderüljön, hogy kik nyerik az értékes díjakat.

Mert persze az egész tehetségkutatónak a lényege az értékes, és nem utolsósorban hasznos díjak sokasága. A szervezők igyekeztek olyasmiket kitalálni – és az elmúlt évek őket igazolták –, amikre valóban szüksége van egy pályakezdő produkciónak. Lemezfelvétel és stúdióidő, nyári fesztiválfellépések, koncertklip és nem utolsósorban a Petőfi Rádió és Televízió különdíjai: egy teljes Akusztik, és egy teljes Eleven adás. Hat remek hétvége az A38 Hajón, és persze előtte a nevezés, ami szeptember 30-án ér véget.

A tehetségkutatóról Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta, hogy a cég számára nagyon fontos, hogy “nem hagyományos” csatornákon keresztül szólítson meg új közönséget, emellett megmutassa elkötelezettségét a magyar ifjúsági kultúra támogatására.

Talentométer koncertfotó-pályázat

A tavalyi tehetségkutatóhoz hasonlóan idén is koncertfotó-pályázattal egészül ki a könnyűzenei tehetségkutató. November 2-ig lehet feltölteni a fotókat – melyeknél szinte csak az a megkötés, hogy élőzenei, koncertprodukciókat vagy -szituációkat ábrázoljanak – a fotopalyazat.talentometer.hu oldalon. A zsűri – tagjai között Somay Márkkal, az A38 Hajó hivatalos fotósával – a feltöltött fotókból választja ki a 25 legjobb képet, amiket december 13-án egy kiállításon mutatunk be az A38 Hajó kiállítótermében. Ekkor és itt derül ki, hogy a kiállítók közül kik nyerték az értékes díjakat. Természetesen – a könnyűzenei tehetségkutatóhoz hasonlóan – itt is lesz közönségszavazás, a közönség november 2-ig szavazhat az általa legjobbnak tartott képekre a fotopalyazat.talentomter.hu honlapon.

Talentométer kreatív játéktervező pályázat

Idén először kreatív játéktervező pályázatra is sor kerül.  Ez utóbbi, melynek Mérő László a zsűrielnöke, design-, kézműves-, egyedi tervezésű asztali, logikai vagy társasjátékokat várnak, illetve egy másik kategóriában mobiltelefonra vagy tabletre készült játék-alkalmazásokat. A részletes kiírás a kreativjatek.talentometer.hu oldalon olvasható. Az első körben játékleírásokkal, koncepciótervekkel lehet jelentkezni november 2-ig, a zsűri ezekből választja ki a kategóriánként 5-5 játéktervet, ami 50 ezer forintos prototípus-hozzájárulásban részesül. A prototípusokat december 13-án mutatjuk be az A38 Hajón, és ekkor derül ki az is, hogy kik és mely játéktervek nyerik a díjakat.

A Talentométert a Petőfi TV és Petőfi Rádió is támogatja, decemberig rendszeresen beszámolva a tehetségkutató eseményeiről, illetve tagokat küld a zsűribe, valamint műsorokkal, fellépésekkel díjazza a legjobbakat.

Honlap >>>  |  Facebook >>>  |  YouTube >>>

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Zöld Fül Tehetségkutató 2010 a Zöld Pardonban! A Zöld Pardon idén is útjára indítja Zöld Fül élőzenei tehetségkutató versenyét, amely stílustól függetlenül, kezdő zenekaroknak nyújt kiugrási lehetőséget. Az immár harmadszor induló program 2010. július 1-ig várja a lelkes amatőr zenekarok jelentke...
Nagy-szín-pad – Élő közvetítés az Akvárium klubból Ma este kezdetét veszi a Nagy-szín-pad című tehetségMUTATÓ verseny, mely során népszerű magyar bandák mérik össze erejüket (?), illetve tehetségüket (?), esetleg rajongótáboruk méretét (?). Most keddtől szerdáig tartanak az "elődöntők" a budapesti Ak...
Öten jutottak a Nagyszínpad fináléjába – Deniz után léphet fel... Hétfő reggel, a Petőfi Rádió adásában jelentették be a szervezők a Nagy-Szín-Pad elődöntőinek eredményét. A 15 produkciót felvonultató mezőnyből öten jutottak tovább a döntőbe. Június 1-jén, az Akvárium Klub színpadán a Cloud9+, Deniz, az Ivan and th...