Déja vu a köbön – Bullet For My Valentine-lemezkritika

„Az év metal albuma lesz” így fogadkozott Matt Tuck énekes/gitáros júniusban, amikor az ötödik Bullet For My Valentine album kapcsán faggatták a szakfirkászok. Az effajta kijelentéseket 2015-ben a legtöbben lelkismeret-furdalás nélkül körberöhögik. Év albuma, persze – ironizál az egyszeri kőmetálos –, majd pont a buzi emósok fognak év albumát írni, mikor az atyaúristen-Iron Maiden, meg a pokolszörnyetege-Slayer is idén szabadít a világra valami újabb fantasztikus mesterművet. Jómagam is erős fenntartásokkal kezeltem a frontember állítását, de titkon azért reménykedtem a srácokban, és gyanakodva lestem, mikor érkezik valami hallgatnivaló a lemezről. A kiadás előtt nyilvánosságra hozott négy dal már kezdett meggyőzni, mostanra pedig már a teljes lemezanyag ismeretében elmélkedhetünk, beigazolódott-e a walesi gyerek jóslata.

bullet_for_my_valentine

A legnagyobb jóindulattal is csak viccként értelmezhető Temper Temper után a bandának égető szüksége volt rá, hogy megmentse valamivel a becsületét. És mint megszoktuk, ilyenkor jönnek a nagy „vissza a gyökerekhez” albumok. Sajnos az ilyen kísérleteknek legtöbbször irtózatos pofára esés a vége, ha viszont bejön, akkor nagyon bejön. A Venom esetében tagadhatatlanul a debüt The Poison lehetett a kiindulópont: az új anyag ugyanis se több, se kevesebb, mint vegytiszta metalcore, szigorúan a stílus határain belül. Abból viszont a lehető legizmosabb, legcsiszoltabb fajta. Az album azt a hatást kelti, mintha nem is zenészek, hanem mérnökök rakosgatták volna a témákat egymás mellé, annyira a helyén van minden. Matték szerencsére már induláskor megtanulták, hogyan kell tisztességesen játszani a hangszereiken, továbbá esztétikai érzékük is több volt, mint legtöbb kortársuknak. A gitárdallamok kellőképp változatosak, a hörgés-tiszta ének arány sem billen meg, és amiért a leginkább hálás vagyok: a breakdownokat is sikerült egy olyan egészséges mértékben tálalni, hogy ne fulladjon az album primitív keménykedős gitárcsapkodásba. Konkrétan sikerült egy méregerős albumba mindent összesűríteni, amiért ezt a stílust szeretni/utálni lehet.

Hol itt a hiba? Ott, hogy ezt az albumot mintha már hallottuk volna korábban. A Venom nem csupán a The Poison-t idézi: ez lényegében a The Poison 2.0, egy érettebb hangzású, profibban összerakott remake, zeneileg viszont fikarcnyival sem mutat többet elődjénél. Matték visszamentek 2006-ba a régi sémákért, és mintha azt várnák, hogy velük együtt hirtelen a rajongóik is megfiatalodnak.Úgy tűnik, a retro-glam meg a retro-thrash után itt az új trend: a retro-metalcore. Az album megítélése kizárólag attól függ, a hallgató képes-e visszautazni tíz évet, mikor még szemébe lógó „éppen növesztem” hajjal sodródott a circle pit közepén. Akik már halálra unták magukat a Göteborgból csórt harmóniákon és breakdownhegyeken,  azoknak ez a lemez csupán egy idegesítő kliséhalmaz, a BFMV-ről pedig végleg lemondanak, mint fejlődni képtelen zenekarról. Akik viszont azóta sem tudtak kiszeretni a stílusból,  azoknak a Venom képében tényleg évalbuma született. Néhány hibától persze ez az album sem mentes: az Army Of Noise nekem teljesen elveszett a duplázó sűrűjében, a deluxe verziós Playing God pedig jóval ütősebb lezárást adott volna a lemeznek, mint a gyenguska Pariah. Még úgy is, hogy az a nyitó riff kísertietesen emlékeztet az In Flames Bullet Ride-jára. A gyalázatosan giccses szövegekre nem térnék ki: ebben tényleg nem ártott volna fejlődni, ahogy a szólókban is lehetett volna több fantázia.

Mindig is bírtam ezt a kemény, technikás mégis dallamos, vattacukor-refrénekkel megízesített stílust, úgyhogy velem sikerült is bekajáltatniuk a lemezt.. Meggyőződésem, hogy a Venom néhány év múlva olyan alapműve lesz a metalcore-nak, mint a Reign In Blood a thrash metalnak. Már csak egy önálló magyar koncert hiányzik a boldogságomhoz…

feszt_o_meter_80

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Guetta, Alex Turner és a Muse is érkezik a Szigetre! Úgy tűnik, a Sziget szervezői idén is méltóak szeretnének lenni a tavalyi évadra elnyert "legjobb fellépőket felvonultató európai fesztivál" elismerésre, ugyanis figyelemre méltó merítést dobtak ismét a köztudatba a 2016-os programok közül. A most be...
Sziget utolsó, 5. napi ajánló Eljött az End Day és az End Show ideje, ami évek óta egy EDM konfetti-lézershowban teljesedik ki. Az idei Guetta Hardwell lesz, de mi nem így szeretnénk visszaemlékezni a '16-os Szigetre, lesz miből válogatni bőven.  A két legnagyobb durrantás...